Érintés

A múltkoriban egy zenei műsornak adták ezt a címet, amelyet a tévé is közvetített. Valahol a műsor elején, csak úgy találomra, belenéztem (hallgattam), és ott is ragadtam a képernyő előtt. Megfogott a régies zeneszámok hangulata.
Találó volt az előadás címválasztása – engem is megérintett.
Érintés. Mennyi mindent lehet ezzel a halkan zengő szóval kifejezni, lelki és testi értelemben is.

A szerelem is így kezdődik: megérint, egy látvány – Valakié -, megérint egy hang – az Övé -, megérinti egy kéz – az enyém -, és megérint egy száj – az Övé.
Megérint a zene, a természet, az idő múlása, vagyis a bennünket körülvevő világ.

Gyermekkorunkban sok minden szerettünk volna lenni, amíg a „boldog” felnőtteket csodáltuk. Aztán lehámlott a csodálat, és kamaszodván nem akartunk semmit, mert nem tudtuk mit kezdjünk a felnőttekkel meg az életünkkel. És mégis lettünk valamivé, mert valahol, valamikor egy érintésre eldőlt a sorsunk.

A miénk, akik a földet választottuk, emigyen, másoké másként.

Nekünk a gondolat szabadsága mellett megadatott a természet szabadsága is A hozzánk hasonló halász-vadász, erdő-, mezőjáró embereknek ugyancsak. De a többieknek? Legfeljebb hétvégeken.

Jó idekint a határban, meg a szőlőben, meg az almáskertben és jó a munka mellett élvezni az októberi nap néha még erős, de egyre bágyadtabb ragyogását.

Számomra az egyik legkedvesebb hónap az október, a maga bársonyos őszi érintésével. A naplementében egyre hosszabbra nyúló árnyékokkal, a völgyekbe beülő köddel, amelyet a hajnal is csak nehezen tud kikergetni onnan.

Ilyenkor boldog vagyok – meg máskor is, – hogy az élet ide sodort a föld közelébe.

A múlt hónapban arról írtam kissé kesernyésen, hogy miként orozza el az érdek az értéket, vagyis az üzleti szellem a termőföldet.

Arról viszont nem szóltam, hogy mi, akik belőle élünk, vajon mi megvédjük-e a földet?

Söpörjünk egy kicsit a saját portánk előtt is, ne csak a mások felelősségét firtassuk.

Ki védi meg a termőföldet – a sajátunkat – az eróziótól, a belvizektől, az árvizektől?

Lehet a kérdést továbbhárítani, mondván: ennek java része nem a mi dolgunk, de azért – valljuk be – a földdel szemben elkövetett hibáknak gyakorta mi is részesei vagyunk.

Mi módon is lehet hibákat elkövetni?!

„Cselekedettel és mulasztással”. Az ismeretek híján végzett rossz minőségű talajmunkát minek minősítjük? Cselekedetnek vagy mulasztásnak? Mulasztás, ha az ismereteink helyben topognak, és nem törekszünk az újabb információk megszerzésére. Mulasztás, ha elnagyoljuk a tennivalókat, mulasztás, ha a döntéseink nem megalapozottak, mulasztás, ha átlépjük az értékrend szabta korlátokat; folytathatnám, és mindez meglátszik, visszaköszön a cselekedeteinkben.

Október van. A talaj, a föld még meleg, bár az éjszakák, de különösen a hajnalok már hűvösek, és néha dérszőnyeget terítenek a bokrok aljára, amely azonban a Nap első sugaraira harmattá olvad.

Szép az október, a vénasszonyosnak csúfolt nyárutóval, a fák színesedő lombjaival, a kisorolt repcevetésekkel, meg a sokhelyütt idejekorán elvetett és már kelőfélben lévő árpákkal, amelyek nemsokára szabad prédái lesznek a vírusvektoroknak.

Nagy a készülődés. Befelé is, kifelé is. Szorgos kezek és mindentudó gépek nyomán takarulnak be az ősziek, tetézve a kalászosok többlettermése és az esőzések miatti gyenge minősége okozta gondokat, amelyek raktári pihenésre ítélték a búza java részét. Most meg jön a kukorica – garmadával.

Hogy ebből mi lesz?

Kifelé is nagy a készülődés: talajmunkák, búzavetés. Most kell elővenni a tapasztalatokat, az új ismereteket, amikor döntünk: tápanyagról, fajtáról, minősített vetőmaghasználatról. Nehogy hibát kövessünk el: mulasztással.

Október van, még meleg a talaj, mely áldott ölébe fogadja a jövő reménységeit, hogy a duzzadó magvakból ezernyi új élet fakadjon.

Ahogy múlnak a hetek, a fák színes levelei egyre fakóbbá válnak, és az arra nyargaló szél érintésére elvitorláznak az enyészet felé.

A tábla széléről 2008 októberében – Dr. Bódis László