21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Házikert

Mindent a madárberkenyéről

Agrofórum Online

A madárberkenye bogyóit elsősorban a rigók és más, nagyobb testű énekesmadarak kedvelik. Az egyik legkülönlegesebb madár, amely kifejezetten madárberkenye-rajongónak mondható, a Csonttollú (Bombycilla garrulus). A tajga madara, amely elsősorban Skandináviában fészkel, de ha télen hazájában kevés az elérhető táplálék, nagy csapatokban érkezik az Egyesült Királyságba, Írországba és hazánkba is, hogy a csipkebogyóval és más piros bogyókkal táplálkozzon. Ez a madár egy nap alatt saját testsúlyának két-háromszorosát is képes elfogyasztani.

A madárberkenye jelentése: „madárfogó”. A madárberkenyéből régebben ún. madármész készült, amelyet az énekesmadarak élelemszerzés céljából történő csapdába ejtéséhez használtak.

A madárberkenye bogyóit a poloskák is előszeretettel fogyasztják, ami nem is csoda, hiszen ezek a termések, amelyek az ember számára is fogyaszthatók, tápanyagokban és C-vitaminban igencsak gazdagok. Az embereknek azonban óvakodniuk kell attól, hogy nyersen, nagy mennyiségben fogyasszák a madárberkenye termését, mivel az enyhén mérgező hatású paraszorbinsavat tartalmaz. Főzés hatására azonban ez az anyag lebomlik, így fogyaszthatóvá válik számunkra is.

Levelei

A lombozat 6-8 pár apró, 3-6 cm hosszú, a szélén fogazott levélkéből áll, amelyek általában felül sötétzöldek, alul pedig szürkészöldek. A csúcsnál lévő levélkék sohasem nagyobbak, mint a többi. A levelek ősszel sárgára és pirosra színeződnek, és gyakran novemberig a fán maradnak.

Csonttollú, a madárberkenye-rajongó

Virágai

Virágzata krém-fehér végálló bogernyő. Minden virágnak 5 szirma van – mint a rózsafélék családjának más tagjainak virágainál. A virágok lapos, elágazó, általában 10 cm széles fürtökben helyezkednek el. A virágok májustól júniusig nyílnak. Nagyon jellegzetes illatuk van, amely vonzza a beporzásban segítő rovarokat és méheket.

Termései

A madárberkenye termései majdnem teljesen kerek, húsos, piros bogyók, amelyek átmérője legfeljebb 10 mm lehet. Kezdetben narancssárga színűek, a húsuk sárga. Szeptemberben érnek be, és mindegyikben 2-8  (általában 3 vagy 4) mag van. Minden termés közepén egy apró „csillag” található, amely a virágkehely maradványa. A magokat a madarak hordják szét, ezért néha elérhetetlen helyeken, pl. egy másik fa koronájában, pl. tölgyfán, úgynevezett „repülő madárberkenyét” láthatunk.

Kérge

A fa kérge sima, fényes és szürke. Télen a növény ágai szürkés árnyalatot vesznek fel, a rügyek szőrösek (különösen fiatalon). A fa sűrű, tömör, szívós, a színe halványbarna. Esztergályozásra, faragásra és tűzifának is kiválóan használható. A tiszafával együtt a középkorban íjak készítésére használták.

Élőhelye

A madárberkenye lombhullató növény. Jól viseli a fagyot, ellenáll a szélnek, és mélyen gyökerezik, így sziklás helyeken is megterem. A rossz, gyenge minőségű, savanyú talajon is megél. A nyírfával együtt a kopár talajon is megtelepedik, és a legtöbb más lombhullató fánál magasabban nő. A nyírfával ellentétben azonban nem alkot önállóan erdőt, és nem tolerálja a pangó vizet.

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Leander ápolása júliusban – tippek a bőséges virágzáshoz

2025. július 9. 08:10

A leander júliusban virágzik a legszebben – de ehhez vízre, tápanyagra és figyelmes gondozásra is szüksége van.

Varázslat a nappaliban: egyetlen estére nyílik ki

2025. július 8. 13:10

Az éjkirálynő-kaktusz virágzása ritka és múló pillanat, de a megfelelő gondozással ön is részese lehet ennek az éjszakai csodának.

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Zöldül a kerti tó? Ezekkel állítsa meg az algásodást!

2025. július 7. 13:10

Zöldül a kerti tó? Ne pánikoljon! Mutatjuk, hogyan csökkentse az algásodást természetes módon – hatékonyan.

Egrestermesztés egyszerűen

2022. május 27. 05:34

Az egres különleges gyümölcs, amely isteni finom turmixolva, préselve, tejszínnel keverve gyümölcslevesbe vagy salátába keverve. A termesztése igen egyszerű, ráadásul egyetlen bokor akár 15 éven át bogyós gyümölcsök tömkelegével ajándékoz meg minket.

A mahónia nevelése

2022. november 24. 09:24

A Mahonia nemzetségbe tartozó legtöbb cserje sűrű szerkezetű, szemet gyönyörködtető és dús lombozatú.

A fokhagyma ültetése ősszel

2022. október 28. 09:17

A fokhagyma jól használható a konyhában, és meglepően könnyen termeszthető a kertben.

Így lesz szép a spenót a kiskertben!

2022. július 22. 14:24

A spenót egy rendkívül jó hidegtűrő képességgel rendelkező leveles zöldség, amely kora tavasszal, de akár ősszel, sőt egyes területeken télen is elvethető.