Kiskerti teendők

Ekkor vigyük ki a jukkát a szabadba, és így készítsük fel a kinti életre!

Agrofórum Online

Mikor vihetjük ki a belső térben áttelelt jukkát a szabadba? Hogyan hozzuk rendbe, ha elkövettük vele szemben a legnagyobb hibát, a túlöntözést?

A pálmaliliomnak is nevezett jukka igazán univerzális dísznövény, hiszen a lakásnak éppúgy dísze lehet, mint az udvarnak. Ha mély, jó vízáteresztő-képességű edénybe helyezzük, abban a jó idő beköszöntével ki is tehetjük a szabadba. Ügyeljünk arra, hogy magas a fényigénye, sőt a közvetlen napsütést is elviseli, de a manapság gyakori perzselő forróságokban azért „menekítsük” kissé árnyékosabb helyre.

Télen a jukka kevesebb öntözést igényel, tavasztól őszig viszont már ne fukarkodjunk a vízzel. Jól viseli a száraz levegőt, ám ha a meleg időben lezuhanyoztatjuk, azért hálás lesz, már csak azért is, mert ezzel a kártevők, fertőzések ellen is részben védelmet nyújtunk számára. Ha túlöntözzük, akkor a törzse rothadni kezd, a levelei pedig lekókadnak. A növény a pajzstetvekre érzékeny, de egyébként meglehetősen „strapabíró”.

A jukka megfelelő gondozása:

Mikor lehet a szoba melegéből a szabadba költöztetni? A szabály általános: érdemes megvárni vele a fagyosszenteket (május közepét), erre a pár hétre már legyünk vele türelmesek. Ha úgy adódik, akár a szabadföldben teleltetést is kibírja, ám ilyenkor célszerű nagyjából 20 cm vastag mulcsréteget a töve köré helyezni, hogy ezzel a „kabáttal” védjük a fagyok ellen.

Tavasszal érdemes tápoldattal segíteni az életre kelését, illetve fokozatosan szoktassuk a fényhez és az emelkedő hőmérséklethez. Ha öreg, száraz leveleket találunk, azokat távolítsuk el. Az öntözést reggelente végezzük el, így a nedves talajban a nagyobb forróságokat is kibírja napközben. Amennyiben jól érzi magát a számára kitalált helyen, ezt új levelekkel fogja meghálálni. Ne aggódjunk, ha a jukka a szabadban lassabban nő, általában ez jellemző rá, de július-augusztusban fehér színű, liliomszerű virágokkal fog megajándékozni bennünket.

Így hozzuk rendbe a túlöntözött jukkát:

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

Ha rózsát ültetne, most éppen alkalmas rá az idő

2026. október 8. 16:10

A rózsák igazi ékkövei a kertnek, örök klasszikus dísznövények. Ha szeretnénk néhány tővel gazdagítani a kertet, most ősszel meg lehet tenni.

Így készítsük fel a nagytermetű díszfüveket a télre

2026. október 5. 16:10

Az őszi kerti munkák során mindenképpen időt kell szánni a nagytermetű díszfüvek téli felkészítésére. Erre a néhány fűfajra mindenképpen oda kell figyelni.

Nálunk is megjelent a világ legszívósabb gyomnövénye, ezzel az otthoni szerrel irthatja ki

2026. október 4. 09:10

A foltos kutyatej benövi a járdákat, faltöveket, és mivel mélyre nyúló gyökerei vannak, ezért legtöbbször csak „látszatkezelést” alkalmazunk ellene.

Így marad gyönyörű a jukka a nyár végéig

2025. augusztus 19. 13:10

A jukka nyári virágzása látványos, de csak megfelelő gondozással tartható meg a friss, díszes állapot egészen a szezon végéig.

Jukka pálma: hogyan éli túl a telet?

2024. december 12. 06:40

A jukka pálmák felkészülése a télre már ősszel elkezdődik, amikor a nappalok rövidülnek, és az éjszakai hőmérséklet egy számjegyűre csökken.

6 balszerencsét hozó növény

2026. május 1. 13:10

Bizonyos növények, mint pl. a szerencsebambusz, egyes hiedelmek szerint szerencsét hoznak. De vannak olyanok is, amelyek szerencsétlenséget okozhatnak. Melyek ezek?

A jukka áttelelhet kerti körülmények között is?

2025. szeptember 21. 04:39

A jukka áttelel kerti körülmények között, vagy érdemes a házban teleltetni? Válaszukat előre is köszönöm!