Házikert

Rózsalonc metszése virágzás előtt és után

Agrofórum Online

A rózsalonc gondozásának egyik alapvető, ám gyakran figyelmen kívül hagyott aspektusa a metszés, amely döntő hatással van a növény egészségére, megjelenésére és virágzására.

A megfelelő metszési technikák alkalmazása nemcsak elősegíti a növény formázását és sűrűsödését, hanem jelentős mértékben hozzájárulhat a virágok minőségének javításához és a betegségekkel szembeni ellenállóképesség növeléséhez is.

Általános metszés

Ahhoz, hogy könnyebben karban tudjuk tartani a cserjét, a megfelelő öntözés mellett a metszés a másik ápolási munka, amire nagyon oda kell figyelni, ahhoz, hogy hosszantartóan szép legyen.  Ugyan jól viseli a durvább metszést, ennek ellenére megvan a sajátos technikája, ahhoz, hogy megfelelő hajtásokat neveljen a következő évre.

Ültetés után körülbelül 30 centiméteres magasságnál kezdjük meg a metszést, úgy, hogy a vékonyabb vesszőket a felére, a vastagabbakat pedig a kétharmadára vágjuk vissza.

Ettől a visszavágástól azért nem kell tartani, mert a vékonyabb vesszők nemigen hoznak szép dús virágokat, azonban a megfelelő ápolásnak köszönhetően az erős vesszők még látványosabban díszelegnek majd.

Amennyiben azt vennénk észre, hogy növényünk már alig hoz virágot és hajtásai gyengék, esetleg felkopaszodott, akkor fiatalító metszésre lesz szükség. Az elöregedett bokron a körülbelül 4 centiméternél vastagabb ágrészeket a felszín felett 10-20 centiméterre vágjuk vissza.

Fontos, hogy elkerüljük a csapadékvíz és öntözővíz sebfelületen való pangását, ezért a metszést mindig körülbelül 45 fokos szögben végezzük.

Ennek köszönhetően a sebgyógyulás sokkal gyorsabb lesz, és az esetleges gombás betegségek is elkerülhetőek lesznek.

A fagyos időszakban végzett metszés során a sebfelületek gyorsan megfagyhatnak, ami a növények számára stresszt jelenthet, és növelheti a fertőzések kockázatát. Fagymentes időben viszont a sebek gyorsabban és hatékonyabban gyógyulnak. Ezért a metszést ideálisan fagymentes időszakban végezzük, éles metszőollóval vagy ágvágóval.

Virágzásra való ösztönzés

Ez a növény kiváló választás városias környezetbe is, hiszen kiválóan bírja azt, mindemellett pedig megfelelő gondozással akár augusztusi utóvirágzásra is számíthatunk. Ugyan ez a virágzás kissé gyengébb, azonban egy kis erősítő metszéssel még többet hozhatunk ki belőle.

Gyakori hiba, hogy tavasszal visszametszik, erre azonban semmi szükség. Sokkal inkább szükséges ezt megtennünk a hervadást követően, hiszen ennek köszönhetően majd a következő évben virágai az idei év friss hajtásain fognak képződni.

Tavasszal inkább érdemes az elhalt, elszáradt, törött vesszőkre koncentrálni, és még rügyezés előtt eltávolítani őket, így erősítve növényünk virágzását.

Amennyiben azt venné észre, hogy nem megfelelően virágzik, érdemes átgondolnia a virág elhelyezkedését. A rózsalonc a napos helyet kedveli, illetve a szárazságot rosszul tűri, így a folyamatos tápanyagpótlásról érdemes gondoskodni. Ha ezeket az igényeit kielégítjük, hosszantartó dús virágzásra számíthatunk.

(Fotó: Pixabay)

Milyen növényeket ültessünk a kertbe, ha méheket és pillangókat szeretnénk látni?

2026. október 18. 05:40

Ha méheket és pillangókat szeretnénk látni a kertünkben, akkor ne egyetlen látványos növény elültetésében gondolkodjunk!

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

A szőlőmetszés soft pruning módszerrel

2025. március 11. 17:00

A szőlőtőke egészségének megőrzése érdekében nagy hangsúlyt kell fektetnünk a metszés mikéntjére. Fókuszban a soft pruning metszésmód.

Különleges gyümölcssövények

2026. február 18. 08:10

A gyümölcssövények különleges formái a növényélettani alapelvekre épülnek – ferde ültetéssel gyorsabb termőre fordulás érhető el.

Nem virágzik a hibiszkusz? Ezeket a hibákat érdemes először kizárni

2026. június 20. 14:10

Kevés virág, sok lomb? A hibiszkusz virágzását gyakran nem a fajta, hanem néhány tartási hiba fogja vissza.

Szedjünk sok fűszernövényt és tároljuk be télire!

2023. augusztus 5. 09:44

Nézzük most sorra a nyári fűszernövényes munkákat a kertben!