A tarlóápolásról – növényvédős szemmel

Az elmúlt hetekben országos szinten több, mint másfél millió hektárnyi szántóterületről került, vagy kerül betakarításra az őszi kalászosok és az őszi káposztarepce állománya. A betakarítással viszont még nem szűnik meg a gazdálkodók tennivalóinak sokasága. A megtermelt áru helyes raktározása meglehetősen bonyolult és felelősségteljes feladat. A betakarítás után még a szántóföldön is akadnak tennivalók. A hátramaradt tarló gondozatlanul hagyásával, vagy helytelen kezelésével meglehetősen súlyos problémákat okozhatunk mind magunknak, mind pedig a környezetünkben gazdálkodóknak.

Hálózatos levélfoltosság súlyos fertőzése árvakelésű őszi árpán

A víz megőrzése

A tarló – ha gondozatlanul hagyják – a nyár folyamán jelentős mennyiségű vizet tud elpocsékolni a talaj vízkészletéből. A tarlóápolás alapvető célja pontosan az, hogy a forró és száraz nyári időszakban minimalizálja a vízveszteséget. Minden egyéb cél, feladat másodlagos. A mélyebb talajrétegekben jelen lévő víz részben a talaj természetes kapilláris rendszerén keresztül párolog el, részben pedig a tarlón kicsírázott növények gyökerei szívják azt fel és leveleiken keresztül párologtatják el. Ez a direkt vízveszteség igencsak nagy mértékű is lehet.

Ráadásul a kezeletlen tarlókon indirekt vízveszteség is kialakulhat. A már régóta műveletlen, tömörödött talajfelszín vízelnyelő képessége eléggé kicsi. Ez alól csak a homokosabb talajok képeznek kivételt. A nyári időszakban gyakoribb nagy intenzitású csapadékokból származó víz az ilyen területeken sokkal kisebb arányban képes a talajba szivárogni, mint egy megművelt felületen. Az a vízmennyiség, amely elfolyik a tarlóról, már soha többé nem hasznosulhat azon a területen.

Rozsda miatt sárguló árpa árvakelés

A víz megőrzése létfontosságú ahhoz, hogy a soron következő kultúra termesztése eredményes lehessen. Kellő nedvességtartalom nélkül a következő kultúra talaj-előkészítése sem lesz olyan minőségben kivitelezhető, amelyet a gazdálkodók kívánatosnak tartanának. Apró magvú haszonnövények, mint pl. az őszi káposztarepce esetében ez döntő hatással lehet a vetés és a kelés minőségére, a későbbi tőszámra. Elméletileg a soron következő kultúra vetőmagjainak kikeléséhez elegendő mennyiségű víz megőrzése lenne a kívánatos, de a nyári időjárás egyre forróbb és szárazabb trendjének ismeretében ez jó eséllyel már nem tervezhető.

Dúsan zöldellő gabona árvakelés

Növények a tarlón

A betakarítás után eleinte csak elhalt növényi maradványok tömkelege borítja a tarlót. Minél hamarabb munkáljuk be a talajba, annál nagyobb része fog hasznosulni, gazdagítva a talajszerves anyag-tartalmát. Az elhalt kultúrnövények maradványai ráadásul tele lehetnek olyan nekrotróf életformájú kórokozókkal, amelyek a felszínen maradva folyamatosan fertőző gócként veszélyeztetnék akár még hónapok múlva is a környező táblák tápnövényként felhasználható kultúráit.

A búza szeptóriás levélfoltossága (Septoria tritici), a jóval ritkább szeptóriás pelyvabarnulás (Stagonospora nodorum), valamint a búza fahéjbarna levélfoltossága (Drechslera tritici-repentis) pontosan ilyen kórokozók. Az őszi árpa esetében a lisztharmat és a törperozsda kivételével szinte valamennyi, a lombozatot támadó kórokozó ebbe a csoportba tartozik. A tarlómaradványoknak a tarlón hagyása esetén ezek a kórokozók minden csapadék után tömegesen képeznék szaporító képleteiket és fertőznék el eleinte az árvakelések, később már a fővetések lombozatát. Ugyanakkor – életformájukból adódóan – rendkívül hosszú, aszályos periódusokat is át tudnak vészelni.

Zöldellő repce árvakelés augusztus végén

A kultúrnövények magról kelő egyedeinek megjelenése a tarlón, azaz az árvakelés csak ráerősít erre a folyamatra, a fertőző anyag mennyisége az árvakelések lombozatán tovább tud szaporodni. Ráadásul az élő, zöld növényi szövetek jelenléte a tarlókon a biotróf kórokozók túlélését is lehetővé teszi. A lisztharmat és a különböző rozsdagombák csak oly módon képesek fennmaradni és szaporodni, hogy mindig új, élő növényi szerveket fertőznek meg.

Ahhoz, hogy a nekrotróf életvitelű kórokozók mellett a biotróf fajok is veszélyeztetni tudják ősszel a fővetéseket, mindenképpen szükséges az, hogy a biotróf szervezetek a nyár teljes időtartama alatt találjanak élő gazdanövényeket. Ez szélsőségesen száraz nyarakon az aszály miatt hiúsulhat meg. Ugyanakkor egy tarlóápolás is ugyanazt a hatást tudja nyújtani, viszonylag nagy biztonsággal, hiszen még csapadékos nyáron is képes az élő gazdanövények eltüntetésére. A nyár elejétől az őszi vetések kizöldelléséig tartó időszakban az élő gazdanövények lombozata alkotta „zöld futószalagot” leghatékonyabban a tarlók ápolásával szüntethetjük meg.

Zelnicemeggy levéltetű szárnyas alakja

A kultúrnövények árvakelései mellett a tarlókon nyáron rengeteg gyomnövény is csírázásnak indul. A kikelő gyomnövények párologtatásukkal ugyanúgy szárítják a talajt, mint az árvakelések. Viszont egy részük, mint pl. a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) jelenléte védekezési kötelezettséget is jelent a gazdálkodók számára. A tarlókon kialakuló gyomflóra még magkötés előtt történő elpusztítása hatékony módszer a talajaink gyommag fertőzöttségének csökkentésére.

A tarlók kultúramentes felülete – többek között – jó lehetőséget teremthet olyan gyomnövények herbicides kontrolljára is, amelyek jelenleg a kultúrnövény jelenlétében nem, nehezen, vagy csak jelentős többlet költséggel pusztíthatóak el.

Egyes gyomnövények gazdanövényei lehetnek polifág kórokozóknak is. A napraforgó- és őszikáposztarepce-termesztő gazdák által ismert és érthetően nem igazán kedvelt fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) meglehetősen sok, a tarlókon is nagyon gyakori T₄ életformájú gyomnövényen is megél. Ha hagynánk, hogy a tarlók gyomflórájában háborítatlanul szaporodjon ez a veszedelmes kórokozó, akkor az ellene későbbiekben kijuttatandó fungicid költsége, illetve ennek hiányában az általa okozott termésveszteség növekedne jelentősen.

Kis káposztalégy lárvája és kártétele

Állati problémák

A tarlókon kialakuló árvakelések, illetve az ott fejlődő gyomszőnyeg nemcsak növénykórtani és gyomirtási problémákat vet fel, hanem ezeken a növényeken olyan állati károsítók is tenyészhetnek, szaporodhatnak, amelyek később az őszi vetésű kultúrnövényeinket veszélyeztethetik.

Kalászos gabonáink esetében leginkább a gabonavírusok vektoraiként tevékenykedő levéltetvek és kabócák jelenléte és tevékenysége okozhat gondokat. A vírusos fertőzések veszélye döntően a vektorok mennyiségétől és a vektortevékenység számára rendelkezésre álló időtől függ. Ez utóbbit nem igazán áll módunkban szabályozni, de előbbit igen. A vektortevékenység végét általában az első erősebb fagyok határozzák meg. Elejét viszont a termesztők nyújthatják meg indokolatlanul korai vetéssel.

A vírusvektor rovarok mennyiségét viszont döntően az határozza meg, hogy a nyár folyamán tudtak-e szaporodni, vagy elpusztulnak. A kezeletlen tarlókon sokszor hatalmas levéltetű és kabóca populációk alakulnak ki ősz elejére, amelyek onnan kiindulva nehezen észre vehető, súlyos károkat okozhatnak.

Földibolha kártétel

Nem csak a kalászos gabonák tarlói jelenthetnek veszélyt a fővetésű állományokra. Az őszi káposztarepce esetében több olyan kártevő is van, amelynek évente 3 nemzedéke van és az őszi, 3. nemzedék kártétele az, amely súlyosan veszélyeztetheti a repcét. Az alattomosan károsító kis káposztalégy (Delia radicum) és a káposztabolhák (Phyllotreta spp.) ősszel károsító 3. nemzedékének egyedszáma döntő mértékben függ attól, hogy a 2. nemzedék mekkora egyedszámmal volt képes átvészelni az aszályos nyarat. Ha a túlélést a kezeletlen tarlókon tenyésző repce árvakelések nagymértékben segítették, akkor a soron következő, harmadik nemzedék kártétele is sokkalta erősebb lesz, mint ha az a tarlókon felszaporodott tömegek utódai nélkül következne be.

A tarlók ápolása, helyes kezelése nagyon sok későbbi problémától óvhatja meg a gazdálkodókat. Költségigénye messze nem olyan nagy, mint amekkora kárt a hiányában el kellene szenvedni, vagy amekkora költségekkel ezeket a károkat el lehetne a későbbiekben hárítani.

Fotó: A szerző felvételei