21℃ 11℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Házikert

Ősz a veteményesben – Mi terem most?

Agrofórum Online

Lassan vége a meleg időnek és jön az igazi ősz, fokozatosan már érezzük is a kertben a hatását. A veteményesben is egyre inkább tűnnek el a nyár színei és átveszi a terepet az utolsó pár még szedhető növény.

Ősszel, vagy még nyár végén két lehetőségünk van. Az egyik az, hogy úgy tekintünk a veteményesre, mint egy élő rendszerre, és akkor egészen a keményebb fagyokig lesz mit szedni még belőle, vagy azt mondjuk itt a szezon vége és eljött a pihenés, pihentetés ideje.

Igazából mindkettő döntés helyes, így most mutatok két opciót és azt, hogyan csináljuk mi a saját kertgazdaságunkban.

Amikor az utolsó percig kertészkedünk

Azokban az években, amikor kicsit több időnk van az őszi időszakban, akkor egy újabb ültetési kör következik nálunk. Ilyenkor természetesen már csak a házhoz közel vagy a „mediterránabb” sarkokba kerül növény, mert ott később jön el az igazi fagy is. Belekerül az ágyásokba a tépősaláta, a rengeteg dughagyma még „fut egy kört” és jó eséllyel egy adag borsó is le tud még jönni a kertből. Borsónál a Joff fajtát szoktam nyár végén vetni, mert ha netán nem is érne be – de többnyire beérik -, akkor jó lesz takarónövénynek az ágyások talajfelszínén.

Ősszel elkezdjük leszüretelni a sokadik körben már visszavágott utolsó rebarbarákat, az utolsó kör mentát, bazsalikomot, kakukkfüvet.

Ősszel is tartogathat még zöldségeket a veteményes (fotó: https://pixabay.com/hu/photos/tök-zöldségek-ősz-kosár-1768857/)

De például már nem szedjük meg a zsályát és a rozmaringot sem, mivel örökzöldek lévén a téli időszakban is zöldellni fognak. Kihasználjuk a díszítő értékét!

A díszkertben is hasonlóan járunk el: elduggatjuk az ősszel ültetendő hagymás virágokat, ha valami növényt pótolnánk, akkor szintén ősszel ültetjük többnyire el az évelőket is.

A másik irány az igazi pihenés felé mutat

Mi nagy mulcsozók vagyunk. Lassan már 20-30 éve, mert bár a “mit szól hozzá a szomszéd majd” még mindig igaz a mai társadalmunkra, de nincs is szebb látvány annál, amikor a nem használt felületekre ráhordjuk először a komposztos talajkeveréket, majd megszórjuk valami mulccsal. Ez lehet az ősszel elszáradt növényi részek apróra vágva, de lehet valódi kéreg is. Például egyes felületekre az örökzöldek visszavágott hajtásait fektetem, így védve őket a téli hidegtől.

Használhatunk természetesen takarónövényeket is: ezek nemcsak a takarást szolgálják, de táplálják is a talajban lakó mikroorganizmusokat.

Ezzel az öntözési hibával végleg tönkreteheti a hortenziáját

2026. szeptember 26. 11:10

Lekonyult a hortenzia levele? A túlöntözés éppen olyan veszélyes lehet, mint a kiszáradás. Mutatjuk, hogyan kerülheti el a bajt.

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

Miért érdemes borsót vetni?

2021. szeptember 25. 06:26

Bár nem egy kiadós zöldségféle, mégis borsót érdemes a kiskertbe vetni, hogy legalább pár főzelékrevaló legyen belőle.

MEGJELENT: ŐSZI ÉS TAVASZI TAKARMÁNYBORSÓ

2018. augusztus 28. 08:39

A SAATEN-UNION Tudástár sorozat első, ingyenesen letölthető szakmai kiadványa az őszi és tavaszi takarmányborsóról. Hiánypótló összefoglaló neves kutatók, fejlesztők, nemesítők és termelők cikkeivel, érdekes adatokkal és gyakorlati tanácsokkal.

Borsó: a vontatott kelés kedvez a csipkéző bogaraknak

2019. március 19. 07:30

Március második dekádjában folytatódott az igen változékony, de továbbra is csapadékmentes időjárási periódus. A meteorológiai előrejelzések szerint a hőmérsékleti változékonyság mellett a közeljövőben sem várható jelentősebb mennyiségű eső.

Nagy terméshozam kis helyen: a biointenzív kertészet

2024. április 3. 16:10

A biointenzív kertészet a természeti folyamatokra és az ökológiai egyensúlyra támaszkodik a növények termesztése során.