11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Ház, táj blog

Nagy bevételnövekedés a pánikvásárlások miatt

Agrofórum Online

Tovább növekedett a Walmart az első negyedévben. Árbevétel soron 134,6 milliárd dollárt ért el a Walmart, ami 8,6 százalékos növekedés éves bázison.

A kiskereskedelmi vállalat 1,18 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el, ami 6 centtel haladja meg a Wall Street-i konszenzus várakozásait. A meglévő üzletek eladásai éves bázison 10 százalékos növekedést produkáltak, ami szintén felülteljesíti a 9,6 százalékos prognózist. A Walmart 200 ezer alkalmazottat vett fel a negyedév során – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. Az új alkalmazottak a boltok polcainak feltöltésével, illetve az e-kereskedelmi megrendelések összekészítésével foglalkoztak. A számok ellenére a menedzsment visszavonta az idei évre tett előrejelzését. A negatív piaci hangulatban 2,1 százalékot zuhant a Walmart részvények árfolyama a gyorsjelentésben szereplő információk hatására.

Az élelmiszerek és az egészséghez kapcsolódó termékek értékesítése olyan mértékben ugrott meg, hogy az ellensúlyozta az olyan termékcsoportoknál tapasztalható visszaesését, mint például a ruházat.

A koronavírus miatti válság közepette jótékonykodása is gondolt a Walmart. Az élelmiszerellátás biztonságának javítása érdekében 10 millió dollárt ajánlottak fel jótékonysági célra, Kanadában a kórházak dolgozóinak szállítottak élelmiszereket, Mexikóban pedig 250 tonna élelmiszert adományoztak 20 ezer időskorú állampolgárnak.

Idén 4,6 százalékkal emelkedett már a Walmart részvényeinek árfolyama a New Yorki- Érétktőzsdén.

A Walmartnak összesen 2,2 millió alkalmazottja van a Marketscreener adatai szerint. A vállalat 11 600 üzlettel rendelkezik 28 országban. Ezek közül 3570 szupermarket és 386 diszkont outlet. Tizenegy országban az e-kereskedelemben is jelen vannak. Kis- és nagykereskedelmi egységeket is működtetnek. Három fő szegmensük van, a Walmart USA, a Walmart International és a Sam’s Club nevű bolthálózat. Az árbevétel 76 százaléka az Egyesült Államokból származik, de erős a jelenlétük Mexikóban, Közép-Amerikában, az Egyesült Királyságban, Brazíliában és Kínában is.

Miért részesítsük előnyben az őshonos növényeket a kertünkben?

2025. február 27. 05:40

A kertünk nemcsak a mi menedékünk, örömünk és kreativitásunk színtere, hanem számtalan élőlény otthona is. Nem mindegy, milyen növények élnek benne, és azokat hogyan gondozzuk. Miért érdemes minél több őshonos növénnyel körbevennünk magunkat?

Ritkább vendégek a madáretetőnél - II. rész

2025. február 25. 05:40

A fenyőfák lakói szintén a legritkább vendégnek számítanak az etetőnél hazánkban. A fenyőrigó, a fenyőszajkó és a fenyőpinty is egyedülálló látvány, így minden madármegfigyelő szerencsésnek mondhatja magát, ha találkozik velük.

Ritkább vendégek a madáretetőnél - I. rész

2025. február 23. 05:40

Vannak olyan fajok, amelyeknek megfigyelése az etetőnél csodaszámba megy. Ilyen vendégünk lehet a hósármány, a csonttollú, a süvöltő és a csíz is.

Mit jelent a rebarbara erőltetése?

2025. február 21. 05:40

A rebarbarát ismét kezdjük felfedezni és egyre többen ültetjük a kiskertjeink veteményeseibe. Termesztése nem bonyolult, és bizonyos trükkökkel befolyásolni is tudjuk a növekedését.

A tojás ára 22 százalékkal zuhant, a cukoré 30 százalékkal nőtt

2024. június 19. 16:10

Májusban a fogyasztói árak 1,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek az árak.

Növényi eredetű élelmiszernek nem lehet hústermék nevét adni

2023. szeptember 10. 17:10

A növényi alapú fehérje globális piaca az elmúlt években meredeken emelkedett, elsősorban a környezetbarát és egészséges élelmiszerek iránti kereslet növekedése miatt.

Hogyan szabadulhatunk meg a kamrában repdeső apró lepkéktől?

2020. január 21. 05:37

C. Evelin kérdése: Élelmiszerkamrámban apró lepkék repdesnek. Hogyan tudok megszabadulni tőlük?

Olcsóbb lesz a marhahús Amerikában

2020. május 19. 04:36

Húsz-harminc százalékkal csökkenti a marhahús árát az Egyesült Államok egyik legnagyobb húsfeldolgozó cége, a Tyson Foods.