Őseink a barlangok falára rajzoltak, kőbe, fába véstek, edényeket díszítettek korabeli jelenetekkel, majd különböző jelentésű hieroglifákkal tudatták a világgal, meg az utókorral az emberiség fejlődésének rögös útját.
Később történetírók fogtak tollat és írták papiruszra, pergamenre, majd papírra a históriákat, megrajzolva a térképeket, amerre jártak.
Ahogy visszarévedünk a múltba, látjuk, ahogy öreg szerzetesek görnyednek az olajmécs pislákoló fénye mellett a kolostorok ódon falainak csendjében, ahol csak a tollak percegése méri az időt. És másolnak, csak másolnak.
Kondul egyet a harang. Leteszik a tollakat, lassan felegyenesednek, kinyújtóztatják elgémberedett tagjaikat. Kinéznek az ólomüveges ablakon, amely olyan homályos, mint a jövő. A sötétlő távolban még fel-fellobbannak egy letűnőben lévő nomád világ pogány tüzei, de már egyre ritkábban és egyre halódóbban.
Ők – a szerzetesek – már a jövőnek dolgoznak, új növényeket plántálnak a kolostorok kertjeiben és plántálnak új hitet az elvadult lelkekbe. Írják a krónikákat, másolják a könyvek könyvét, és hiszik, hogy tanul belőle az utókor, és féltett kincsként őrzi majd nemzedékeken át. Őrizni akartuk, de jött a tatár, és felégette, jött a török, és szétszórta, azután újabbkori háborúk tizedelték meg nemcsak a lakosságot, de a kultúránkat is.
Valami mégis megmaradt számunkra: Néhány viharvert könyv és a bennük őrzött tudás.
Hol lennénk ma könyvek nélkül? És hol lenne a mezőgazdaságban való jártasságunk a könyvek és azok alkotói nélkül? Azt mondják a hozzáértők, hogy a múltunkat a régészeti leletek, a nyelvi emlékek és a korabeli írások alapján lehet megismerni.
Emeljük ki ebből a körből az írásokat és szerzőiket.
Tudnánk-e, ha nem maradtak volna fenn a régészeti leletek mellett írásos emlékek is, hogy hány ezer éve, és a Föld mely géncentrumából származnak a növényeink?
6-7 ezer évet kell visszalépnünk az időben, hogy eljussunk a tudatos növénytermesztés kezdeteihez. Ehhez könyvek kellenek. De Candolle (1883) növényföldrajzi kutatásai alapján megjelent munkájára, vagy Vavilov 1940-es évekből származó, géncentrumokra vonatkozó elméletére gondolok. És ahhoz is könyvek kellenek, hogy hazai agrártörténelmünket megismerjük.
Kezdhetjük Tessedik Sámuellel, aki az Alföldön teremtett agrárkultúrát az 1700-as évek végén. Folytathatjuk Pethe Ferenccel, akit úgy is jellemezhetünk, hogy „az európai utas”, hiszen valamennyi fejlett agrárkultúrával rendelkező európai országot bejárta, mígnem megírta háromkötetes „Pallérozott mezei gazdaság” című könyvét. Ismerős az öt nyelven beszélő és gazdag szakírói munkássággal büszkélkedő Nagyváthy János neve, és talán leghíresebb könyvének, „A szorgalmas mezei gazdá”-nak a címe is. Velük kezdődött a hazai mezőgazdasági szakirodalom.
A sort a későbbi és ugyancsak kiemelkedő írói munkásságuk révén megbecsült agrárszakemberekkel folytatjuk. Cserháti Sándor az 1800-as évek végének modern gondolkodású tanára volt az óvári Gazdasági Akadémián. Székács Elemér a vetőmag-termeltetés és -forgalmazás „menedzsere” a XX. század elején, aki nemcsak szakíró volt, de a rádióban mezőgazdasági műsorokat is közvetített. Az elődök munkássága nyomán eljutunk végül Grábner Emilhez, aki az 1900-as évek első felében – mintegy szintetizálva az addig felhalmozódott agrárismereteket – 1935-ben, majd 1942-ben ismét kiadta a „Szántóföldi növénytermesztés” című, ma is mértékadó ezer oldalas munkáját.
Az ünnepek alatt, a téli estéken, különösen az idő tájt, amikor átfordul az esztendő kereke, el-elgondolkodunk életről, jövőről, amelybe óhatatlanul beleszövődik a múltunk is. Elindulunk a könyvespolc felé, már nyújtjuk a kezünket csak úgy találomra valamelyik könyv felé, amikor visszaránt bennünket egy képzelet szülte géphang:
– Erre nincs idő! Egyébként is kinek kellenek könyvek a számítógépek korában! Kapcsolj, kattints és száguldozz a tudomány világhálóján!
– Kell a gép, de abban nincs lélek – morgolódok magamban.
A lélek a sárguló lapokon, a könyvekben rejtőzik.
Ilyenkor, az újesztendő kezdetén egyre többet gondolunk a jövőre, amelyhez – valljuk be – sok lelkierő is kell majd.
Erő és lélek. Nyissuk ki a könyveket! Mindkettőt megtaláljuk bennük.
A tábla széléről 2007-ben –Dr. Bódis László
