Házikert

Mit ültessünk most, hogy egész nyáron virágtenger legyen a kertben?

Agrofórum Online

A jó kertész előrelátó és még ősszel is azon jár az esze, hogy vajon mi lesz a következő időszakba.

Itt van az ősz, és most jó okunk van arra, hogy elkezdjük a jövő évet tervezni! Ha eddig nem tettük meg, akkor most vegyünk elő egy kockás füzetet és jegyzeteljük le az idei év tapasztalatait, hiszen ennek mentén jövőre javíthatunk a kerten, de ha úgy van, akár télen vagy késő ősszel elkezdhetjük a megvalósítást is.

Üres foltok a kertben, jövőre virágpompában

Idén minden bizonnyal egy-egy kerti séta során felcsillant a szemünk, hogy ide és ide, oda meg amoda már van is ötletünk jövő évre. Na, ha ezeket nem írjuk fel, nem rajzoljuk le, akkor a következő évi kerti sétánál is a homlokunkra csapunk majd, hogy bezzeg tavaly még eszemben volt! Erre jó a kockás füzet. Mi több ma már applikáción keresztül is tudunk egymást segítő növények rendszerében biokertet tervezni, így az alapokat ősszel le is rakhatjuk akár a talaj-előkészítésnél.

Nem kell az évelőket most visszavágni

Egy időben én is rendre visszavágtam az évelőket, de mióta a fenntartható kert szemléletében művelem még a díszágyásokat is, így ez a momentum szinte teljesen eltolódik tavaszra.

A virágágyásokban, ha hagyjuk a beért magokat elszóródni, akkor az olyan foltokat is benépesíthetjük plusz munka nélkül, ami idén még üresen állt. Az évelő őszirózsa, a pillangóvirág, a gyertyalángvirág, a verbénák és még a bársonyvirágok is elszórják a magokat, és így jövőre, amint időszerű a magok csírázása, semmi dolgunk nem lesz, kikelnek maguktól az ágyáson belül.

Virágok közt lesz igazán kellemes az időtöltés jövő nyáron (fotó: Pexels)

Nézzük végig a virágzási időket!

Szintén kockás füzetes feladat, hogy jegyzeteljük le, hogy idén mikor volt a legtöbb és a legkevesebb virágzó a kertben. Így ha idővonalban átnézzük a kerti virágzási időket, akkor célirányosan az “üres” helyekre kereshetünk számunkra kedves növényt. Ha netán nem találunk kedvünkre valót, akkor válasszunk több színes levelű örökzöldet, vagy olyan lombhullatót, mely minden évszakban más színben pompázik. Jó választás lehet a vörös hajtásokkal díszítő som is, de akár egy tarka levelű kecskerágót is választhatunk színfoltnak.

Az őszi virághagymák között is sok eltérő virágzási idő van

Az őszi virághagymák, vagyis az ősszel ültetendő virághagymák között a tulipán, nárcisz, jácint, krókusz, fürtös gyöngyike, liliom a legismertebb. Ha csak a tulipánok között keresgélünk, ott is igen eltérő virágzási idők vannak: a nagyon koraiaktól, melyek akár márciusban is nyílnak már vannak igen kései virágzásúak, melyekben májusban gyönyörködhetünk.

A dézsás növények is megoldást jelentenek

Ha nincs elegendő hely a kertben és kevés a virágzónk, akkor a dézsás növényekre mindig számíthatunk. A leanderek, bougainvilleák, duranták, plumbágók mindig ott lesznek kéznél, ha színes virágpompára van szükségünk.

A duranta a lila virágai mellett kis fává nevelve szoliterként is alkalmazható. A bougainvilleát nem is kell bemutatni, színes, pink és vajszínű virágzataival igazi mediterrán hangulatot teremtenek minden teraszon és kertben.

Viszont a mediterrán növényeket mindig teleltetni kell, mert a téli fagyokat nem bírják kint, így világos, de fagytól és huzattól mentes helyen teleltessük őket, majd tavasszal a fagyok elmúltával kiköltöztethetők a kertbe.

A rózsa tavaszi növényvédelmi teendői

2025. január 27. 13:10

A rózsák növényvédelmi szezonja tavasszal, a szokatlan meleg miatt gyakorlatilag ezekben a napokban a metszéssel indul.

A szobai hibiszkusz téli gondozása

2025. január 27. 08:10

A szobai hibiszkusz téli gondozása nem egyszerű. Számos körülményt kell optimalizálni, hogy a növény jól érezze magát a téli hónapokban.

Mitől hullik télen a szobanövények levele?

2025. január 27. 05:40

Télen a szobanövények leveleinek hullása gyakori probléma. Cikkünkben összefoglaljuk a leggyakoribb okokat, hiszen ha ezeket a problémákat kiküszöböljük, máris sokat tettünk növényeink egészségéért!

Gondolja át, hogyan gondozza a borostyánt télen!

2025. január 26. 16:10

A legfontosabb teendő a megfelelő hely biztosítása: helyezzük a borostyánt világos, de közvetett fényt nyújtó helyre!

Túl savas a tűleveles komposzt a zöldségeskertek számára?

2022. szeptember 2. 07:34

Vajon a tűleveles komposzt tápanyagokban gazdag „löketet” ad a kertjének, vagy épp ellenkezőleg: káros hatással van rá?

Az egész évben virágzó fokföldi ibolya rejtélye

2023. február 3. 05:37

Mi a titka, hogy egész évben virágozzon a fokföldi ibolyánk? Összeszedtem pár fontos tippet, hogy sikerre vigyük a virágoztatását.

Ellepték a kiskertet a burgonyabogarak

P. Gábor kérdése: Hogyan tudok védekezni a burgonyabogár ellen, ellepték a növényeimet?

Szárazságtűrő cserjék és szoliternövények

2022. augusztus 14. 06:37

Az évelők mellett a szárazságtűrő cserjéket is fontos megjegyezni, mert ökológiai értelemben nagyon fontos helyet foglalnak el a biodiverzitásban.