Az őszi káposztarepce jelentőségét tekintve felfutóban levő haszonnövényünk. Az egész országban, szinte minden valamire való gazdaságban foglalkoznak a termesztésével. Ugyanakkor ez a kultúra nem az „olcsó” növények közé tartozik, talaj-előkészítés és növényvédelem tekintetében a legigényesebb kultúrákhoz sorolható.
Ráadásul – sok más kultúrával ellentétben – a repce növényvédelmében nem a gyomok elleni küzdelem, hanem sokkal inkább a kórokozók és legfőképp az állati károsítók elleni védekezés sikeressége határozza meg az adott évben a gazdaságosságot. Ahogy a „növényvédős szleng” pl. a burgonyát és a napraforgót a „legbetegebb” növényként tartja számon, úgy az őszi káposztarepce teljes joggal pályázhat az „állati károsítók kedvence” nem éppen pozitív csengésű elnevezésre.
Ilyenkor, tél közepén a meglehetősen zord időjárás közepette joggal merülhet fel a kérdés többekben: Mi lehet egyáltalán aktuális probléma ilyen kutyahidegben? Amikor első ránézésre pár fagyoskodó mezei nyúlon kívül nem sok állattal lehet találkozni a repcetáblákon.
Veszélyek a tél folyamán – mezei rágcsálók
A repce, főképp a korán vetett, dúsan fejlett állományok jókora szervesanyag-tömeget képviselnek ezekben az ínséges hónapokban, amelyet azok az állatok, amelyek táplálékforrásnak tekintik e növényt, gondolkodás nélkül ki is használnak. Ezen állati kártevők legfontosabb (és egyúttal legveszélyesebb) csoportja a különböző mezei rágcsálók hada. A mezei rágcsálók csoportján belül a mezei pocok (Microtus arvalis) „viszi a prímet” (1. kép).
1. kép: Táplálkozó mezei pocok
Messze ez a faj a leggyakoribb. Mellette az alföldi régiókban főképp a güzüegér (Mus musculus ssp. spicilegus), míg az erdősültebb megyékben inkább a sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis) képvisel számottevő, már gazdasági kártétellel fenyegető népességet.
A mezei rágcsálók populációja az elmúlt év folyamán a két évvel ezelőttihez hasonló, bár nem olyan extrém mértékű felszaporodást mutatott. Ezt a tömegszaporodást döntő mértékben a 2016. évi kiegyenlített csapadékeloszlású vegetációs időszaknak, illetve az ebből fakadó jókora szervesanyag-produktumnak tulajdonítható. Ha jó évet zár a növénytermesztés, akkor a megtermelt javakra nemcsak a gazdák tartanak igényt, hanem minden olyan élő szervezet, amely azt el képes fogyasztani.
A szokásosnál nagyobb mértékű mezei rágcsáló felszaporodást segítette az is, hogy a kora ősz az átlagosnál némileg szárazabb volt, illetve a vegetáció teljes időszaka alatt nem volt olyan hosszú, csapadékos, nedves periódus, amikor egy természetes úton kipattanó járvány megtizedelhette volna a rágcsálók seregét. A mezei rágcsálók az ősz és a tél kezdetén döntően a még álló kultúrákban, táblaszéleken és egyéb, bolygatatlan talajú területeken tartózkodnak és a repce kelése után a még szaporodásban lévő rágcsáló népesség gyorsan kolonizálja a frissen kialakuló táplálékforrásként funkcionáló repcetáblákat.
Az is joggal merülhet fel a T. olvasóban, hogy miért most kell ezeket a mezei rágcsálókat kipusztítani? Hiszen elég kemény a tél, pusztulnak azok maguktól is. Ez utóbbi tényleg igaz, a tél folyamán a mezei rágcsálók nem szaporodnak és a természetes pusztulás révén a populáció kisebb-nagyobb sebességgel, de csökken. Ennek a csökkenésnek döntő hányadát a természetes ellenségek, a szárnyas és a szőrmés ragadozók tevékenysége okozza.
A gatyás és az el nem vándorolt mezei ölyvek, valamint a vörös vércsék mellett (amelyek közismerten rágcsálók pusztításából élő fajok), a vizes élőhelyek, vízfolyások tágabb körzetében manapság már szinte az összes „épkézláb” gázlómadár (beleértve a korábban még hírhedten emberkerülő nagy kócsagot is) a vizeken való élelemszerzés helyett a szántóföldeken vadászik, a mezei rágcsálók után. E természetes ragadozók serege helyenként döntő mértékben képes visszaszorítani a mezei rágcsálók egyedszámát. Időnként akár olyan mértékben, hogy minden emberi beavatkozás nélkül önmagukban is megoldják a rágcsáló problémát.
A természetes korlátozó tényezőket nem tudjuk a táblára vinni, vagy ott vannak, vagy sem; de ha ott vannak, annak minden bizonnyal egy nagyobb rágcsáló populáció az oka. Ha nem zavarjuk őket feleslegesen, szívesebben fognak ott tartózkodni és táplálkozni. Ugyanakkor az ölyvek, vércsék és az éjszaka, a gazdák szeme által láthatatlanul jelenlévő baglyok pocokpusztító tevékenységét nagyban segíthetjük a rágcsálók által már kolonizált táblákon T-fák, avagy más, a ragadozó madarak nyugodt ülését biztosító bármilyen tárgy kihelyezésével (2. kép).
2. kép: T-fák a szántóföldön
Az ölyvek és társaik nem igazán szeretik egész nap „taposni a levegőt”, állományuk sokkal nagyobb azokon a helyeken, ahol van táplálék, de egyúttal kisebb energia belefektetésével tudják a napi élelmüket beszerezni. Nem finnyás állatok. Ha nincs T-fa, akkor magasleseken, hengerbálán, elektromos vezetéken stb. ülnek és lesik a prédát. Ha viszont sehol sincs ilyen hely a tábla körzetében, akkor elmennek oda, ahol kényelmesebben gyűjthetik be a zsákmányukat. Ezek a segítő a T-fák, vagy más ülő alkalmatosságok még most is kihelyezhetők, amikor nem fagyos a talaj.
Mindamellett, hogy a természetes ragadozók szerepe nagy és sokszor önmagukban megoldják a rágcsáló vészhelyzetet, egy durva mértékű mezei pocok felszaporodást önmagukban nem, vagy csak nagyon lassan tudnak visszaszorítani.
Sokszor még a rágcsáló populáció messze a veszélyességi szint felett van, de a ragadozók már átváltanak olyan területre, ahol több a táplálék. Eredmény: megmarad egy kisebb, de még mindig veszélyes mértékű, kártékony rágcsáló népesség, egy olyan állomány, amely tavasszal a szaporodási időszak legelején már durva kártételt képes okozni.
Ez a tény (a mezei rágcsálók szélsőségesen nagy szaporasága) teszi szükségessé, hogy a tavasz kezdetére, amikor e kis emlősök szaporodása beindul, a populáció minél kisebb méretű legyen. Nem lehet tehát tavaszig várni. Minden olyan pocok, amely a tél folyamán ilyen, vagy olyan okból (megették a ragadozók, vagy kiirtottuk) elpusztult, kb. 100 pocokkal ér fel úgy május táján.
A pocok elleni vegyszeres védekezés
A mezei rágcsálók elleni védekezésre 2017. január 18-ig volt lehetőség a Redentin 75 RB használatával. Ez a készítmény kellő körültekintéssel alkalmazva kiváló hatékonysággal képes apasztani a rágcsálók mennyiségét. Jelen időszakban azonban csak az Arvalin LR engedélyezett. A készítmény használatát a téli, tél végi időjárásban nehezíti az a tény, hogy hatóanyaga nedves körülmények között nagyon gyorsan lebomlik. Tudvalevő, a rodenticid hatást a víz hatására képződő foszfin gáz adja.
Viszont nedves környezetben a készítményből már azelőtt felszabadul a gáz, mielőtt még a pocok, vagy más rágcsáló érintkezésbe léphetne vele. Az Arvalinban lévő cink-foszfidból felszabaduló foszfin gáz nehezebb ugyan a levegőnél és el is pusztítja belégzés útján a pockot, de egy nagyobb járatrendszerben a mezei rágcsálók egy része bizony megúszhatja a mérgezést. Az Arvalin elfogyasztása ugyanakkor rendkívül gyors pusztulást eredményez. Emiatt az Arvalin LR használata csak kellően száraz körülmények között lehet sikeres.
A fertőzöttség mértékének felmérése
Mielőtt bárki félreveretné a harangot a pocokhelyzet miatt, azért mindenképpen célszerű felmérni a területeken a rágcsálók mennyiségét. A táblán teljesen szabadon választva több, de legalább 5 helyen, lehetőség szerint a tábla szélén külön megismételve fel kell mérni 100 m2 felületen a lakott járatok számát. Mivel egyik járat előtt sem áll ott a „tulajdonosa”, így a járat lakott jellegét inkább csak megbecsülni tudjuk.
Ha épp’ fejest ugrott belé egy egér, vagy pocok, ha frissen kitakarított, kihordott föld van előtte, ha kijárt pocokjárat vezet oda a felszínen, úgy a járatot lakottnak kell tekinteni. Ha nincs semmiféle jel, hogy használják a járatot, félig benőtte a gaz, pókhálós, vagy a járat torkolatán zúzmarakristályok vannak (3. kép), akkor ott (már) nem lakik rágcsáló. Egy-egy 100 m2-es mintatéren felmérve a lakott járatok számát átlagolással kiszámolhatjuk a tábla pocokfertőzöttségét. Jelen időszakban 2 lakott járat/100 m2 érték felett már indokolt a védekezés.
3. kép: Zúzmara a lyuk szélén – ez nem lakott járat
A fertőzöttség felmérésére érdemes nagy gondot, odafigyelést fordítani. Ez nem napszámosokra bízandó feladat. Különösen nehéz az idei télen meglehetősen gyakori, túlságosan fejlett repce állományok felvételezése. A sűrű, dzsungelszerű állomány egy kisebb, de már veszélyes mértékű populáció jelenlétét a gyakorlatlan szemek elől jól elrejtheti.
Nem várt károsítók
A repce, főképp a fejlettebb állományok, nagy mennyiségű táplálékforrást testesítenek meg. Egyes esetekben erre olyan állatok települnek rá, amelyek nagy testük és tömeges jelenlétük miatt helyenként drasztikus mértékű kártételt is okozhatnak. A vizes élőhelyek, tavak, folyók tágabb körzetében a hattyúk csapatos téli jelenléte a repcetáblákon esetenként látványos és ugyanakkor súlyos lombveszteséget tud okozni. Ráadásul a hattyúk nem a repce idősebb leveleit fogyasztják, hanem a növény közepét, a fiatal leveleket csípik ki, sok esetben károsítva ezzel a tenyészőcsúcsot (4. kép).
4. kép: Hattyú kártétele repcében
A hattyúk ilyetén jelenlétének végeredménye a foltokban pusztuló, vagy tőből elágazó, torz növények csoportja. Mivel egy hattyú nagy madár, az étvágya sem lebecsülendő. Ráadásul igen gyakran nem egyedül járja a repceföldeket, hanem 20-30 fős, vagy akár 100 egyedet magába fogadó csoportokban (5. kép). Ekkora számú nagytestű, éhes madár, amely ráadásul a növények legfontosabb részét eszi meg – váratlan és súlyos kártételre is képes.
5. kép: Hattyúcsapat a repcében
A hattyúk elleni védekezés tulajdonképpen egyszerű. Azt mindenképpen tudomásul kell vennie minden repcetermesztőnek, hogy a hazánkban előforduló valamennyi hattyúfaj (énekes hattyú (Cygnus cygnus), kis hattyú (Cygnus bewicki), bütykös hattyú (Cygnus olor) védett. Ezen okok miatt a repceföldektől nem tarthatjuk ezeket úgy távol, hogy az a madarak pusztulását, vagy bármiféle károsodását okozza.
Ugyanakkor a rendszeres, nem drasztikus riasztás akár emberi tevékenységgel, akár technika bevetésével (műsas, optikai riasztók) nem tiltott. A hattyúk – vándormadarak lévén – jól repülnek ugyan, de mind vízről, mind pedig a repceföldről nem szívesen, nehézkesen szállnak fel. Nem szeretik azt, ha sokat kell feleslegesen repkedniük. Kellően intelligens madarak, így rövid idő alatt megtanulják azt, hogy mely területeken tudnak nyugodtan táplálkozni és melyek azok a repceföldek, ahol folyamatosan „zaklatják” őket. A nem várt vendég madarak esetében a zaklatás sokkalta hatékonyabb, mint a repülést a táplálékszerzés részeként alkalmazó ölyvek, vércsék esetében.
*
A repce értékes, nagy haszonnal termeszthető növényünk. Érdemes rá még ilyenkor, télen is odafigyelni. Az állományok folyamatos szemmel tartásával el lehet kerülni olyan problémákat, amelyek később, tavasszal nem, vagy csak sokkalta nehezebben lennének elháríthatók.
Fotó: A szerző felvételei
Bruttó ár, mely tartalmazza az ÁFÁ-t és a szállítási költséget.
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma:
H-EN-I-1064/2013
