Legyen saját fűszerkertünk – 3. rész

A cikksorozat első részében választ kaphattunk arra, mire érdemes ügyelnünk fűszernövényeink vásárlásakor és ültetésénél, illetve magról nevelésénél, továbbá hogyan gondoskodjunk magunk a friss fűszer-ellátásunkról. A cikksorozat második részében megismerkedhettünk az impozáns, tavaszi virágokkal ékeskedő zsályával, a bohókás borsikafűvel és a sokszínű, értékes levendulával. Ebben a cikkben pedig a bevezetőben felsorolt fűszernövények – az árvacsalánfélék családjába tartozó rozmaring, oregánó, kakukkfű és az őszirózsafélék családjába tartozó cickafark – kerülnek ismertetésre.

Az alkalmazkodó kerti rozmaring

A halványlila, halványkék vagy fehér színű, apró, ajakos virágaival díszítő fűszer- és gyógynövény kerti rozmaring (Rosmarinus officinalis) a mediterrán térségek örökzöld, aromás illatú levelekkel pompázó növénye. Házi kertekben gond nélkül átteleltethető, csupán ültetésénél kell kiválasztanunk számára védett, déli-délnyugati fal által határolt termőhelyet, valamint a tél beállta előtt érdemes fenyőmulccsal, lombbal vagy gallyakkal takarni.

Egész évben kapható cserépben, ültethető balkonládába és kerti ágyásba is. Nagyon jól bírja a szárazságot, az sem zavarja, ha nyáron kiszárad a földje. Balkonládába vagy cserépbe ültetve gyakrabban kell öntözni, mint szabadföldön (ez a legnagyobb nyári melegben is legfeljebb heti 2-3 öntözést jelent). Egyedül a túlöntözésre kell fokozottan ügyelni, mivel gyökerei könnyen berothadhatnak pangó vízben. Éppen ezért a napos fekvés mellett a jó vízgazdálkodású talaj a megfelelő választás számára. Alkalmazkodóképességét bizonyítja, hogy tapasztalatok szerint 4-5 évig is egészséges bokrot képes nevelni félárnyékos kertben, vagy árnyas verandán is.

Kórokozói, illetve kártevői hazánkban nem ismertek, a csigák és levéltetvek sem kifejezetten kedvelik a nyáron kámforillatot árasztó félcserjét, de a fiatal növény környezetét a kiültetés utáni 2 évig óvni kell a gyominváziótól: ugyanis az erőteljes növekedésű gyomok visszaszoríthatják a rozmaringot a fejlődésben. Az idősebb növények felkopaszodó hajtásait erőteljesen visszametszhetjük tavasszal, ezután bőséges öntözéssel serkenthetjük új hajtások növesztésére.

Dugványozással sikeresen szaporítható. „Szüret” után a fiatal hajtásokat hetekig tárolhatjuk zárható dobozban vagy zacskóban, szárított formában akár hónapokig is. Felhasználható bármely olasz étel ízesítésére: tésztafélékhez, húsokhoz, halételekhez, köretekhez (pl.: burgonya), krémlevesekhez, ünnepi és hétköznapi menühöz egyaránt.

Érdekesség a rozmaringról, hogy a középkortól a szerencse, az egészség, a tisztaság és a hűség szimbólumaként jelent meg még esküvői növénydíszekben is (pl.: asztalterítéken, de még menyasszonyi csokorban is).

Az elengedhetetlen oregánó

Kevésbé ismert nevén közönséges szurokfűnek (Origanum vulgare) vagy vadmajoránnának nevezzük ezt a világszerte széleskörűen felhasznált és termesztett fűszernövényt. Ez a kb. 40-70 cm-esre növő rizómás félcserje nyár közepétől hozza rózsaszínes-fehér virágait. Ovális alakú, fajtától függő színű levelekkel telerakott hajtásait virágzása előtt érdemes vágni, és frissen vagy szárítva a konyhánkban felhasználni. A virágzás előtti vágás két okból is indokolt: egyrészt ekkor a legmagasabb a növény illóolaj-tartalma, másrészt ekkortól még lehetősége van a növénynek a tél beállta előtt megerősödni. Szárítva sokáig tárolhatjuk napfénytől védett helyen a vágott hajtásokat, a friss hajtások hűtőben pár napig bírják.

A kertünkbe válasszunk számára napos helyet! A rozmaring gondozásához hasonlóan egyedül a pangóvizes talajt kerüljük el, mivel gyökérzete hamar felmondja a szolgálatot egy víz alatti „uszodában”. Hazánk talajainak többsége tökéletesen megfelel a fejlődésének, így kertünkben is egészségesen nőhet jó vízgazdálkodású, meszes talajon.

Kártevői és kórokozói nem ismeretesek, ám a fiatal növények fagyérzékenységére oda kell figyelni: ha az előrejelzés szerint kemény télnek nézünk elébe, még a többéves növényeket is takarjuk a rozmaringhoz hasonló módon! Metszését tavaszra időzítsük, így serkentjük leginkább az új hajtásrendszer gyors képzésére.

Felhasználhatjuk görög (pl.: muszaka, gyros) vagy olasz (pl.: lasagne, pizzaszósz, pizzatészta, bolognai- vagy milánói szószok, milánói sertésborda stb.) ételek elkészítéséhez, igazán egyedi, de nem markáns ízvilágot kölcsönöz a vendégváró ételeknek.

A szurokfüvet nemcsak kulináris célokra használhatjuk fel: a pajzsmirigyproblémákkal, hangszál- vagy hörgőgyulladással, illetve tartós rekedtséggel küzdők bizakodva fogyaszthatják teáját.

A sokoldalú kakukkfű

A hazánkban őshonos mezei kakukkfűnek (Thymus serpyllum) termesztett rokona az örökzöld félcserje kerti kakukkfű (Thymus vulgaris), melynek gyógyhatású illóolaját és fűszerként sokoldalúan használható leveles hajtásait már az ókorban is használták. Ez a Földközi-tenger térségeiből származó alacsony (20-40 cm magas), szétterülő növény balkonládába, cserépbe és szabadföldre is ültethető, csupán a következő szempontokat kell figyelembe vennünk:

A kakukkfű kifejezetten szeret a fényben tündökölni, csakis sok és közvetlen napsugárzás mellett fejlődik egészségesen. Szárazságtűrése legendás, és ha még ehhez jó vízáteresztő képességű, lazább szerkezetű talajba ültetjük, évekig számíthatunk rá. A rozmaringnál és oregánónál tápanyag-igényesebb, és az ültetés utáni hetekben több öntözést igényel. Minél idősebb a növény, annál fagyérzékenyebb, de dugványozással és magvetéssel is eredményesen szaporítható.

Ahogy a rozmaring a tisztaság és a hűség, addig a kakukkfű az elegancia, a vitézség és a bátorság szimbóluma. Ez utóbbiak magyarázhatók azzal, hogy a görög neve (thymos) bátorságot jelent. Kellemes illatú és aromás ízű gyógynövényként alkalmazhatjuk emésztési problémákra, de ismert baktériumölő, fertőtlenítő, de még öregedés-lassító hatása is.

Számos fajtája közül is kiemelkedően kedvelt a citromillatú kakukkfű (Thymus citriodorus), melynek apró levelei sárgászöld színekben tündökölnek. A kerti kakukkfűhöz hasonlóan júniusban hozza halványlila vagy lilásrózsaszín ajakos virágait, melyek vonzzák a beporzó rovarokat.

A kakukkfű mind a magyar, mind a francia, mind az olasz konyha ételeit képes bearanyozni: egy jó kis babgulyást vagy pincepörköltet, de egy házi pizzaszószt vagy csirkés pennét is feldob. Ajánlható különböző zöldség alapú ételekhez is (pl.: rakott cukkíni vagy spárga).

A kakukktojás cickafark

A kakukkfű után miért ne következhetne a cikk keretein belüli kakukktojás? A közönséges cickafark (Achillea millefolium) ugyanis az előbbi három növényfajjal szemben az őszirózsafélék családjába tartozik, a cickafark nemzetség legismertebb és legelterjedtebb tagja. Ennek a 30-80 cm hosszú szárat nevelő évelő növénynek számos nemesített változatát ültethetjük évelő ágyásokba. Szára tetején található júliustól nyíló fehér, rózsaszín, narancssárga vagy piros bugavirágzata, levelei lándzsásak, méregzöldek.

A kakukkfűhöz hasonlóan a cickafark is meleg- és fénykedvelő, a laza szerkezetű talajigényük is stimmel. Hosszan tartó száraz időszakokban és nyári forróságban rendszeres öntözést igényel. A többi cikkszereplővel ellentétben nem tavasszal, hanem ősz végén kell erőteljesen, a föld felett visszavágni a töveket. Szaporítható magról és dugványról is, sőt érdemes a 3-5 éves növények szétosztása a fiatalítás érdekében.

Az orvosi cickafark nevet méltán érdemelte ki, hiszen sebgyógyító és –összehúzó hatása mellett a gyomorgörcsök megállítója, és a gyulladáscsökkentés koronázatlan királynője, illetve a női szervekkel kapcsolatos rendellenességek orvosolója.

A cickafark – szárítás után vagy frissen vágva – fűszeres-kesernyés íze miatt saláták és pácok különleges alkotóeleme lehet.

Remélem, a fűszernövényekről szóló harmadik cikk is segíteni fog kertünk elégedett lakójává tennie ezt a négy csodálatos növényt. A következő cikk fűszereplői a bazsalikom, a menta és a citromfű lesznek.

Eredményes, örömteli kertészkedést, és napsütésben gazdag(abb) heteket kívánok!