Házikert

Mi virágzik most? – Egynyári szarkalábtól a liliomokig

Agrofórum Online

Egy jól kialakított kertben mindig virágzik valami. Nézzük sorra, melyek a júniusi virágpompa alapvető növényei!

Akinek kertje van az tudja, hogy akkor gyönyörködhetünk a kertben egész évben, ha a növényválasztásnál körültekintőek vagyunk. Nem elég pár tuja és néhány rózsatő, mert még a rózsa sem virágzik folyamatosan, az elnyílt virágfejek sem mutatnak szépen, ha nincs időnk levagdosni, tehát kell a köztes időszakokra is színfolt. Már csak azért is, mert a rovarvilágnak is szüksége van a mézelő növényekre.

Nyáriorgona „színes” virágillattal

Nagyon nagy kedvencem a nyáriorgona, és eddig bármilyen kertem volt, az alapnövények közé tartozott. A pávaszemes lepkék nagy csalogatója és parfümös virágillatával szépen váltja virágzási időben az illatos loncokat is.

Színes virágaival és nagyra növő bokrával egy különleges színfoltja lesz a kertnek. Jól illeszthető örökzöldekkel is, de más virágzó cserjékkel is. A fehér virágú jezsámen mellett is jól mutat élénklila virágaival.

A sárga szekció

A sárga tearózsák mellett a sásliliomok, tűzliliomok is ilyenkor borulnak virágba, ráadásul javában virágzik a kokárdavirág és a díszcsicsóka is. Mind-mind sárga virágokkal díszít, így érdemes ezeket választani, mert különleges, vidám hangulatot teremtenek a nyári kertben még egy borús napon is.

Sásliliom

Kontrasztban e növények alá, közé nyugodtan ültethetünk gólyaorrféléket is, hogy a lilás virágok megtörjék a sok sárga és barnássárga színt.

Szintén jó társ mellettük a kerti pletyka, hiszen élénkkék virágával nagyon szépen kiemelik egymást.

Azok a bizonyos kékek és rózsaszínek

Aki járt már a bemutatókertünkben, az biztosan látta, hogy pillangóvirágokból és szarkalábakból nincs hiány nálunk. Ennek az az oka, hogy lepkebarát és méhecskebarát kertként folyamatosan kell valami, ami nyílik és évről évre elszórja a magját. Mivel a fenntarthatósághoz az is hozzátartozik, hogy ne kelljen minden évben állandóan magokat venni, így az önmagukat fenntartó virágzók nagy kedvencek nálunk.

Tehát, aki az ültetésnél jól dolgozott és megfigyelte a virágzási időket, annak a kertje most telis-tele van vidám színekkel, formákkal, kontrasztokkal, hiszen az év egyik legaktívabb két-három hónapja következik a kertben.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

A komposztálás leggyakoribb hibái: miért nem bomlik le, büdösödik vagy szárad ki a komposzt?

2026. október 16. 05:40

A jól működő komposztáló alapja a változatos alapanyag, a megfelelő nedvesség és a szükséges levegőzés biztosítása.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

Útmutató a fák és a cserjék őszi metszéséhez

2022. november 12. 07:34

Az ősz tökéletes évszak a metszésre!

Ezek a legizgalmasabb bazsalikom fajták

2022. május 20. 05:38

Mint nagy fűszernövény-rajongó és -gyűjtő, az évek során rengeteg fajtát termesztettem, és minden évben érkezik pár újdonság is a kertészetembe.

Mitől mohásodik a kert?

2022. augusztus 4. 05:36

A moha megjelenése talajproblémákra is utal sok esetben. Azért tud a moha elterjedni és megjelenni, mert a gyepünk annyira legyengül, hogy nem képes fejlődni, növekedni és a moha átveheti tőle a hatalmat.

Most szedjük a komlót! - Sör vagy főzelék legyen inkább belőle?

2022. szeptember 18. 05:36

A komló a házi sör alapja, de süthetünk vele ízletes házikenyeret, használhatjuk jóízű, friss salátának is, ha kedvünk tartja.