Ház, táj blog

Mutasd a neved, megmondom, ki vagy! – I. rész

Agrofórum Online

A növények nevei sok esetben árulkodók: valamilyen külső tulajdonságukra (alakjukra, színükre), virágzásuk idejére vagy kedvelt élőhelyükre is utalhatnak vele.

Amikor tavasszal a kertészeteket és virágboltokat látogatjuk, elámulhatunk a gyönyörű növények között, no meg egy pillanatra megállhatunk a névtábláik felett is. Némely növény neve meglehetősen különleges, vagy éppen megmosolyogtató, esetleg furcsa lehet. (Én például nem tudom összeegyeztetni a kőtörőfű bájos és törékeny megjelenését a nevének kissé agresszív hangzásával).

Akárhogy is, érdemes utánanézni egy-két növény nevének, mert egyrészt nagyon sokat elárul magáról, másrészt meglepő élettani vagy történelmi vonatkozásokra is fény derülhet.

Hajnalka

Ebben a cikkben a virágzásuk idejét eláruló növények és az élettevékenységükre, élőhelyükre utaló nevűek szerepelnek. A következő cikkben megismerkedünk a macskamentával, és a történelmi vagy hitvilági vonatkozású növénynevekkel is.

Kőtörőfű apró virágai
Virágzás idejére utaló nevek
TéltemetőHa a téli idő is engedi, már február végén virágba borítja az erdei avarszintet, ezért télikének is nevezik. A régi mondás is úgy tartja, hogy ha kinyílik a téltemető, megérkezett a tavasz.
HóvirágEhhez a növényhez egy részletet raknék csak be egy népi mendemondából:
„(…) amikor Isten a Földet megteremtette, és télen színtelen hóval takarta be a tájat, a hó elindult magának színt keresni. De kire számíthatott volna a természetben, akitől színt kérhetett volna ilyenkor? Egyedül a hóvirágot szólíthatta meg, aki ezt mondá néki:
– Ha tetszik Néked a fehér kabátom, a Tiéd lehet. – Így kapott a hó eztán fehér színt, a hóvirág pedig oltalmat a hótól. (…)”  
Májusi gyöngyvirágBálint gazda szerint a legszebb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: „gyöngyöm, virágom!”: „A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág.” Az igazi tavaszt meghozó növényként is tisztelik, például Franciaországban a május elsejét gyöngyvirággal köszöntik.
Pünkösdi rózsaA bazsarózsa népi elnevezése a pünkösdi rózsa, mivel a növény virágzása általában egybeesik a keresztény ünneppel. Nem titkolt szándéka volt a névadásnak, hogy az egyrészt szláv (bazsa ~ bozsur = isteni), másrészt török eredetű (basa = rangos, előkelő) nevet pogány eredetéből adódóan ne használják a keresztény országban.
ŐszirózsaKevés dúsan virágzó növény áll ősszel a rendelkezésünkre, ezért van nagy jelentősége az őszirózsának, amely a nyár közepétől virágzik hónapokon keresztül. Magyarországon is őshonos pozsgás őszirózsa egyik alfaja, a sziki őszirózsa.
Karácsonyi / húsvéti kaktuszMindannyian tudni véljük, hogy a karácsonyi kaktusz télen, az ünnepek idején virágzik, míg a húsvéti kaktusz március végétől borul jellemzően virágba. Azonban alaposan megtréfálhatnak minket a kis huncutok, mert előfordul, hogy évente kétszer virágoznak, vagy „rossz időben” hozzák a virágokat. Biztosan megkülönböztetni a virágok és a levelek alakjáról lehet: A karácsonyi kaktusz virága hosszúkás, levelei cakkozottak, míg a húsvéti kaktusz virága csillag alakú, levelei gömbölyűek.
NyáriorgonaElnevezése ellenére a májusban virágzó közönséges orgonának (Syringa vulgaris) csak távoli rokona, pusztán virágának színeiben és alakjában hasonlít kicsit hozzá. A nyáriorgona júliustól októberig tartó virágzásával oszlopos tagja a lepke- és méhbarát kerteknek.
HajnalkaVannak növények, amelyek nem az év egy-egy szakát, hanem egy napszakot követelnek maguknak a virágaikkal. Ahogy Tompa Mihály is írta:
„A virágok között, a szerény folyóka,
A pirosló hajnalt szerette régóta;  
Ki őt enyelegve hítta hajnalkának.
Hajnal és hajnalka boldogok valának.”
Pünkösdi rózsa – más néven bazsarózsa
Élettevékenységre, élőhelyre utaló nevek
NapraforgóA napraforgó a tányérjával követi a Nap járását: a fiatal növény reggel kelet felé néz, majd napközben úgy fordul, hogy este nyugat felé „nézzen”, majd éjszaka szép lassan visszafordul kelet felé, és kezdődik elölről. A „napraforgás” csak a virág fejlődésének egy szakaszában létezik: amikor a virág túl nehézzé válik, a növények többsége kelet felé nézve megáll, hogy a kelő nap fényében minél hamarabb felmelegedjenek, és így csábítóbbak legyenek a repülő rovarok számára.
Vénusz légycsapójaA legismertebb rovaremésztő növény, amely Észak-Amerikában őshonos, de négy fal között is tarthatjuk. Ez a növényke a leveleinek végén neveli az édes illatot árasztó csapdáit. Amikor egy megfelelő nagyságú áldozat kerül a levelek közé, a csapda légmentesen bezárul és emésztőnedvekkel telik meg, amíg a zsákmányt meg nem emészti. Az emésztés után, ami egy-két hét alatt zajlik le, a csapda újra kinyílik.
KövirózsaSemmi köze az „igazi” rózsákhoz, de alakjával kiérdemelte ezt a szép nevet. A „kövi” előtag egyrészt szívósságára, elpusztíthatatlanságára utal, másrészt a tisztes helytállására a szélsőségesen köves-sziklás környezetben.
ÚtifűfélékEnnek a növénynemzetségnek az elnevezése nem hagyott sokat a képzeletre: gyakoriak az utak mentén és kedvelik a megművelt földeket. Közülük a legismertebb faj a lándzsás útifű, melynek a latin „Plantago lanceolata” elnevezése onnan ered, hogy a növény alakja lándzsára, illetve „széles talpra” (planta) hasonlít.
KőtörőfűEz a sziklakertbe bátran ültethető évelő a sziklás, kavicsos, köves helyeket kedveli, sőt ahol megtelepszik és jól érzi magát, gyorsan el is szaporodik (gyakorlatilag utat „törve” magának).

Kapcsolódó cikkek:

Elődeink tudása – ízelítő a népi gyógyászatból I.

2025. január 29. 05:40

Általában nem könnyű kikeveredni mostanság a vírusos megbetegedésekből, emiatt is kezdtem el utánanézni a régi, növényi alapú recepteknek, amik talán segíthetnek.

Mit kell tudni a komposztteáról?

2025. január 22. 05:40

Miből lehet elkészíteni a komposztteát? Miért jó megoldás a kertben a növények tápanyag-utánpótlására?

Mitől nőnek kalaposgombák az udvar gyepén?

2025. január 19. 05:40

A kertünk gyepén megjelenő, egyedülálló vagy csoportosan növő kalaposgombákról érdemes tudni, hogy jót vagy rosszat jeleznek, mit kezdhetünk velük, és ha el kell őket távolítanunk, azt hogyan tegyük.

Minden fontos tudnivaló a télen elvégzett metszésről

2025. január 8. 05:40

Ha betartjuk a téli metszés szabályait, és a megfelelő növényeket a megfelelő módon metsszük meg, akkor gyümölcstermő növényeink bőtermők, dísznövényeink pompásak és egészségesek lesznek.

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

2018. május 22. 11:16

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is jó feltételeket teremtenek.

Picasso: „profitgarancia” az olajos növények termesztésében!

2019. június 1. 11:39

A Magyarországon termesztett olajos növények sorából vetésterületét tekintve a napraforgó és a repce emelkedik ki. A két növény együttes termőterülete 2015-ben meghaladta a 850.000 hektárt. Olajos növényeink termesztésének sikeréhez nagyban hozzájárul a gombabetegségek elleni védekezés. A KITE Zrt., BASF Hungária Kft. forgalmazásában elérhető Picasso dimoxistrobin és boszkalid hatóanyagai egymást kiegészítve, egymás hatását erősítik.

Monszun: a csapadékos meleg már károkat okoz a mezőgazdaságban

2018. június 11. 14:42

Az előttünk álló héten csütörtök-pénteken egy átmeneti kisebb lehűlés után visszatér a nyári meleg, egyébként pedig maradnak a majdnem mindennapos zivatarok, területi átlagban pedig újabb jelentős mennyiségű csapadék várható.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: nagy kárt okoznak a gyapottok-bagolylepke hernyói

2022. augusztus 2. 09:40

A betegségek számára az életfeltételek minimálisra csökkentek, a kártevők száma viszont alig változott.