Házikert

Veszélyes párosítások: szobanövények, amik nem férnek meg

Agrofórum Online

A háztartásokban általában több mint 5-10, de sokszor 20 különböző típusú szobanövényt is tartanak. Fontos azonban, hogy mindig csak olyan növényeket neveljünk együtt, amelyek nemcsak esztétikailag mutatnak jól egymás mellett, de elősegítik egymás növekedését is.

Ha két olyan növényt teszünk egymás mellé, amelyek ugyanarra a gyakran előforduló szobai kártevőkre érzékenyek, az az egész szobanövény-állományban gyors fertőzést eredményezhet.

Ha pedig két teljesen eltérő termesztési környezetben élő növényt társítunk, az egyik jól fejlődik, míg a másik ugyanott tönkremegy.

3 elkerülendő szobanövény-társítás

„A legfőbb okok, ami miatt bizonyos növényeket távol kell tartanunk egymástól, azok az eltérő hőmérséklet-, fény- és páratartalom-igényekből fakadnak.” – magyarázta Julie Bawden-Davis, a Healthy Houseplants szobanövény-szakértője.

„Hiszen például a száraz levegőt és sok fényt igénylő növények nem fejlődnének jól a közepes fényt és magas páratartalmat kedvelő növények mellett. Gondoskodnunk kell arról, hogy minden szobanövényünk olyan növények mellett fejlődhessen, amelyeknek hasonló körülményekre van szükségük.” – mondta a szakértő.

Az alábbiakban három olyan szobanövény-társítást mutatunk be, amelyeket érdemes elkerülni, ha azt akarjuk, hogy mind egészségesek maradjanak hosszútávon.

Szukkulensek és páfrányok

Nem ritka, hogy ezeket a szépséges növényeket egymás mellé teszik a lakásban, hiszen a látványuk izgalmas hatást kelt. „Azt azonban nem árt tudni, hogy a szukkulensek száraz levegőt és mérsékelt öntözést, valamint sok fényt igényelnek, míg a páfrányok közepes fényt, gyakori öntözést és párás körülményeket.” – magyarázta Julie.

„Nem feltétlenül ártanak egymásnak, de a körülmények árthatnak nekik. A páfrányok nagyon jól érzik magukat a fürdőszobában, ahol magasabb a páratartalom szintje. A szukkulenseknek azonban ilyen mértékű páratartalom mellett a lombozatuk megpuhulhat, és hamar gyökérrothadás léphet fel minden egyes cserépben. Ennek elkerülése érdekében érdemes megpróbálni a szukkulenseket más, alacsony páratartalmat kedvelő szobanövényekkel társítani, például a közönséges elefántlábbal, amelynek a páfrány sziluettjéhez hasonlóan ívelt lombja van. A páfrányok pedig remekül mutatnak és jól megférnek az orchideafélékkel. Hogy egyszerűbb legyen ellenőriznie az adott körülményeket, használhat páratartalom-mérőt is, és ennek megfelelően könnyebben tud majd növényeket választani a lakás minden helyiségébe.” – hangsúlyozta.

Begóniák és vitorlavirágok

Tagadhatatlan, hogy a legszebb virágos szobanövények egymás mellett látványos hatást keltenek a lakásban. E növények társítása azonban alapos megfontolást igényel, mivel nem minden virágos szobanövényt szabad azonos helyiségben nevelni.

„Bár a begóniák és a vitorlavirágok is mesésen virágoznak, mindkettőnek más a fényigénye.” – mondta Julie.

„A vitorlavirágnak közepes vagy kevés fényre van szüksége a virágzáshoz, vagyis nem fog virágozni, ha túl világos körülmények között kell élnie. A begóniának pedig sok fényre van szüksége ahhoz, hogy virágozzon, mivel, ha túl sötét van ott, ahol él, akkor egyáltalán nem hoz virágot. Éppen ezért alternatív megoldás lehet a vitorlavirág és az flamingóvirág párosítása, hiszen mindkettőnek hasonló a megjelenése, és hasonló a fényigénye, ezért gyönyörűen fognak fejlődni egymás társaságában.” – emelte ki.

Caladium lindenii és a kukoricalevél (Aspidistra elatior)

Vannak hidegtűrő szobanövények és közvetlen napsütést igénylő szobanövények, és ez a kettő nem gyakran fér meg egymás mellett. Ennek az az oka, hogy az egyik a hűvösebb körülményeket kedveli, míg a másik a hideg hatására elhervad.

Emiatt ezt a két szobanövényt távol kell tartani egymástól. A Caladium lindenii számára az ideális hőmérséklet 18-29 °C között van, míg az Aspidistra nem kedveli a 24 °C feletti hőmérsékletet.

Ha túl hideg van, a Caladium lindenii hervadni kezd, elszíneződik, és akár a leveleit is lehullajthatja. Ezzel szemben az Aspidistra a nagy melegben kiszáradhat, a napfényben pedig megperzselődhet.

„A nem ideális körülmények között fejlődő növények hajlamosabbak a kártevő-fertőzésekre és betegségekre, amelyek könnyen átterjedhetnek a környező növényekre is, azokra is, amelyek ideális környezetben nőnek.” – mutatott rá Julie.

„A növények megfelelő körülmények között tartása, illetve a leveleik rendszeres tisztítása segíthet a kártevő-fertőzés megelőzésében. A Sansevieria (anyósnyelv) jó társnövény lehet az Aspidistra mellé, ugyanis hasonló körülmények között érzi jól magát és jól tolerálja a sötétebb helyiségeket.” – mondta zárógondolatként.

(Forrás: https://www.homesandgardens.com/gardens/houseplants-to-keep-away-from-each-other)

Így szaporítható az aloe vera házilag, biztos sikerrel

2025. december 28. 14:10

Egy egészséges aloe vera önmagát szaporítja. A sarjak leválasztásával gyorsan és biztonságosan nevelhet új növényeket.

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Szúrós levelek, piros bogyók, erős karakter

2025. december 27. 11:10

Szúrós levelek, fényes lomb, piros bogyók – a magyal megosztó, mégis izgalmas választás. Tudatos ültetéssel sokkal többet ad, mint gondolnánk.

15 téli madárbarát növény – így segítse a kert szárnyas lakóit a hideg hónapokban!

2025. december 27. 05:40

Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb téli madárbarát növényeket, amelyek nemcsak díszítenek, hanem életet is visznek a fagyos hónapokba.

A fokhagyma jótékony hatásai a kerttől az asztalig

2018. október 16. 03:48

Nem ismerünk olyan „társítási szituációt”, amikor a fokhagyma gátolná a másik növényt a növekedésben, vagy odavonzaná valamely kártevőjét. Sőt, inkább elkerülik a kártevők erőteljes szaga miatt.

Magaságyás tavasszal: hogyan készítse fel a bőséges termésért?

2025. március 22. 13:10

Összeszedtünk néhány fontosabb tudnivalót arról, hogyan frissítse fel a talajt, milyen növényeket érdemes ültetni, és hogyan biztosítsa a megfelelő öntözést és tápanyagellátást tavasszal a magaságyásnál.

Mennyire fontos a veteményesben a sor- és tőtávolság betartása?

2023. június 19. 05:37

Azt gondolnánk, hogy kőbevésett adat a sor- és tőtávolság, most egy kicsit más szemléletet fogok bemutatni, ami nálunk a gazdaságban is bevált.

A kertészkedés 4 aranyszabálya, amiket a régiek tanítottak

2025. június 19. 13:10

Régi korok bölcsessége, amit ma is megfogadunk: ezekre az egyszerű, de hatékony kertészeti praktikákra a nagyszülők esküdtek.