Házikert

Ismerd fel: feketebodza, gyalogbodza

Agrofórum Online

Ahogy elkezd érni a feketebodza termése, úgy szaporodnak fel a hitek és tévhitek a bodza kapcsán. Intő figyelmeztetések sokasága után derül ki, hogy a köznép általában keveri a gyalogbodzát a feketebodzától, úgyhogy most ennek a témának is szentelünk akkor egy cikket, hogy könnyebben megkülönböztesse mindenki.

Már az elején leszögezhetjük, hogy valójában két eltérő növényről beszélünk és csak a nevezéktan szerint bodza mind a kettő. A felismerése azért fontos, mert míg az egyik gyógynövényként, gyümölcsként is ismert, másik inkább a mérgező státuszt kapta meg a tudomány mai állása szerint.

A hasonló névben az is megtévesztő lehet, hogy a régies elnevezése a gyalogbodzának vagy földibodzának a bodzag, igen, így g-vel a végén. Viszont ez bőven elég ok már a félreértésre is.

Földibodza, gyalogbodza

A földi bodza vagy gyalogbodza vagy népiesen borzag (Sambucus ebulus) Magyarországon őshonos növényfaj. A másik két hazai bodzafajtól, a fekete és a fürtös bodzától eltérően nem cserje, azaz nem fásodó szárú, hanem magaskórójú lágy szárú, évelő növény.

Élelmiszer-, festő- és gyógynövényként egyaránt használatos volt a régi időkben, viszont gyöktörzsét, terméseit és virágzatát használják fel megfelelő módon, máskülönben mérgezést okoz. És a kulcsszó is ezen van, hogy míg a fekete bodza esetében könnyebb a feldolgozás, addig a földibodzánál ez másképp működik.

A fekete bodzához képest, melyet a tavaszi bodzaszörpöktől kezdve a bodzadzsemen át majd a bogyóból készült szörpnél ismerünk ez a változat bizony lágyszárú és nem cserjés, fásodó szárú.

Másik különbség a fekete bodzától, hogy gyalogbodza virágzata bár nagyon hasonló, jóval kisebb bogernyőkben nyílik. Alig 10-15 cm-es virágtányérokat hoz.

Mivel a gyalogbodza egy lágyszárú évelő növény, így hajtásai minden évben elhalnak és tavasszal újra hajtanak. Ezzel ellentétben a cserjés feketebodza fásodó szárával a téli időszakban is jelen van.

A földibodza virágzata nem olyan illatos, mint a szörpöknél ismert feketebodzáé, kissé kesernyés, kellemetlen szagú és a portokok vörösek. A gyökérben és a termésben keserű észter-iridoid-glikozidok találhatók, köztük az ebulozid és az izoszferozid. Keserűanyagai (pl. cianogén glikozidok) miatt enyhén mérgező: az érett nyers termések túladagolása (gyermekeknél kisebb mennyiség is túladagoláshoz vezet), de különösen az éretlen termések fogyasztása hányingert, hányást, hasfájást, hasmenést, látászavarokat okozhat, haláleset is előfordult már. Gyógynövényi drogjainak túladagolása heves hányásthasmenést okozhat. Melegítés hatására azonban a mérgezést okozó anyagok tönkremennek, így a magvaktól elkülönített terméshús élelmiszer- és festékalapanyagként már felhasználható. A magvai mérgezők.

Fekete bodza vagy feketebodza

fekete bodza, vagy festőbodza (Sambucus nigra) a bodza (Sambucus) nemzetség egyik, a Kárpát-medencében is elterjedt faja, kedvelt szörp és lekváralapanyag. Elterjedése mára már teljes Európában megfigyelhető, mert kitűnően alkalmazkodott a művelt területek melletti másodlagos növényzet közötti társulásokra.

3-10 méteres magasságot is eléri, amiben szintén eltér a gyalogbozdától, mert az maximum két méteres magasságig növekszik.

A fekete bodzának fontok ökológiai szerepe is van. Gyorsan bomlik az avarja lombhullás után és mivel nagy lombozata kellemes árnyékot nyújt az alatta élő növényzetnek és állatoknak, így segíti a társulások megújulását.

A népi gyógyászatban a fekete bodzát a szegény ember patikájának is nevezték, mert rendkívül sok betegséget meg tudtak vele gyógyítani (szemgyulladás, láz, gümőkór és akár székrekedést is).

Rovarűző hatása miatt a biokertészetben is használják.

A virágban flavonoidok, szaponinok, klorogénsav, ciánglikozid, illóolajok és nyálkaanyag található. A levélben cseranyag és szambunigrin glikozid, a termésben szerves savak, antocianinok (sambucianin), vitaminok és cukrok vannak.

Burgonya ír módra? Igen, így csinálja!

2025. szeptember 12. 15:10

Megemelt gerinc, jó vízelvezetés, pontos tőtávok: így ültesse a burgonyát ír módszerrel, szakmai ajánlások alapján.

Őszi gyepápolás: trágya, tápanyag, túlélés – egy cikkben

2025. szeptember 12. 11:10

Egyenletes trágyázás, gondos előkészítés és megfelelő időzítés = egészséges, télálló gyep, mely erősen és dúsan indul tavasszal.

Ezt rontják el legtöbben a tulipán ültetésénél

2025. szeptember 11. 13:10

A tulipán ültetése nem bonyolult, de van pár szabály, amit érdemes betartani a bőséges virágzás érdekében.

A sünbarát kert tartozékai

2025. szeptember 11. 05:40

Sokat tehetünk a kert sünbaráttá tételéhez: pár egyszerű megoldás, és biztonságosan közlekedhetnek, vadászhatnak és telelhetnek a sünök!

Májusi virágzó cserjék a díszkertben

2022. május 11. 11:36

Májusban egyre több kerti díszcserje kezdi el virágzását, amivel bearanyozzák mindennapjainkat.

Állománypermetezéssel védjük a bodzát az amerikai fehér medvelepke ellen

2024. szeptember 9. 08:10

Az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) egy olyan invazív kártevő, amely mesterséges úton került a Kárpát-medencébe.

Mikor és hogyan kell metszeni a bodzát?

2020. december 1. 13:32

Egy jó kondícióban lévő fa esetében a metszés során a fás részek több mint 50%-át eltávolítjuk, így érhető el a következő évi hajtások növekedése, megújulása.

Soproni: az árpa, a meggy, a bodza után a komló is magyar lesz

2018. május 22. 14:19

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt.