9℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Házikert

Hogyan szaporítsuk az aranyesőt?

Agrofórum Online

Nem véletlenül hívják aranyesőnek, magyar nevét aranysárga, lecsüngő fürtvirágzatáról kapta, amely tavasszal messziről látszik a lassan ébredező kertekben.

Erősen mérgező, ezért az ültetése megfontolandó kisgyermekes családoknál, de legalábbis komolyabb figyelmet igényel.

Az aranyesőt kertek sarkaiban szabadon álló cserjeként is nevelhetjük, vagy akár pergolák, ívek és bejártok mellé ültethetjük, hogy később azokra kapaszkodjon fel. A növény lombozata is rendkívül vonzó, finom, élénkzöld, ovális levelei szemet gyönyörködtetőek.

Általában nagyobb kertekbe ültetik, mert széles, terjedelmes formára nőhet, de ma már vannak olyan fajták is, amelyek kisebb kertekbe is alkalmasak, sőt, balkonokra is telepíthetők.

Zöldellve is gyönyörű

Az aranyeső lombhullató, ősszel elveszíti a leveleit, ám tavasszal szépséges, élénkzöld leveleket hoz. Gyorsan nő, évente akár 40 centit is növekedhet és jól tűri a visszavágást, a formára nyírást, ha a megfelelő időben metszik meg.

Húsvétkor sok házban az aranyeső ágaiból (akár virágos, akár zöld) készül a hagyományos „tojásfa”, amikor az ágakra, a karácsonyfa ágaihoz hasonlóan, kifújt-kifestett hímes tojásokat és egyéb húsvéti dekorációkat (csibéket, virágokat, nyuszikat) aggatnak.

Hogyan neveljünk aranyesőt?

Ültessük napos helyre, lehetőleg jó vízáteresztő képességű talajba. Csak akkor metsszük meg, ha a formája nem megfelelő, vagy túl nagyra nőtt. Nem szükséges trágyázni vagy különösebben locsolni, mivel strapabíró, kevés gondozást igénylő növény.

Mikor ültessük el?

Ősszel vagy télen ültessük el, egy akkora ültetőgödörbe, amely nagyobb, mint a növény gyökérlabdája és legalább olyan mély is egyben. Ha már a gödörben van a növény, adjunk hozzá trágyát, komposztot, majd töltsük vissza a termőföldet, tömörítsük, és alaposan öntözzük be. Ezután szórjunk köré mulcsot és stabilizáljuk, a továbbiakban pedig nem lesz vele gondunk.

Hogyan gondozzuk?

  • A növénynek nincs szüksége sok metszésre, ezért csak akkor vágjuk vissza, ha méret- vagy forma-problémánk van vele, vagy ha ez az egészsége megőrzéséhez szükséges (mert például van egy száraz vagy elhalt ága).
  • Ha pergolára akarjuk nevelni, az ágait rá kell kötni a faszerkezetre, a kívánt ívekre.
  • Metszeni késő nyáron és karácsony előtt javallott a szakemberek szerint – ha tavasszal vagy kora nyáron metszik meg a növényt, akkor valószínűleg nedvet fog ereszteni.
  • Ha az aranyeső már meggyökeresedett, nincs szükség sem öntözésre, sem trágyázásra.

Hogyan szaporítsuk az aranyesőt?

Az aranyesőt kemény fás dugványokkal szaporíthatjuk késő ősszel és télen.

15-30 centis dugványokat kell vágni, lehetőleg úgy, hogy a vágás íve ferde legyen. Az alsó leveleket el kell távolítani, a vágott felületet pedig gyökereztető hormonba mártani, majd el kell ültetni nedves, jó vízáteresztő képességű talajjal töltött cserepekbe.

Érdemes letakarni ezeket fóliával, hogy megőrizzük a föld a nedvességét, valamint fontos rendszeresen locsolni a fejlődő növényeket. Néhány hónap alatt kifejlődnek a gyökerek, és amint azok megerősödnek, ki lehet tenni őket a kertbe.

Megmenthető a hervadó karácsonyi kaktusz? Igen!

2025. december 6. 11:10

A karácsonyi kaktusz hervadása sokszor visszafordítható. Csak értenünk kell, mit üzen a növény.

Segít a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátora – tervezzük meg tudatosan az ünnepi menüt!

2025. december 6. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést.

Pénzfa, ami minden lakásba kell – tényleg!

2025. december 5. 14:10

Nemcsak díszít, de ajándéknak is kiváló. A pénzlevelű Pilea a legegyszerűbb, legvidámabb szobanövény, amit nevelhet!

Mit ültessünk decemberben? – Télen sem áll meg az élet a kertben!

2025. december 5. 05:40

Bár sokan azt gondolják, hogy télen a kertben nincs teendő, decemberben igenis akadnak ültetési lehetőségek.

Frissült a szőlőiskolai szaporítások adatbázisa

2022. január 13. 06:17

Az adatbázis 84 termelő vállalkozás adatait foglalja össze ABC rendben, számba véve az általuk termesztett fajtákat és klónokat.

Bolti fokhagymából így termesszünk saját fokhagymát

2024. május 12. 16:10

A teljes gumót egy kis pohár tetejére kell tenni, amiben víz van.

Miért gyengül a rebarbara? Itt a megoldás!

2025. november 3. 15:10

Az őszi rebarbaraátültetés nemcsak a termést növeli, hanem a tő megfiatalítására is tökéletes alkalom.

Mi lehet a zöld színű "kinövés" a leanderen?

2023. szeptember 2. 04:40

Szeretném kérdezni, hogy a mellékelt képen látható kinövés milyen része a leandernek? Ilyet még nem láttam. Mit kell vele tenni? A másik kérdésem: kaptam egy leandert, ami nagyon sűrű és nem tudom, hogy kezdjek hozzá a metszésének, megköszönöm, ha ebben is segítenek.