Házikert

Hogyan neveljünk kálát a lakásban?

Agrofórum Online

A kála, más néven tölcsérvirág az egyik leglátványosabb szobanövényünk. Természetesen abban az esetben, ha betartjuk a nevelésére vonatkozó szabályokat és óvintézkedéseket.

A kála ugyanis szépséges külleme ellenére rendkívül veszélyes. Leginkább a kisgyermekes családokban jelenthet veszélyt, mivel kalcium-oxalát kristályokat tartalmaz. Így a tölcsérvirágot elfogyasztva súlyos mérgezés alakulhat ki.

A kála (Zantedeschia) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó nemzetség. Eredeti élőhelye Dél-Afrika, ott is alapvetően a mocsaras területeken él. Éppen ezért az áttelelő fajtákat sokszor ajánlják tavak mellé, hiszen a növény szereti a párát és a vizes környezetet.

Ha a kertben tartjuk

A tölcsérvirág meglehetősen ellenálló növény. A takácsatkák és a levéltetvek jelenthetnek rá veszélyt, azonban egyik kártevő megjelenése sem gyakori. A kála akár hat hétig is virágzik. Ezt követően, általában nyár végén vagy az őszi hónapok elején, a növény levelei fokozatosan elsárgulnak, elszáradnak.

Lila színű kála
Lila színű kála

Az első fagyok után ássuk ki a gyöktörzseket és vágjuk le az elszáradt leveleket. A növény gyökereit száraz, napos időben kicsit szárítsuk ki. Ezután tegyük papírzacskóba és teleltessük át a pincében. Páraelszívót érdemes a helyiségben tartani, mivel a túlzott pára penészedési folyamatokat indíthat be.

Ha a szobában neveljük

A szobában nevelhető kálafajok sokkal érzékenyebbek, mint a kinti fajták. Ezek általában több színben kaphatók: fehérben, borvörösben, sárgában, narancsszínben és a lila minden árnyalatában. A nevelésük – épp az éteri megjelenésük és a kényességük miatt – több odafigyelést igényel.

  • Mivel a kála napfénykedvelő növény, célszerű napsütötte helyek (ablak, ajtó, terasz) közelében tartani. Azonban ne legyen túl közel az ablaküveghez, mert akkor megéghetnek a levelei.
  • A kálát rendszeresen öntözni kell (ne feledjük, hogy eredeti élőhelyén mocsaras, vizes, tavas, párás körülmények között él ez a növény). Így törekednünk kell arra, hogy a talaja mindig nedves maradjon, és mindemellett elég párát is kapjon. Ugyanakkor a pangó vizet el kell kerülni, hiszen az rothadáshoz, gombás megbetegedésekhez vezethet. Egy réteg kavics segíthet ebben.
  • Nem kedveli a hideget. Az ideális szobahőmérséklet számára valahol 18 és 23 °C között van. Mivel a legtöbb hazai lakás nagyjából ilyen hőmérsékleten üzemel, így bátran tarthatunk otthon kálát. Azonban ügyeljünk rá, hogy ennél alacsonyabb a téli hónapok során se legyen a hőmérséklet.
  • Az aktív növekedési időszakban ajánlott kéthetente tápoldatozni magas nitrogéntartalmú folyékony tápoldattal.
  • Mivel mérgező (nem csak a lenyelése esetén, hanem a bőrrel érintkezve is), nagyon gondoljuk meg, hogy hová tesszük. Hiszen a macskák, akik előszeretettel rágcsálják meg a növényeket, az ablakban és a polcokon is elérik. A kutyák számára pedig szintén veszélyes, nem beszélve a kisgyerekekről.
    A kála éppen ezért sok helyen irodákat díszít. Ott nem jelent senkire veszélyt, és a klímában is jól érzi magát.

Így szaporítható az aloe vera házilag, biztos sikerrel

2025. december 28. 14:10

Egy egészséges aloe vera önmagát szaporítja. A sarjak leválasztásával gyorsan és biztonságosan nevelhet új növényeket.

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Szúrós levelek, piros bogyók, erős karakter

2025. december 27. 11:10

Szúrós levelek, fényes lomb, piros bogyók – a magyal megosztó, mégis izgalmas választás. Tudatos ültetéssel sokkal többet ad, mint gondolnánk.

15 téli madárbarát növény – így segítse a kert szárnyas lakóit a hideg hónapokban!

2025. december 27. 05:40

Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb téli madárbarát növényeket, amelyek nemcsak díszítenek, hanem életet is visznek a fagyos hónapokba.

Ciklámen gondozása lakásban sikeresen

2021. január 13. 09:04

Decemberben kaptam egy szép cserepes ciklámen virágot, és 1 hét múlva a virág levelei és a meglévő bimbói is lekonyultak, lefeküdtek a cserépre. Hogyan tudom megmenteni, mit csináltam rosszul?

Növénydzsungel a lakásban a téli szürkeség ellen

2023. január 13. 05:37

Ha esztétikus növénytengert akarunk a lakásban kialakítani, akkor kellenek karakteres nagy növények, és több közepes és kis méretű is. Így lesz harmonikus a kompozíció.

Hová tegyük a mikulásvirágot, hogy sokáig szép maradjon?

2025. november 11. 07:10

A mikulásvirág szépsége múlandó – hacsak nem tudjuk, hová érdemes tennünk. Mutatjuk, hol marad sokáig üde és színes!

Mire figyeljünk szobanövényeink átültetésénél?

2018. november 2. 08:29

Az átültetés időpontjára univerzális szabály nincs. Nagy általánosságban véve tél végén-tavasz elején ültetünk át, de a legtöbb szobanövény esetében tavasztól őszig el lehet végezni a munkát.