Házikert

Talajtakaró növények a kertekben

Agrofórum Online

A talajtakaró növények, egy összefüggő növénytakaró, a kert kihasználatlan, díszítetlen részeinek beültetését szolgálja.

Jót tesz mind esztétikailag, mind az embernek is. Virágzási időszakban gyönyörködteti a szemet, eső után a friss levegő jó az egészségnek, minden neonos színekben pompázik, ugyanakkor jó érzés maga az ültetés is, hogy a kert általa szebbé válik. Illetve a szellemi stresszt, ki lehet kapcsolni egy kerti, kinti, fizikai munkával. Később élvezhetjük, jó lesz kiülni a teraszra vagy tenni egy sétát később, ha már minden megerősödött. Mondhatnánk úgy is összefoglalva, hogy jót tesz a testnek és léleknek egyaránt. Miket érdemes kiültetni?

Alacsonyra növő, talajon terülő, kúszó vagy max. 30-50 cm magasra növő növényeket, amelyek sziklakertek, ház körüli sávok, utcafronti felületek díszítésére, eltérő funkciójú kertrészek elválasztására is alkalmasak. Az egyik leggyakrabban használt talajtakaró a gyep, fű, de nem ez a legjobb talajtakaró minden helyszínen. A szárazságot jól tűrő, vagy árnyékos helyet kedvelő talajtakaró évelők szépen mutatnak ott is, ahol esetleg a fű nem nő rendesen. A talajtakaró évelő növények több célt is betölthetnek a kertben. Nagy előnyük, hogy sűrűn benövik a talajt, így díszítőértékükön túl a gyomok terjedésének is gátat szabnak. Egyes fajok jó választást jelentenek a kert árnyékosabb részeinek beültetésére is. Domboldalban lévő kertek esetében kifejezetten praktikus és javasolt lenne a növényekkel való beültetés, borítás, ugyanis véd az erózió (vízmosások) ellen. Megtartja kertünk talajának felső humuszban gazdag rétegét, így nem vész kárba, nem mosódik le más területre (völgybe, úttestre, szomszéd kertjébe stb.).

Melyek ezek a növények, amelyeket talajtakarásra használhatunk:

Évelők:

  1. Fehér árnyékliliom (Hosta plantaginea)
  2. Bőrlevél (Bergenia cordifolia)
  3. Illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum)
  4. Tűzeső (Heuchera sp.)
  5. Tarackoló kékgyökér (Ceratostigma plumbaginoides)
  6. Kerek repkény (Glechoma hederacea)
  7. Indás ikravirág (Arabis procurrens)
  8. Kúszó lángvirág/árlevelű lángvirág (Phlox subulata)
  9. Mohalevelű kőtörőfű (Saxifraga x arendsii)
  10. Pázsitfiola (Aubrieta x cultorum)
  11. Foltos árvacsalán (Lamium maculatum)
  12. Indás berkipimpó (Waldsteinia ternata)
  13. Terülőrózsa

Örökzöldek:

  1. Örökzöld orbáncfű (Hypericum calycinum)
  2. Nagy meténg (Vinca major)
  3. Kis meténg (Vinca minor)
  4. Japán kövérke (Pachysandra terminalis)
  5. Kúszó kecskerágó (Euonymus fortunei)
  6. Örökzöld mirtuszlonc (Lonicera nitida)
  7. Szőnyegmadárbirs (Cotoneaster dammeri)
  8. Henye boróka (Juniperus horizontalis)
  9. Törpe boróka (Juniperus squamata)
  10. Erdei borostyán (Hedera helix)

Lombhullatók:

  • Kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis)
  • Cserjés pimpó (Potentilla fruticosa)

Nagyon mutatós, dekoratív talajtakaró virágként alkalmazzák kertekben az alábbi fajtákat is: a Csíkos ibolyát (Viola sororia), Korzikai mentát (Mentha requienii), Pünkösdi szegfűt (Dianthus gratianopolitanus), Kúszó szemölcsvirágot (Mazus reptans), Terülő kékcsillagot (Isotoma axillaris), Fehér varjúhájat (Sedum album), Kamillát (Matricaria chaomilla), Kakukkfüvet (Thymus vulgaris L.), Párnafüvet (Soleirolia soleirolii).

Érdemes kialakítanunk minél nagyobb egybefüggő zöld felületet. Ha jól sikerült a füvesítés, ültetések, ügyeljünk rá, hogy szép is maradjon! Gondozzuk és ápoljuk, amíg csak lehet!

Amarillisz öntözése: itt rontják el a legtöbben

2025. december 25. 11:10

A túl sok és a túl kevés víz is végzetes lehet az amarillisz számára, de van biztos megoldás.

Karácsonyi növénytrendek biztonságosan: szobanövény gyerek és állat mellé

2025. december 24. 11:10

Nem minden karácsonyi szobanövény való kisgyerek vagy kisállat mellé. Mutatjuk, mire figyeljünk a választásnál.

Madáritató használata fagyban – hogyan segítsünk a madaraknak télen?

2025. december 24. 05:40

A madarak téli vízellátása legalább olyan fontos, mint az etetés. Egy szakszerűen működtetett madáritató egész évben nélkülözhetetlen segítség számukra.

Örökzöldek szerepe a téli kertben – miért nélkülözhetetlenek?

2025. december 23. 05:40

Az örökzöldek nélkül a téli kert sokkal sivárabb lenne. Jelenlétük állandóságot, karaktert és életet visz a hideg hónapokba.

Vízmegtartó mulcsozás: így óvjuk meg a talaj nedvességét!

2025. október 4. 05:40

A vízmegtartó mulcsozás egy egyszerű, de hatékony módszer, amellyel a kertje talaját egészségesen és nedvesen tarthatja.

Kavics vagy mulcs a legjobb talajtakaró a kertben?

2022. március 18. 10:02

A kavicsos talajfedésnek nagy divatja van még mindig és bár nagyon szép megoldásokat is látni a magánkertekben, azért a természetes hatást nehéz megőrizni csak kavicsburkolással.

Feltétlenül össze kell gyűjteni a lehullott lombot a fák alól?

2022. október 13. 04:37

Mindenképpen össze kell gyűjteni a lehullott lombot, vagy meghagyhatjuk például talajtakarás céljából?

Milyen növények a talajtakarók?

2022. november 8. 04:37

Kérem segítségüket abban, hogy milyen növények tartoznak a talajtakarók közé?