Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

Agrofórum Online

Kérem szépen szakvéleményüket! Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almafákon a lisztharmat (Podosphaera leucotricha) tünetei már az újonnan megjelenő leveleken észlelhetők, mely tüneteket úgynevezett primer, vagyis elsődleges tüneteknek is neveznek. A vegetációs időszakban az ebből kiszóródó spórák által alakulnak ki a szekunder, vagyis másodlagos tünetek.

A kórokozó a rügyekben, rügypikkelyek alatt telel át micélium formájában, így általában a vesszők csúcsrügyei, illetve a hajtásvégi rügyek érintettek a fertőzésben. A beteg rügyekből kifejlődött hajtások mindegyik levele fertőzött lesz, azokon pedig összefüggő fehéres bevonat látható, valamint kanalasodásuk, merevségük is megfigyelhető. Az így fejlődött levelek be is sodródnak, görbülnek, majd pedig elszáradva elhalnak. Nemcsak a levelek, hanem a virágok szintén lehetnek már lisztharmattal fertőzöttek kihajtásukkor, melyekre deformáció és fehéres bevonat egyaránt jellemző. A beteg virágokból termések nem fejlődnek, azok elhalása következik be. A másodlagos tünetek közé tartozik a mindenki által jól ismert fehér lisztszerű bevonat a leveleken, valamint a termések parásodása is. A leveleken megjelenő foltok által csökken azok asszimilációs felülete, mely a hajtások növekedésének lassulását okozza.

A metszés során érdemes már tekintettel lennünk arra, hogy a vesszők végén található 4-6 rügy általában fertőzött, így akár az erős metszés is indokolt lehet. Tavasszal a fertőzés tüneteit mutató vesszők eltávolítása egyaránt fontos feladat, ezt még a virágzás előtti időszakban el kell végeznünk. Az olyan fákon, melyeken a lisztharmatfertőzés minden évben visszatérő problémát jelent, ott mindenképp szükség van kémiai védekezésre. A permetezést már a levelek pár cm-es, vagyis egérfüles stádiumában meg kell kezdeni, majd pedig bimbós állapotban és virágzás előtt szintén szükséges megismételni a megelőzés érdekében, lehetőség szerint felszívódó készítménnyel (difenokonazol, tebukonazol). A sziromhullás utáni időszakban az arra hajlamosító körülmények megléte (meleg és pára) esetében feltétlenül folytatni kell a védekezést.

Hogyan lehetne megmenteni a beteg szivarfát?

2023. július 14. 04:39

A májusban ültetett egyik szivarfám gallyai a csatolt fotón látható állapotban vannak. Levelei teljesen leszáradtak, elhaltak. A másik, ugyanakkor ültetett fa, azonos körülmények közt szépen fejlődik. Kérem tanácsukat, hogyan lehetne megmenteni a beteg fát?

A metszés növényvédelmi vonatkozásai

2023. február 11. 05:39

Kellő odafigyeléssel nagyon jó növényvédelmi segítséget jelenthet a metszés a gazdálkodóknak, míg trehány, gondatlan végrehajtásával akár el is pusztíthatjuk (általában több év alatt) a megmetszett növényt.

Az almafa szakszerű metszése II. rész

2021. március 15. 07:41

Mi az a termőkaros orsó forma?

Miért maradt satnya, fejletlen az őszibarackfa?

2023. január 17. 04:38

Kettő éve ültettem 15 darab gyümölcsfát a kertembe homokos talajba betrágyázva. Szépen beindultak a fácskák, kivéve a két darab őszibarackot, amin satnya, legfeljebb 10-15 cm-es, gyenge, vékony hajtások lettek. Mi lehet az oka, és hogyan tudnék segíteni, hogy beinduljon a fejlődés? Vagy cseréljem ki újakra ezeket az őszibarackfákat?