0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Házikert

Kezdődik az őszi hagymás növények beszerzési ideje

Agrofórum Online

A kertészetek polcain hamarosan megjelennek az ősszel ültetendő hagymás virágzók, így érdemes előre végiggondolni pár dolgot ezen növényekkel kapcsolatban.

Az őszi hagymások ideje többnyire augusztus végén kezdődik, amikortól szokás a talajba tenni őket, de ez az idő az éghajlat rohamos melegedésével még inkább elkezdett kitolódni. Bár a kertészetek polcain egyre több őszi ültetésű hagymás dísznövényt fogunk találni, azért még most az ültetéssel érdemes várni.

Az őszi hagymások a legismertebb hagymások

A nagyon kedvelt őszi hagymások közé tartozik a jácint, nárcisz, tulipán, krókusz is, de ha jót akarunk magunknak, akkor az ültetést egészen eltoljuk késő őszre, akár október-novemberre.

Ha az a célunk, hogy egy szinte egész tavasszal virágzó ágyással örvendeztessük meg magunkat, akkor a fajtaválasztásoknál figyeljük a virágzási időket, mert bizony tulipánfajok esetében is eltérések szoktak lenni.

Kedvelt őszi hagymás a tulipán (Fotó: Gribek Tímea)

Míg a nárciszfajok márciustól egészen májusig nyílnak (pl. Jetfire, Tete a tete), addig a legtöbb tulipánfajta inkább április-májusban fog nyílni (Pl. Triumph). Emellett a botanikai tulipánok virágzási ideje például inkább márciusra tehető.

A február-márciusban nyílók között a krókuszok a legismertebbek, apró virágaikkal nagyon izgalmas elemei egy sziklakertnek és évelőágyásnak. Mivel szinte a hóvirágok után jelennek meg, így velük pótolható az átmeneti korai virághiány a kertben.

A nyár egészen őszig a liliomok térhódításáról szól, hatalmas virágaikkal a legmonotonabb ágyást is képesek élettel megtölteni. Az illatuk meg természetesen feledhetetlen.

A tulipánfajok esetében is eltérések lehetnek (Fotó: Gribek Tímea)

TUDTA? Ha a liliom porzóit óvatosan leszedegeti, akkor a virágok is tovább nyitva maradnak, így lehet javítani a vázatartósságot is.

Ha már a kora tavaszt a krókuszokkal virágosítjuk, a rá következő időszakban viszont az íriszekkel érdemes kalkulálni, így nem árt pár íriszcsoport sem az ágyásokba. A kék szín amúgy is viszonylag ritka a virágok körében, így az írisz emiatt is jó választás, érdekes színfoltokat lehet velük kialakítani.

Mindig legyen jó minőségű a hagyma!

Természetesen a növények szépségéhez megfelelő minőségű szaporítóanyag is kell. A virághagyma nem lehet penészes, összeszáradt. Tapintásra kellemes, „élő érzetet” kell mutasson (többnyire), mert az lesz az életképesség egyik záloga. A legtöbb nejlonzacskózott virághagymánál a nedves forgács elrejti az esetleges ilyen problémákat, ami később a sikerélményt csökkenti, csalódást fog okozni.

Apró rovar, óriási kár – titkos ellenség támad a cserepekben

2026. február 2. 11:10

Öntözéskor fekete rovarfelhő száll fel a cserepekből? Nem véletlen: a gyászszúnyog a gyökereknél pusztít.

Mi a feladatunk télen a komposztdombbal?

2026. február 2. 05:40

Télen a komposztdomb nem igényel sok munkát, de elhanyagolni sem szabad. A fő feladatunk a rétegezés, a nedvesség szabályozása és a hő megtartása.

Február 1. a Tisza élővilágának emléknapja

2026. február 1. 05:40

2026-ban február első vasárnapján ismét leróhatjuk tiszteletünket a Tisza felbecsülhetetlen értékű élővilága előtt.

Pálmát metszeni? Igen, de csak nagyon óvatosan

2026. január 31. 14:10

A pálmák metszése több kárt okozhat, mint hasznot. Megmutatjuk, mikor szabad beavatkozni, és mikor jobb békén hagyni a növényt.

Sünök és a talajvédelem

2023. március 27. 05:36

A sün nagyon hasznos vendége a kertünknek, mert hernyókkal, rovarbábokkal, csigákkal, férgekkel táplálkozik, így nagy segítséget nyújt számunkra azzal, hogy a talajokban és azok felszínén ne szaporodjanak el a kártevők.

Mit használjunk monília ellen a házikertben?

2021. február 3. 10:58

A monília elleni védekezéshez milyen szert ajánl a kiskert tulajdonosoknak, mivel az EU „mindent” betiltott. Sajnos csak olyan szerek kaphatók, amik nem érnek semmit, de ahhoz képest viszont drágák. Mivel permetezzek, vagy a fejsze lesz a megoldás?

Szellőrózsa a kertekbe!

2023. szeptember 24. 17:40

Egyik nagy kedvencem a természetes hatású kertekben a szellőrózsa. Páratlan szépsége miatt jól társítható más évelőkkel, látványos összeültetéseket alkothatunk vele.

Így érleljük be az ősszel még zöld paradicsomokat, paprikákat!

2022. szeptember 26. 05:37

A paradicsom és a paprika is utóérő, de az igazán finom ízekhez és színekhez érdemes a növényen beérlelni mindent még időben.