Házikert

Rágcsálók távoltartása télen – mérgek nélkül!

Agrofórum Online

Télen a búvóhely, a meleg és a táplálék reményében a házakban, tárolókban, az ember közelében keresnek menedéket a rágcsálók. Hogyan előzhetjük meg a kártételüket?

A rágcsálók nem alszanak téli álmot, a hideg beköszöntével menedéket és élelmet keresnek. Elsősorban egerek és patkányok jelenhetnek meg a kertben és a ház azon részeiben, ahol kevesebb az emberi tevékenység, pl. pincében, tárolókban.

A rágcsálók megjelenésük, beköltözésük után gyakorlatilag bármit megrágnak, amit találnak. Vizeletüket, ürüléküket mindenhol maguk után hagyják.

Hogyan előzhető meg a rágcsálók beköltözése?

Mint sok más területen, itt is elsősorban a megelőzésre érdemes nagy hangsúlyt fektetni. Ezek a kis termetű élőlények már egészen apró réseken is be tudnak jutni azokra a helyekre, ahol menedéket és élelmet találnak. Ezért érdemes időről időre ellenőrizni a házak, épületek falát, ajtókat, ablakokat, hogy jól záródnak-e, esőcsatornák környékét. Ha valahol rést találunk, akkor azt mindenképpen be kell tömni, le kell zárni, hogy az egerek, patkányok ne juthassanak be.

Az élelemforrásokat, pl. takarmány, élelmiszer, horgászok esetében etetőanyagok, csalik jól záródó edényben, tárolóban érdemes tartani, ami nem engedi ki a szagokat. Így a rágcsálók nem tudják kiszagolni, hogy mi van a tárolókban.

Ha van a kertben nyitott komposzt, azt érdemes lefedni. A konyhai maradékok mágnesként vonzzák az egereket, patkányokat. Bár, ha a madarak téli etetésére gondolunk, a nyitott komposztban a rigók is könnyen találnak maguknak élelmet. Azonban mérlegelve, hogy ezek a kisemlősök is megjelenhetnek a kertben, jobb, ha a komposztot fedjük, és a rigóknak, énekesmadaraknak külön helyezünk ki élelmet.

Elsősorban a megelőzés a legjobb megoldás a rágcsálók esetében is

Az elhanyagolt udvar, a hulladék nem megfelelő tárolása is kedvez a patkányok, egerek megjelenésének. Ha nem férnek hozzá a háztartási hulladékohoz, ill. a kertben, udvaron nem találnak maguknak búvóhelyet, csökkenthetjük a beköltözésük esélyét.

Egyes vélemények szerint a rágcsálókat távol tudjuk tartani azzal, ha ecettel, ecetes tisztítószerrel takarítunk, mert ezek az élőlények nem kedvelik az ecet erős szagát.

Költségesebb megoldás, de nem szükséges mérgekhez nyúlnunk, ha ultrahangos riasztó készüléket használunk.

Mi tegyünk, ha már beköltöztek?

Ha nem szeretnénk méreget, csapdát alkalmazni, akkor az egér- vagy patkánytanya felszámolása után a fent felsorolt teendők közül mindenképpen el kell elvégeznünk ezeket: a réseket betömni, lezárni, az élelemforrásokat elzárni előlük.

Képek forrása: pixabay.com

Milyen növényeket ültessünk a kertbe, ha méheket és pillangókat szeretnénk látni?

2026. október 18. 05:40

Ha méheket és pillangókat szeretnénk látni a kertünkben, akkor ne egyetlen látványos növény elültetésében gondolkodjunk!

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Hol pihennek a madarak? Így választanak alvóhelyet

2026. február 13. 07:10

Különösen télen fontos a jó pihenőhely. A madarak alvási szokásait az alkalmazkodás és a túlélési stratégia egyszerre befolyásolja.

Mit tehetünk a szobanövények téli levélhullása ellen?

2023. január 28. 13:34

A téli időszakban miért sárgulnak meg és hullanak le gyakrabban szobanövényeim levelei? Mit tehetnék ellene?

Hogyan védjük meg a fagytól a növényeket?

2022. november 26. 06:34

A növények védelmének számos módja van; téli védősátrakat, növénytakarókat, fagyvédő gyapjút és kókuszrostból készült fagyvédő takarót is használhatunk.

Jelentős lehűlés érkezik kemény éjszakai fagyokkal

2023. február 3. 08:39

A hét végétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk felett. Jelentős lehűlés érkezik kemény éjszakai fagyokkal, de napközben is csak fagypont közeli hőmérsékletet mérhetünk majd.