Sztigminás betegség támadta meg a kajszifát?

Agrofórum Online

A barackfánkkal kapcsolatban kérném a segítséget, a mellékelt képeken látható a kajszibarack állapota. Szeretném kérdezni, hogy fogyaszthatók-e a termések, illetve, hogy milyen megelőzést lehetne tenni jövőre? Sztigminás betegségnek tűnik elsőre, de szeretném a véleményüket kérni!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsökön valóban a sztigminás betegség (Stigmina carpophila) tünetei láthatók, mely a kajszi egy jelentős növényvédelmi problémáját okozza. A kezdeti tünetek a gyümölcsökön pár mm nagyságú, lilás-piros színezetű foltok formájában jelennek meg. Idővel azonban, ahogy a képen is látható már, a foltok közepe kiemelkedik, elparásodik, de enyhén lilás-piros színezetű udvarukat akkor is megtartják. A betegség hatására a termések belső szöveti részei nem károsodnak. Az ilyen termések fogyaszthatók, azonban előtte a nagyon megkeményedett héjrészeket érdemes eltávolítani.

Foltok a terméseken (Fotó: a kérdező felvétele)

A küldött képeken levéltünet aligha látható, de a betegség tünetei a gyümölcsökön kívül a leveleken, sőt a hajtásokon is megjelenhetnek. A leveleken kezdetben pár mm átmérőjű sárgászöld foltok mutatkoznak, melyek szélén keskeny barna határvonal látható, közepe pedig egy kis idő elteltével kiesik, szegélye viszont megmarad.  A hajtásokon hosszú, ovális alakú, barna színű foltok jelenhetnek meg, amelyek nyár végére kiszürkülhetnek. A folt, amennyiben átér a vesszőn, annak elhalásához, száradásához is vezethet.

A betegséggel érintett fa lombozata (Fotó: a kérdező felvétele)

A kórokozó a lehullott és fertőzött lombon, valamint a beteg fás részeken képes áttelelni, ezek lesznek a következő évben megjelenő fertőzés elindítói. Érdemes tehát a lehullott lombot összegyűjteni, vagy a talajba dolgozni és bomlását elősegíteni. A metszési munkálatok során pedig a beteg vesszőket mindenképp távolítsuk el a koronából. A fertőzés kialakulásának a hűvös kb. 15 °C-os hőmérséklet és a csapadékos tavasz kedvez.

Sztigminás betegség tünetei egy barackon (Fotó: a kérdező felvétele)

Mindenképp a fertőzés megakadályozása a cél, ugyanis megjelenés esetében már csak tüneti kezelés alkalmazható. Megelőző jelleggel ajánlatos akár ősszel, akár tavasszal, vagy mindkét alkalommal egyaránt a lemosó kezelést elvégezni rezet is tartalmazó készítménnyel. A lemosó kezelés minden esetben nagy lémennyiséggel történjen, így biztosítva a fák teljes befedettségét. A megjelenő új levelek, a kórokozó számára optimális környezeti tényezők mellett már fertőződhetnek, ezért a monilínia ellen is használatos szerekkel e kórokozó ellen is védekezhetünk. A vegyszeres védekezésre kiskerti körülmények között is elérhetők és felhasználhatók pl. a boszkalid, piraklostrobin, ciprodinil hatóanyagú készítmények.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Erős a levéltetvek kártétele - nagy az esélye a vírusfertőzések átadásának

2019. november 5. 06:37

A növények fejlődésével párhuzamosan az őszi káposztarepcében, az árpában és a búzában egyaránt erős levéltetű-fertőzés kialakulásának lehetünk szemtanúi.

Miért fontos a napraforgó lombtrágyázása?

2022. június 17. 10:12

A sok helyen tapasztalt bór-hiány ráirányítja a figyelmünket a napraforgó lombtrágyázási technológiánk átgondolására.

Innovatív növényvédelmi megoldások a kalászosokban

2023. április 6. 13:46

A növénytermesztés technológiájának tervezésénél sokszor felmerül a megfelelő inputanyagok kiválasztásának kérdése. A 2022-es év hektikus ár és árfolyamváltozásai, valamint az aszályos időjárás a terméshozam és minőség maximalizálásának szükségességét hangsúlyozza az idei évben, melyhez segítséget adhatnak az innovatív növényvédelmi megoldások.

Aratás előtt: csapatokban gyülekeznek a gabonaszipolyok

2018. június 6. 08:07

Az elmúlt héten is folytatódott a fülledt nyári meleg időjárás. A fülledtséget csak néha szakította meg egy-egy zápor- zivatar, mely sok helyen okozott károkat a vetésekben. A hirtelen lezúduló csapadék megdöntötte az érőfélben levő kalászos gabonaféléket, melyek már így várják ki az aratás kezdetét.