Kire hagyjuk ezt a szép világot?

Kire hagyjuk ezt a szép világot?

Agrofórum Online

Szeptemberi lapszámunk bevezetőiben soksor tévedtem az erdők hűvösébe.

Jártam a fonnyadozó levelű fák között, akik nem értik, csak érzik, hogy a gyökerek már belefáradtak abba a tavasztól őszig tartó megfeszített munkába, amely a sejtjeikbe van kódolva, hogy táplálni kell a lombot. Nem tudják miért, soha nem látták, hogy mi van odafönn, csak azt tudják, hogy némi táplálék nekik is visszajut, de a java az a lombkoronát táplálja, meg az évgyűrűk számát növeli.

Ilyesféléken szoktam ábrándozni, meg annyi minden máson is.

De lassan a tárgyra térek, kilépve az őszi erdők hűvöséből.

Azzal kezdem, hogy milyen a véletlen? (Ha egyáltalán van ilyen.)

Májusi bevezetőmben egy csodálatosan szép virágkoszorús leányka arcát próbáltam megeleveníteni.

A végén valami olyasféle szerepelt, hogy a csillagok, a virágok után egyszer majd a gyerekekről is írni fogok.

Most jött el az ideje, mert – és erre mondtam, hogy véletlen – kezembe akadt egy könyvjelző, rajta egy idézet: „A gyerekek csakugyan olyanok, akikre nyugodt szívvel rá lehet hagyni ezt a szép világot.” (Szabó Magda).

Az általam tisztelt és nagyrabecsült írónő megállapításán eltűnődve: tényleg rájuk lehet hagyni, és tényleg szép ez a világ? Hát… bevallom vannak kétségeim.

Nézzük a gyerekeket, akik előbb-utóbb valamilyen felnőtté válnak. Hogy milyenné? Függ a környezettől, az iskolától, a szülők példaadásától, hogy olyan felnőtté válik-e a gyerek, hogy az életemet is rá merném bízni, vagy olyanná, hogy egy forintot se.

Ez annyi mindentől függ, de kár is ragozni, mert végül – ha tetszik, ha nem – úgyis rájuk hagyjuk a világot.

Az már viszont a mi feladatunk, hogy milyen gyermekeket nevelünk. Elkényeztetett, önző pubikákat, vagy a világ felé nyitott, mások felé önzetlen, becsületes, tisztességtudó gyerekeket. Persze – és ez sem kizárható – az is lehet, hogy minden igyekezetünk ellenére, vagy a genetikai adottságai, vagy az ösztönei, vagy a környezete, a barátai, a média rossz útra tereli és akkor szinte tehetetlenek vagyunk.

„Nem messiás-é minden újszülött,

Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,

S csak későbbek fejlik szokott pimasszá?”

(Madách: Az ember tragédiája)

 

Nem folytatom, de a felelősségünk vitathatatlan, és az is, hogy ők a jövő letéteményesei.

Vigyázzunk rájuk és a saját példánkkal mutassuk a helyes irányt, az élet göröngyös országútján.

Bízzunk benne, hogy a jövő ma még léhának tűnő ifjúsága kiheveri a kamaszkor árnyoldalait.

A mi vállunkat különös felelősség nyomja. Meg tudjuk-e szerettetni a fiataljainkkal az agráriumot?

Rajtuk és rajtunk is múlik!

A szép (új) világ? Az meg olyan, amilyen. Kinek mi adatik. Maradjunk a legfontosabbnál, az egészségnél. Egy egészséges és pláne fiatalnak, minden szép. Egy idős beteg embernek, meg már semmi. Egy sikeres és ráadásul gazdag embernek úgyszintén szép a világ, amíg a jólétben meg nem csömörlik.

Ez a fajta ember a hitét veszíti, a szegény, az életét tengető emberben a hit tartja a lelket, hogy ez a nyomorult földi élet előbb-utóbb véget ér.

Ezeket leszámítva legyünk reálisak: a világ szép.

Mielőtt elvenném Olvasóink kedvét, egy Böjte Csaba idézet is ide kívánkozik: „A Jóisten selejtet nem teremt”.

Nem szép-e a hófödte hegyek látványa, a hullámzó tengerek, az erdők-mezők gazdag színvilága. És nem szépek-e a bókoló napraforgók, az érőfélben lévő szóják, vagy az érést a levelük zörgésével jelző kukoricák, és a kertészeti növények bármelyike, a zöldségek, a gyümölcsök, meg a szőlő? Dehogynem. Minden szép, amit a Teremtő alkotott – csak tönkre ne tegyük!

És minden szép, amit a Teremtő társaiként magunk művelünk, a föld, és a rajta termesztett növények.

Bánjunk okosan a ránk bízott javakkal!

Úgy kezdtem ezt az írást, hogy lassan a tárgyra térek, kilépve az őszi erdők hűvöséből. A mostani „elmélkedésemet” azzal zárom, hogy akár a gyermekeinkről, az unokáinkról, akár a Föld és a társadalom (a világunk) jelenlegi és jövőbeni állapotáról van szó, egyetlen gondolatban foglalható össze a tennivalónk: Mindnyájunk felelőssége, a tisztességre, becsületre, szorgalomra való nevelés és az, hogy az utódaink jövője érdekében a világban fellelhető értékeket megőrizzük.

Ezt a programot tárhatjuk a fiataljaink elé, mi pedig, ha tetszik, ha nem lassan kihátrálunk a valóságból és jobb is, ha visszahúzódunk az erdők hűvösébe.

ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen