Házikert

Földön és vízben: az íriszek világa

Agrofórum Online

A görög mitológiában Írisz az istenek és az emberek közötti hírvivő volt. Jól írtam, nem Ízisz, hanem Írisz. Az írisz név a szivárványt jelenti, mely illik rá elnevezésben. Az íriszek egy közkedvelt, színesvirágú és sokszor mesésen illatos virágzó növények, melyeknek elegáns megjelenésük 300 fajtát és legalább 8-9 változatot jelentenek.

Az íriszek között kétféle létezik: az egyik a hagymás íriszek csoportja, a másik a rizómás íriszek csoportja. Bizonyos nősziromfajok a száras és tápanyagban gazdag talajokat kedvelik, míg mások inkább a vizes, iszapos rétegekben laknak. Velük elsősorban tópartokon, árokpartokon és talajvizes foltok találkozhatunk. Az alföldi térségben utak mentén időszakosan rendkívül szépen mutatnak az árokpartokat beborító sárga íriszek virágzása.

A sárga nőszirom

Ha már a vizes élőhelyek íriszeivel kezdtem, akkor az egyik legismertebb közülük a sárga nőszirom, mely a mocsarakban és patakokban telepedett meg. Számos művészt megihlettek már a sárga nőszirmok és a kertépítészetben is a mesterséges tavak partjaira is vízpartimitátorként gyakran telepítik őket.

Minden nőszirom hat sziromból áll, melyből 3 felfelé, három lefelé ívelve adja ki a különleges virágformát. Sokféle egyszínű és kétszínű faj van a természetben is, viszonylag könnyen átporzódnak viszont.

A méheket csalogatva egy un. mézjelző sáv található a lefelé ívelő szirmokon, melyeken sárgás-színes szőrök vezetik a rovarokat el a nektárral teli porzókhoz.

Mi a különbség a hagymás és rhizómás íriszek között?

A hagymás íriszek hidegtűrők, de nem feltétlen télállók. A hagymás íriszeket télen célszerű takarni. Mivel korai virágzásúak, így érdemes a takarást korán leszedni róluk. Az ide tartozó nőszirmok főleg a tápanyagban gazdag talajokat szeretik. A hagymás íriszeket főleg a hagymás növényekre szakosodott kertészetek nevelik meg.

Ugyanakkor a rizómás írisek, mint pl a legismertebb Iris germanica rizómája határozottan duzzadt és gyakran a föld felszínén terül el. Szeretnek vándorolni, így a rizóma növekedésével ezek a fajok gyakran „költöznek” arrébb és arrébb a kertünkben, így olyan helyre telepítsük őket, ahol ezt megtehetik. A rizómás nőszirmok nem szeretik az átültetést, így abban az évben, amikor átültettük várnunk kell a következő évig a virágzáskor, akár képesek két évet is kihagyni a virágba borulással az átültetés után.

Méretüket tekintve is eltérőek az íriszek

Egyes fajták az Iris germanica körből igen magasra nőnek és ott hozzák az erőteljes száron virágaikat. Akár 50-60-80 cm-es magasságra is megnőnek, ugyanígy az Iris gatesii fajt, mely természetben is előfordul Törökországban és Kis-Ázsiában. Az Iris germanika alakkörbe tartozóan az egyik legszebb, fekete virágú fajta az Iris ’Before the Storm’ névre hallgat.

A hagymás íriszek közül az egyik legszebb az Iris ’Gypsy Beauty’, mely a Hollandica alakkörbe tartozik, habitusában is más jelleget képviselve, mint az előbb említett Germanica. Míg virágában ugyanúgy a 3-3 sziromlevél jellemző, levélzete sokkal légiesebb, vékony levelekben felfutó és visszabókoló.

Csíkos levelű fajták is vannak

Érdekesség még a nőszirmok világából, hogy egyes alakköröknél az elvirágzás után is van díszítő érték. A csíkos levelű fajták a rizómások közé tartoznak, Iris laevigata faj fajtái közé soroljuk. A „Variegata” fajta a jegjellegzetesebb, ahola  fehér alapon zöld csíkos levelek mellé egy kékesbordó virágszín társul.

A törpenövésű fajták, más néven az Iris Pumila alakkör az igen apró íriszeket jelentik. Ezeket kaspóban, dézsában is neveljük az esetek nagy részében, mert méretük alig 10-25 cm-es magasságot éri el. A leggyakoribb színek a sárga, fehér, bordó és a kék különböző árnyalatai. Nőnapon minicserépben is általában ezzel az alakkörrel találkozhatunk a kertészetek polcain.

Hogyan szaporítjuk a nőszirmokat?

A rizómások esetében a legegyszerűbb a tőosztás. A hagymásoknál is általában ez a leggyakoribb megoldás. Magot is beérlel, több-kevesebb sikerrel kicsíráztathatók, de igen lassan növekednek belőle új növények. Már ha egyáltan sikerrel járunk.

A magnak a csírázáshoz hideghatásra van szüksége. A magokat általában vízbe beáztatjuk, hogy újra megduzzadjanak, majd másnap a magok csúcsát le kell csípni. Ezt megtehetjük körömvágócsipesszel is vagy egy éles késsel. A csírázáshoz meleg és pára szükséges, így vagy letakarva üveglappal fényen és melegben csíráztatjuk, vagy befőttes üvegben, nedves vattakorongra téve.

Jó esetben a magok pár nap alatt elkezdenek csírázni, utána egyesével ültessük el őket cserepekbe. Leghamarabb tavasszal, a fagyok után ültethetők ki.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Mi virágzik most? - Egynyári szarkalábtól a liliomokig

2022. június 28. 05:36

Akinek kertje van az tudja, hogy akkor gyönyörködhetünk a kertben egész évben, ha a növényválasztásnál körültekintőek vagyunk.

Papíreperfa: invazív gyomfa,különleges papíralapanyag egyszerre

2022. május 12. 05:37

Kerttulajdonosként nincs is annál rosszabb, mint egy olyan gyorsan terjedő növény a kertben, amit nehéz kiirtani.

Mitől foltosodik és hal el a platán levele?

2018. június 14. 04:00

S. Csaba kérdése: Platánfánk levelein cikk-cakkos elhaló foltok láthatók. Mi okozza?

Sziklakert újratöltve

2022. április 1. 07:37

Hogyan leheljünk életet egy elhanyagolt sziklakertbe? Nézzük lépésről lépésre, miként varázsoljuk ismét üde színfolttá!