Házikert

Klímaváltozás: mit ültessünk örökzöldként?

Agrofórum Online

Most, hogy már egyre égetőbb a kérdés a klímaváltozás, pontosabban a melegedés és gyakori aszály miatt, így az örökzöldek kérdése is előtérbe került.

Örökzöldként a kertekben jó 30 éve a leylandi, a keleti és nyugati tuja, némi fenyő kapott helyet, lassan, de terjedőben vannak már az örökzöld borbolyák és bangiták is, de ezeken kívül azért bőven van még lehetőség örökzöldekre. A babérmeggyet szándékosan nem is említem, mert saját tapasztalatom az, hogy sokkal hűvösebb és párásabb helyre lenne szüksége valójában, mint a kertek döntő többsége.

Van alternatíva, ami bírja a klímaváltozást

Az egyik fő kérdés az örökzöldek választásánál az, hogy mire szeretnénk és hova használni? Egyrészt lehet csak díszkerti haszna, melyben a törpenövésű fenyőféléktől kezdve díszíthetik a kertet nagy, akár 20 méteres fák is.

De ott vannak a térhatárolásra szánt vagy árnyékolásra szánt örökzöldek is, melyek külön kategóriát képeznek.

Emellett vannak a “szelektíven örökzöldek”, melyek az enyhe teleken örökzöldek, de -20 Celsius-foknál már azért lombot vesztenek, ha nem is mindet. Ilyen például a japánlonc, mely illatával egész nyáron elbódítja a kerttulajdonosokat, de télen a nagy zöld lombtömegével díszít.

Színeslevelű örökzöld cserjék

Örökzöld cserjék között a kecskerágók a legismertebbek, belőlük is vannak ‘Aureovariegata’ és ‘Aureomarginata’ fajták, ahol fehéren vagy sárgán mosott színekkel díszlenek.

Így az Aucuba japonica (babérsom) is szép növénye lehet a téli kertnek, sárgásan pöttyös levelei üde színfoltok a kopár időszakban.

A borbolya éke lehet a téli kertnek is
A borbolya éke lehet a téli kertnek is (fotó: Pixabay)

Nagy kedvenceim a borbolyák és a bangiták is. A téli bangita az élénk kék bogyóival és fehér virágaival nemcsak a lombja miatt lesz érdekes egy kertbarátnak.

Ebben az időszakban és egész nyáron is a lomblevelű, örökzöld fűszernövények is fontos elemei a kertnek. Itt nem a gyógyhatás izgalmas télen, hanem a szín! A rozmaringok, zsályák élénken ezüstös-zöld levelei nagyon szépen mutatnak, akár színes hajtású sombokrok között.

Díszfüvektől egészen a színes téli kertig

Minél jobban beleássuk magunkat a színes növények és növénytársítások világába, annál izgalmasabb kertet tudunk létrehozni. A csenkeszek téli színe mellett egy lilásan-bordó Ajuga reptans ‘Atropurpurea’, majd egy sárgásan foltos kecskerágó mindenképpen plusz látványt hoz az ágyásokba.

Ugyanígy a sziklakert látképét is feldobja egy Pinus mugo mellett egy lilalevelű zsályafajta és egy sárgás levelű kakukkfűfolt.

Örökzöldekből nagyon széles a választék, ha bátran elrugaszkodunk a megszokott növényektől és túllátunk a tujasoron.

A tiszafákról és borókákról se feledkezzünk meg, mert nagyon széles a tűrőképességük, így a legtöbb kertben jól fogják érezni magukat!

Kiemelt kép: Pixabay

A rendezett kert nem feltétlenül egészséges kert: mit árul el a kertünk a biodiverzitásról?

2026. október 12. 05:40

A kert nem attól lesz egészséges, hogy minden centimétere rendezett. Sőt, előfordulhat, hogy éppen ilyenkor a kertből valami fontos hiányzik: az élővilág változatossága.

Télálló, mégis elfagyhat: erre figyeljen a balkonon!

2026. október 11. 08:10

Attól, hogy egy növény télálló, cserépben még károsodhat a hidegtől. A sikeres teleltetéshez a megfelelő edény is sokat számít.

Mit ültessünk a tűző napra? - 20 növény, amelyek a magyar nyarakat is elviselik

2026. október 11. 05:40

A tűző nap nem feltétlenül a kert ellensége. Sőt, megfelelő növényválasztással kifejezetten karakteres, gazdag és kevésbé vízigényes kert alakítható ki belőle.

Ahol idén szenvedtek a dísznövények, oda ezeket érdemes ültetni jövőre

2026. október 10. 11:10

Az idei nyár megmutatta, hol szenvednek a növények a kertben. Ezekre a helyekre jövőre érdemes más fajokat választani.

Örökzöld kúszónövények

2023. február 28. 13:08

Íme, a hét legjobb örökzöld kúszónövény, amelyeket a magánszférája megóvása érdekében érdemes termesztenie.

Milyen növényeket ültethetünk diófa alá?

2022. december 3. 05:37

A diónak van egy allelopátiás hatása más növényekre, és az tény, hogy nem minden lesz alatta csodaszép, de az nem igaz, hogy semmire sem való az alatta levő tér.

A nagy sövénydilemma: miből érdemes sövényt nevelni?

2023. október 16. 05:40

A kertészcsoportok gyakori kérdése, hogy miből legyen szépen záródó sövény, és borostyán legyen-e vagy micsoda?

Okozhat mérgezési tüneteket az erkélyen tartott kecskerágó?

2025. május 1. 04:36

Az erkélyre vettem egy kúszó kecskerágónövényt. Olvastam, hogy mérgező. A tanácsukat szeretném kérni, hogy ennek ellenére veszélyes-e ott tartani, illetve a növény érintése milyen jellegű mérgezési tüneteket okozhat?