Házikert

Így teleltessük a leandert!

Agrofórum Online

Bejöttek a fagyok és ideje a leandereket is bevinni, hiszen a legtöbben teleltetik. Így teleltessük a leandert, ha tavasszal is egészséges növényre vágyunk!

Aki tudja, a leandert általában telelteti. Az utóbbi évben én azért a méretük miatt megpróbálom kint, kiültetve átteleltetni, de a kisebbeket még én is bent teleltetem. Ráadásul szolgáltatásként egyre több kertészet kínálja a teleltetési szolgáltatását, ami a citrusfélék és mediterrán növények nagy segítője lehet egy olyan kertbarátnak, akinél főleg ilyenek fordulnak elő.

Hagyjuk kint, ameddig tudjuk

Nagyjából szeptembertől érkeznek be az olvasói kérdések hozzám, hogy mikor vihető be a leander, de akár egészen novemberig azt szoktam válaszolni, hogy hagyjuk még kint. Mivel -5 fokig télálló még cserépben, dézsában is, így ha az átmeneti fagyban kint hagyjuk, akkor a kártevők is mérsékelhetők a hideg hatására.

Őszi metszés

Általában ősszel metszem a leanderjeimet, hogy tavasztól, amikor új hajtásokat hoz, akkor rengeteg virággal örvendeztessen meg.

Többen tavasszal metszik, ami szintén jó lehet, de ekkor a virágzás is eltolódik, akár nyár közepére is. Tehát valójában mindkét metszési időpont jó, csak a virágzás szempontjából nem mindegy a mikor.

Mediterrán sarokban, melegebb kertrészben akár a szabadban is teleltethető a leander
Mediterrán sarokban, melegebb kertrészben akár a szabadban is teleltethető a leander (fotó: Pixabay)

Ha nem tudjuk hova beültetni, de nem is akarjuk zárt térbe bevinni, akkor a dézsák alá tegyünk szigetelőlapot (polisztirol lap, hungarocell lap), hogy alulról ne tudjon felfagyni a gyökérzónája a növénynek, és nem árt, ha jutazsákkal vagy valami textillel borítjuk a cserepeket kívülről.

Szabadban vagy zárt térben teleltessük?

Mediterrán sarokban, melegebb kertrészben akár a szabadban is teleltethető. Fagyzugos kertekben inkább válasszuk a beltérben való teleltetést, ahol a téli hőmérséklet nem megy 4-5 Celsius-fok alá.

Pincében csak akkor teleltessük, ha van elegendő fény, ugyanígy a fűtetlen garázs is akkor lesz ideális, ha van némi ablak rajta.

Nézzük át a növényeket alaposan!

A téli időszakban pihenési idejüket töltik a növények, kevesebbet is öntözzük, ezért némiképp legyengülhetnek. Ha betegen vagy kártevővel együtt visszük be teleltetésre, akkor gondot okozhat akár a levéltetű, pajzstetű, de még az atka is.

Ha kártevőt vagy betegséget látunk a növényeken, akkor még teleltetés előtt kezeljük rovarölővel vagy gombaölővel!

Kiemelt kép: Pixabay

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Mi okozhat mézgafolyást a csonthéjas gyümölcsfáknál?

2019. november 27. 12:17

K. Dezső kérdése: Csonthéjas gyümölcsfáimon gyantafolyást vettem észre. Esetleg növényvédelmi probléma okozza? Mi a teendőm vele?

Sztigminás betegség támadta meg a kajszifát?

2022. június 27. 04:38

A barackfánkkal kapcsolatban kérném a segítséget, a mellékelt képeken látható a kajszibarack állapota. Szeretném kérdezni, hogy fogyaszthatók-e a termések, illetve, hogy milyen megelőzést lehetne tenni jövőre? Sztigminás betegségnek tűnik elsőre, de szeretném a véleményüket kérni!

Ettől lesz gyönyörű a szegfű: metszési tanácsok lépésről lépésre

2025. július 25. 16:10

A szegfű bőséges virágzásához elengedhetetlen a metszés. Mutatjuk, mikor és hogyan vágja vissza, hogy egész szezonban díszítsen!

Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

2023. április 30. 04:39

Kérem szépen szakvéleményüket! Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?