8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Ház, táj blog

„A fejlődés hagyománya” – az OMÉK margójára

Agrofórum Online

Ezzel a szlogennel hirdették a szervezők a napokban véget ért 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK), amelynek a megszokottól kissé eltérő tematikát adtak. Az OMÉK-on részt vettem egy - kifejezetten a pályaválasztó fiatalságot célzó - konferencián is, ahol az agráriumot, mint kiváló karrierlehetőséget igyekeztek a szervezők bemutatni a hallgatóságnak.

Ezt megelőzően, a nyár végén került elfogadásra egy átfogó program, a Digitális Agrár Stratégia, októberben megismerjük a hozzá kapcsolódó intézkedéscsomagot is.

Amerre csak nézünk tehát, látható, hogy a már tapasztalt modernizálás ütemet váltott, az újdonságok már közel sem mennek ritkaság számba, és egyáltalán nem kuriózum egy-egy új technológia. Nincs időnk évekig, sőt már lassan hónapokig sem csodálni az új eszközt, vagy rendszert, amit gazdatársunk bevezetett, kipróbált. Nincs időnk zsörtölődni azon, hogy lám, ismét egy felesleges beruházás, ismét egy olyan dolog, amivel gond van, de haszon nincs.

A változás megérkezett, és bármennyire is szeretnénk időt kérni, vagy lassítani, hogy jobban megismerjük, hogy kiszámoljuk, hogy elfogadjuk, hogy bevezessük, sajnos ez az ütem nem fog visszaváltani az eddigi -agráriumot érintő kérdésekben megszokott – generációhoz kötődő változási tendenciákhoz.

A következő 2-3 évben annyit fog változni a mezőgazdasági ágazat, amennyit ezelőtt 30 év alatt összesen.

A KAP2020 szabályrendszere egy, de nem az egyetlen generátora a modernizációnak. Egy mai (magyar) élelmiszer-alapanyagot előállító mezőgazdasági vállalkozónak meg kell birkóznia azzal a feladattal, hogy egyre növekvő igényt szolgáljon ki, magas és standard minőségű termékkel, és egy fenntartható, fejlődő és profitorientált vállalkozást üzemeltessen. Ezeknek az elvárásoknak csak akkor tud megfelelni a gazdálkodó, ha él a modern kor adta (technológiai) újításokkal, és fejlődik, fejleszt.

Javaslom, hogy olyan modern technológiával kezdjék a fejlesztést, ami a hétköznapoknak is része.

Mucsi Nikolett

Vezető szaktanácsadó

Agrárközösség

 

 

 

Miért részesítsük előnyben az őshonos növényeket a kertünkben?

2025. február 27. 05:40

A kertünk nemcsak a mi menedékünk, örömünk és kreativitásunk színtere, hanem számtalan élőlény otthona is. Nem mindegy, milyen növények élnek benne, és azokat hogyan gondozzuk. Miért érdemes minél több őshonos növénnyel körbevennünk magunkat?

Ritkább vendégek a madáretetőnél - II. rész

2025. február 25. 05:40

A fenyőfák lakói szintén a legritkább vendégnek számítanak az etetőnél hazánkban. A fenyőrigó, a fenyőszajkó és a fenyőpinty is egyedülálló látvány, így minden madármegfigyelő szerencsésnek mondhatja magát, ha találkozik velük.

Ritkább vendégek a madáretetőnél - I. rész

2025. február 23. 05:40

Vannak olyan fajok, amelyeknek megfigyelése az etetőnél csodaszámba megy. Ilyen vendégünk lehet a hósármány, a csonttollú, a süvöltő és a csíz is.

Mit jelent a rebarbara erőltetése?

2025. február 21. 05:40

A rebarbarát ismét kezdjük felfedezni és egyre többen ültetjük a kiskertjeink veteményeseibe. Termesztése nem bonyolult, és bizonyos trükkökkel befolyásolni is tudjuk a növekedését.

A vidéki ízek legjavát szállítják a budapesti vásárlók ajtajáig

2019. október 4. 12:03

A NekedTerem a vidéki termelők készítményeit szállítja házhoz - legyen szó szezonális zöldségekről, gyümölcsökről, pékáruról, lekvárról, tejtermékekről, borokról, vagy olyan különlegességekről mint a szarvasgomba, esetleg a levendulás, homoktövises italok.

A 85 ezer látogatót is meghaladta az idei OMÉK

2019. szeptember 30. 08:33

Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult.

Saras gumicsizma és rozsdás talicska? - Megnyílt az OMÉK 2019 kiállítás

2019. szeptember 27. 11:09

Magyar termékek, helyi ételek, hagyomány és kultúra, mezőgazdaság... A Hungexpo területén csütörtökön nyitotta meg kapuit a magyar vidék és az agrárium fővárosi ünnepe, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár.

Megnyitotta kapuit a 79. OMÉK - középpontban a modernitás, a szakmaiság és a fiatalítás

2019. szeptember 27. 04:36

A vásár ünnepélyes megnyitóján Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: az OMÉK az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepe.