Házikert

Miért sárgul el télen a vízipálma?

Agrofórum Online

Nyáron nem győzzük csodálni, télen meg mintha rá sem ismernénk? Miért sárgul télen a vízipálma levele?

Az egyike vagyok azoknak, akik amit csak lehet a lakásból kipaterolnak tavasszal a fagyok után a kertbe: minden növényemet a megfelelő helyre. Így a vízipálma azonnal megy egy átültetés után a kerti tóba, egyrészt a helyhiány miatt a házon belül, másfelől meg azért, mert ott érzi igazán jól magát.

Ekkor jön el az, hogy duplájára nő őszre és vihetjük vissza az addig sem kis cserépnyi, már-már dézsaméretű vízipálmát a lakásba. Ott viszont hamar elkezd sárgulni. De mi okozza?

A vízipálma igénye

A vizipálma, ahogy nevéből is adódik a vizet szereti. Nem is jó szó a szereti: igazából hidrokultúrában érezné a legjobban magát, tehát víz, víz és még több víz a kulcs.

Ezt egy nyáron a kerti tóban megkapja, mi több természetes vízként kapja meg.

Emellett fényigényes és melegigényes is, nem véletlen találkozunk vele a botanikus kertekben is a vizes helyeken vagy a melegházakban.

Vízipálma
Vízipálma (fotó: Pexels)

Jön a tél és mi lesz a vízipálmával?

Miután tavasszal egy kis szoktatás után kivisszük a vízipálmát a kertbe, onnantól elkezd kizöldülni és új hajtásokat növeszteni. Viszont ősszel egyre kevesebb lesz a fény számára, a hőmérséklet is esik. Ez a vízipálma szempontjából hátrányos, ezért is visszük be a lakásba.

Viszont a lakásban még ha az állandó öntözésre oda is figyelünk, addig a fénymennyiségre nehezebb. Így, ha nem tudjuk napfényes ablakba tenni, ahol ráadásul még meleg is van szinte állandóan (mert a szobai fikuszhoz hasonlóan az ingadozó hőmérsékletet sem kedveli), akkor rendre száradni és sárgulni fog a növényünk.

Sokan betegségre gyanakodnak

A jó hír viszont az, hogy a vízipálmának nincs jellegzetesen betegsége. Viszont a talaja hamar penészedhet, ha nem megfelelő a szellőzés (ez nem huzatot jelent). Illetve a pajzstetvek is előszeretettel károsítják, de volt, hogy gyapjastetvektől kellett megvédenem nekem is, melyek átcsalinkáztak a vízipálmára egyenesen a nyíllevélről és lepkeorchideáról, illetve a szintén kertből behozott majomkenyérfáról.

Viszont pont emiatt, hogy lakásban vannak, a növényvédelem is nehezebbnek tűnhet, mert “komoly” szerekkel nem dolgozhatunk zárt térben. Ilyenkor jönnek előtérbe az olyan SoftGuard megoldások, amik nekem is a nagy kedvenceim egy ideje már. A kitozán (a rovarok kitinjeként ismert lehet a hatóanyag alapja) erre lesz egy ideális megoldás, mint növényvédelem, hiszen nemcsak bio megoldás a kitozán használata, de még a növény számára egy bőrszövet erősödést is eredményez, így ellenállóbb lesz a kártevőkkel szemben.

Kisgyermekes anyukaként nekem ez egy alapszempont, hogy a növényvédelemnél is odafigyelünk a vegyszerekre, és amennyire lehet elkerüljük. Így, ha szelíd védelmet keresünk, akkor arra is van már szerencsére megoldás.

Kiemelt kép: Pexels

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

A rendezett kert nem feltétlenül egészséges kert: mit árul el a kertünk a biodiverzitásról?

2026. október 12. 05:40

A kert nem attól lesz egészséges, hogy minden centimétere rendezett. Sőt, előfordulhat, hogy éppen ilyenkor a kertből valami fontos hiányzik: az élővilág változatossága.

Télálló, mégis elfagyhat: erre figyeljen a balkonon!

2026. október 11. 08:10

Attól, hogy egy növény télálló, cserépben még károsodhat a hidegtől. A sikeres teleltetéshez a megfelelő edény is sokat számít.

Mit ültessünk a tűző napra? - 20 növény, amelyek a magyar nyarakat is elviselik

2026. október 11. 05:40

A tűző nap nem feltétlenül a kert ellensége. Sőt, megfelelő növényválasztással kifejezetten karakteres, gazdag és kevésbé vízigényes kert alakítható ki belőle.

Szobanövények: téli növényvédelem a lakásban

2025. december 7. 05:40

A szobanövények téli növényvédelme főként a megelőzésről, a párásításról, a helyes öntözésről és az időben elkapott kártevőkről szól.

Kihozhatom már a leandert? - Mediterrán növények a kertben

2023. április 7. 05:36

Minden szezonban újra felmerül a kérdés: kivihetem már a leandert? Lássuk, hogy mikor és hogyan vihetjük ki a teleltetést követően ezt a kedvelt dísznövényt a kertbe!

Vajon tényleg teleltethető a paradicsom?

2025. november 6. 11:10

Megmenthető a paradicsom a hideg hónapokra? Mutatjuk, mikor és hogyan érdemes kísérletezni a teleltetéssel.

Növények teleltetése a télikertben

2024. október 19. 10:10

Akinek van télikertje, az megoldottnak tekintheti a hidegre érzékeny növények elhelyezését. De persze a teleltetésnek is megvannak a trükkjei.