Agrárközélet

Egyre nagyobb a verseny a húshelyettesítő ételek piacán

Agrofórum Online

A Citigroup eladásra ajánlja a vegán termékeket forgalmazó vállalat részvényeit és a részvények 12 havi célárát is 123 dollárra csökkentette a bank.

Az elemzők arra számítanak, hogy a Beyond Meatet egyre nagyobb nyomás fogja érni a szektorban jelenlévő egyre intenzívebb verseny miatt. Pénteken 4,4 százalékkal csökkent a vállalat részvényeinek árfolyama – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A Marketscreener tőzsdei adatbázisa szerint a cég részvényeinek átlagos célárfolyama 22,7 százalékkal van a jelenlegi árfolyam szint alatt. Ezért is teszik fel egyre többen a kérdést, hogy a piac vajon túlhúzhatta az egyik legismertebb, húshelyettesítő ételeket gyártó Beyond Meat árfolyamát? A Citigroup a mostani célárfolyam-csökkentéssel is még az optimistábbak közé tartozik, ugyanis az átlagos célárfolyam 104,44 dollár részvényenként. Igaz van olyan elemző, aki a jelenlegi 135 dolláros szintnél 33 százalékkal magasabb kurzust is reálisnak tart a következő egy éven belül. A leginkább pesszimista jóslat mindeközben 67,4 százalékos árfolyamzuhanást vizionál. Húsz elemző követi a papírt és a legtöbben, kilencen tartást javasolnak, ez az átlagos ajánlás is. Csak három elemző javasol vételt, négyen-négyen alulsúlyozást és eladást mondanak.

A Beyond Meat elsődleges terméke a hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsa. Növényi alapú kolbászt, marhahús és csirkehús helyettesítőket is készítenek. A termékek elsősorban sárgaborsó alapú fehérjéből készülnek. A Beyond Meatben egyébként Leonardo di Caprio, színész és Bill Gates, Microsoft-alapító is tulajdonos.

A cég utolsó negyedéve egyébként egész jól sikerült, amit részben azzal indokolt a vállalat, hogy a szupermarketekben és az élelmiszerboltokban egyre nagyobb az igény a növényi alapú húshelyettesítő termékek iránt. Mindezt azonban alaposan beárnyékolja, hogy az új típusú koronavírus terjedésének hatására sok vevő elfordult a húshelyettesítő ételektől, ugyanis a pánikvásárlások közepette az Egyesült Államokban a hagyományos ételek iránt nőtt meg inkább a kereslet a szupermarketekben. A helyzet enyhülése után megint fontos szempont lett a fenntarthatóság és az egészség, de az újra növekvő esetszámban nem biztos, hogy ez a vásárlói trend tartósnak és folyamatosnak bizonyul majd.

Kiemelt kép: instagram.com/beyondmeat/

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Konyhai anyagok, amelyek a kertben is használhatók

2023. október 31. 05:40

Nézzük most sorra, hogy melyek azok a konyhai anyagok, melyek a kertben is használhatók?

A tejcsokis a legnépszerűbb Mikulás a boltokban

2022. november 14. 10:34

Évente mintegy 8 millió csokimikulást értékesítenek hazánkban – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara friss körképéből. Cukorkával töltött, kétrétegű, kétízű, cukormentes – széles a kínálat, de még mindig a klasszikus tejcsokis a legnépszerűbb.

Ha friss húsról van szó, akkor a vásárlók a SPAR-t részesítik előnyben

2020. december 19. 04:36

A SPAR Csoport áruházai lettek a kedvenc frisshús vásárlási helyszínek egy reprezentatív internetes kutatás szerint, amelyet a Scores Group végzett el a közelmúltban.

Forgalomból kivont élelmiszereket kínálnak eladásra, visszaélnek a Nébih nevével

2023. július 13. 07:10

Az elmúlt napokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nevével és adataival visszaélő csalók e-mailben léptek kapcsolatba gyanútlan ügyfelekkel: lefoglalt élelmiszereket kínáltak eladásra, amelyekről díjbekérőt is kiállítottak.