Ház, táj blog

Mit jelent a rebarbara erőltetése?

Agrofórum Online

A rebarbarát ismét kezdjük felfedezni és egyre többen ültetjük a kiskertjeink veteményeseibe. Nemcsak ízletes és egészséges zöldségnövényünk, de impozáns mérete és különleges megjelenése miatt díszítőértékéért is becsülik. Termesztése nem bonyolult, és bizonyos trükkökkel befolyásolni is tudjuk a növekedését.

A rebarbarát hallottam már a régi idők mostohanövényének is emlegetni – szerencsére nem azért, mert kiirthatatlan, mint a csicsóka, vagy áthatolhatatlan, mint egy madárberkenye, egyszerűen csak szokatlanul nagy mérete miatt nem egy szomszédját ki tudja szorítani a veteményesben. Éppen ezért már a helyének kijelölésénél megfontoltnak kell lennünk, hogy ki tudja szolgálni az akár két méter szélességű helyigényét is! Ezt a méretet évekbe telik a rebarbarának elérni, megfelelő víz-és tápanyag-ellátás mellett, de nem árt már az elején tudni!

Kicsit speciálisabb igényei vannak a többi ágyáslakó zöldségnövényhez képest, de ez nem teszi bonyolultabbá a kiskerti termesztést, sőt kifejezetten szívós növénnyel van dolgunk.

Dióhéjban a rebarbaráról

A rebarbara lágyszárú évelő növény. Levélszárai felfelé törnek, ezért a 1,5-2 méteres magasságot is elérheti a többéves növény. Impozáns színei és tömegesen növő, óriási, élénkzöld színű, tenyeres levelei, és pirosló, hosszú levélnyelei miatt jelentősen kirí a többi zöldségnövény közül. És akkor még nem említettük magasra emelkedő, sárgásfehér virágzatát.

Nagyméretű gyökértörzsén rostszerű főgyökereket és kiterjedt mellékgyökérzetet nevel. A gyökértörzsön található hajtásrügyekből évente tőrózsa és magszár fejlődik. Tőlevelei rendkívül nagy méretűek, elérhetik a 30-45 cm-es hosszúságot is. Alakjuk hosszúkás, enyhén hullámosak, simák, színük élénkzöld.

A rebarbarának szüksége van a téli hidegre
A rebarbarának szüksége van a téli hidegre

Levélnyelei 25-40 cm hosszúak, zöldesfehér vagy piros színezetűek, húsosak. Virágzati szárának magassága elérheti a 120-200 cm-t is. Bogas fürtvirágzatán sárgásfehér virágokat nevel. Termése kerek, szárnyas (lependékes) makkocska termés.

A rebarbarának magas a foszfor-, a magnézium- és a vas-, valamint a K-, C- és E- vitamin-tartalma, emellett jelentős rostforrás és antioxidáns hatása is jelentős. Az ókorban gyógyászati célokra alkalmazták, ma már élvezeti értéke miatt fogyasztjuk. Készíthetünk belőle többek között finom kompótot, levest, lekvárt és süteményeket, de a rebarbarával ízesített csokoládé is nagyon finom.

Fontos tudni!

A rebarbara évelő, fagytűrő növényünk, és a téli hónapokban igényli a hideget a nyugalmi időszakhoz: 4 oC alatti levegőhőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy át tudjon telelni. Az ősszel megmaradt levelei elszáradnak, de a gyöktörzsén található hajtásrügyek segítségével már februárban elkezdheti hozni az új hajtásokat.

A rebarbarának lédús szárát fogyasztjuk, a levele pedig kiváló komposzt-alapanyag. Ám az ültetést követő első évben még ne szüreteljünk a növényről, hagyjuk, hogy a gyökerei meg tudjanak kicsit erősödni! Ugyanez vonatkozik egy különleges trükkjére is, a rebarbara erőltetésére.

A rebarbara erőltetésével a növény színei halványabbak lesznek, a beltartalma pedig gazdagabb
A rebarbara erőltetésével a növény színei halványabbak lesznek, a beltartalma pedig gazdagabb

Mit jelent a rebarbara erőltetése?

A rebarbara „erőltetése” azt jelenti, hogy a napfényigényes növényt letakarjuk egy vödörrel, cseréppel vagy erősebb kartondobozzal, hogy semmilyen fény ne jusson el hozzá. 6-8 héten keresztül kell a „barlangban” maradnia, ezt követően szüretelhetjük is. De mire jó ez?

A növény számára ez egy jelentős stresszhatás, hiszen gátoljuk a fotoszintetizálást. Ezáltal a növény biokémiai folyamatai megváltoznak, és a következő hatásokat váltja ki a növényből:

  • gyorsabban nőnek a hajtásai;
  • halványabb színű lesz a levél és a levél szára;
  • jóval édesebbek és zsengébbek lesznek a szárak.

Ezzel a technikával mindenképpen várjuk meg, hogy a növény kellően megerősödjön, és legalább 3 évet fejlődjön a kertünkben. Nagyon fontos, hogy minden évben sem szabad élni ezzel a módszerrel, legfeljebb 2-3 évente, mert ez eléggé kimeríti és megviseli a növényt.

Kapcsolódó cikkek:

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Az élelmiszer-védjegyek jelentősége

2025. december 16. 05:40

Az élelmiszerek csomagolásán sokféle jelölés jelenik meg, amelyek a termék előállításának, életútjának, vagy akár csomagolásának minősítését is jelzik.

Baby leaf saláták jelentősége termesztői szemmel

2018. július 1. 15:54

A saláta kifejezésről az emberek nagy többségének a hagyományos vajfej típusú fejes saláta jut eszébe, azonban a levélzöldség kategóriába sok más faj és fajtakör tartozik. Az írás a baby leaf növényekkel foglalkozik, amely tulajdonképpen egy piaci kategória.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Augusztus

2023. augusztus 20. 06:40

Ebben a hónapban is roskadoznak a polcok és a növények a sok idényzöldségtől és -gyümölcstől. Ha a fűszerkertbe visz az utunk, onnan is csipegethetünk kedvünkre. Lássuk, milyen növények szezonálisak augusztusban!

Freshfel Europe az egészségesebb étrendért

2021. augusztus 10. 06:38

A gyümölcs- és zöldségtermelés jelenleg az uniós agrárpolitikai költségvetésnek csupán 3-5%-át kapja, miközben az összeurópai mezőgazdasági értéknek legalább 20%-át ezek az ágazatok adják.

Biotermékeket termesztenek az ukrán frontvonal mellett

2024. június 27. 13:10

Aki teheti, elmenekül a háború sújtotta ukrán régiókból, mégis vannak gazdák, akik maradtak, és a lakosságot friss terményekkel látják el.