Tarlóhántás és -ápolás – a feladat nem, az eszközök változnak

A tarlóhántás célja:

• A talaj nedvességveszteségének csökkentése. A tarlóhántás a nedvességtakarékos termesztési technológiák egyik legfontosabb eleme. A sekélyen hántott, tarlómaradványokkal részlegesen fedett tarló átlagosan 6-36%-kal kevesebb nedvességet veszít.
• Gyomszabályozás, gyomirtás. A tarlóhántással kedvező talajállapot alakítható ki a gyom- és kultúrnövények elpergetett magvainak kikeléséhez, egy későbbi mechanikai megsemmisítés érdekében. A hántás korlátozza a kártevők és kórokozók élettevékenységét is.
• A talaj hőforgalmának szabályozása. A sekély, hántott réteg jobban felmelegszik, mint a bolygatatlan talaj, azonban gátolja a mélyebb rétegek felmelegedését.
• A talaj biológiai tevékenységének előmozdítása. A hántott réteg alatti nyirkos, kellően laza és levegős talajban az aerob mikroszervezetek tevékenysége felélénkül, amelynek eredménye a biológiai beéredés folyamata.
• A tarlómaradványok sekély talajba keverése. A tarlóhántás közvetlen célja a hántással egy munkafolyamatban, vagy azt megelőzően aprított szár- és gyökérmaradványok részleges talajba keverése. Ez a művelet a hántással kezdődik el, a hántott tarló ápolása során folytatódik, és az alapműveléssel fejeződik be.

A hántott tarló felszínét mindig le kell zárni. Így alakul ki az ún. második szigetelő réteg, amely egyben a szél szárító hatását is csökkenti.

A tarlóhántás eszközei

A tarlóhántás eszközeinek hazai választékát az agrotechnika változásai, ill. a gépfejlesztés és -gyártás fejlődése határozta meg (1. kép). A tarlóhántás elvégzésére a talaj kötöttségétől függően bármely sekély lazító és porhanyító eszköz (tárcsa, ásóborona, kultivátor, talajmaró) használható. Jelen körülmények között a tárcsás boronákat, szántóföldi kultivátorokat és a kettő kombinációjaként létrejött mulcskultivátorokat ismertetjük.

1. kép Tarlóhántás az „őskorban”

A tarlóhántásra alkalmas eszközök kialakítása változatos, népszerűségük az idők folyamán lényeges változást mutatott:

• sekélyszántó eke,
• egyirányú tárcsa,
• tárcsás borona/ kompakt tárcsa,
• szántóföldi kultivátor,
• kombinált (mulcs) kultivátor.

Sekélyszántó eke

A modern tárcsás boronák és szántóföldi kultivátorok megjelenése előtt a tarlóhántást ekével végezték (2. kép).

2. kép Sekélyszántó eke szántáselmunkálóval

A későbbiek során viszont agrotechnikai és energetikai okok miatt használatuk visszaszorult. A modern, változtatható fogásszélességű váltvaforgató ekék azonban megváltoztatták a helyzetet, mivel a változó üzemeltetési feltételek között is kiváló munkát képesek végezni. A konstrukciós és infokommunikációs fejlesztések eredményeit felhasználva, fokozatmentes mélységállítással és fogásszélesség-változtatással a kívánt forgató, lazító, porhanyító hatás elérhető. Ugyanakkor a megfelelő művelőelemek megválasztásával az energiafelhasználás is kedvezően befolyásolható.

Tárcsás talajművelő eszközök

A tárcsás talajművelő eszközök mintegy százötven éves fejlődéstörténetét tekintve lényeges, de nem forradalmi változások figyelhetők meg. Az egyirányú tárcsák kezdeti népszerűségüket elvesztették, mivel konstrukciós hiányosságaik következtében a munkasebesség növelését nem tették lehetővé és a munkaszélesség növelését is csak bonyolult, nehezen üzemeltethető megoldásokkal érték el.

A tárcsásborona-fejlesztés főbb területei:

• művelőelem geometria,
• átmérő növelés: 450-950 mm,
• élkiképzés: folytonos él, csipkézett él, hullámos él,
• görbület (öblösség) csökkentés a sebességnövelés érdekében,
• sík tárcsalevél;
• építési mód
• egysoros: egyirányú tárcsa,
• kétsoros: X vagy V elrendezés,
• kétsoros: kompakt;
• gépkapcsolás
• talajművelő eszköz (mulcslazító, mulcskultivátor),
• vetőgép.

A tárcsás talajművelő eszközök szerkezeti felépítése egyszerű, ennek ellenére sokféleképpen csoportosíthatók.

A tárcsatagok elrendezése alapján a következő felosztás lehetséges:

• egysoros aszimmetrikus (egyirányú tárcsák, tárcsás ekék),
• kétsoros X elrendezésű,
• kétsoros V elrendezésű,
• kétsoros párhuzamos elrendezésű (kompakt tárcsák).

A felsorolt gépek közül folyamatos és sikeres fejlődést a tárcsás boronák mutatnak. A tárcsásborona-fejlesztés hazai eseményei a múlt század hetvenes éveiben gyorsultak fel. Az amerikai növénytermesztési technológiák átvételével a talajművelésben teret nyertek a tárcsásboronák. A tarlóhántás, szántáselmunkálás, sőt a magágykészítés területén (sokszor kényszerből) is népszerűvé váltak a hazai fejlesztésű XT tárcsásborona-család tagjai. A tárcsás boronák népszerűségét később tovább növelte az amerikai licenc alapján készített gyártmányok (RÁBA/Kühne IH-490 és 770) megjelenése.

A tárcsás boronák munkáját elsősorban a haladási sebesség, a tárcsalevélre eső függőleges irányú terhelés és a tárcsalevelek beállítási szöge határozza meg. A tárcsás boronák munkamélysége – azonos beállítási szög és függőleges terhelés esetén – a munkasebesség növelésével csökken, ugyanakkor fajlagos vontatási ellenállásuk közel lineárisan emelkedik. Azonos görbületi sugarú tárcsalevél esetén a sebesség növelésével a talaj oldalirányú továbbítása is nagyobb lesz. A tárcsalevél görbületi sugarának növelésével a dobástávolság csökken. Ezért a növelt munkasebességre tervezett tárcsás boronákon a nagy görbületi sugarú tárcsaleveleket alkalmazzák (3. kép).

3. kép Tárcsalevél típusok

Könnyű tárcsás boronák

A kis fajlagos tárcsalevél-terhelésű, kis átmérőjű és osztástávolságú művelőelemekkel felszerelt tárcsás boronák magágykészítésre, tarlóápolásra ill. könnyen művelhető talajokon alapművelés (szántás) elmunkálásra alkalmazhatók. Hazánkban ma már jelentőségük csökken, mivel ugyanerre a feladatokra a magágykészítő gépek széles választéka áll rendelkezésre.

Középnehéz tárcsás boronák

A középnehéz tárcsás boronák felhasználási területe: elsősorban alapművelés (szántás) elmunkálás, magágykészítés őszi vetésű növényeknél, könnyen művelhető talajokon tarlóhántás, monokultúrában termesztett kukorica számára tavaszi talaj-előkészítés, vegyszerbemunkálás, magágykészítés.

Nehéz tárcsás boronák

A nehéz tárcsás boronák fő alkalmazási területe az alapművelés és tarlóhántás (4. kép).

4. kép Nehéz V-tárcsás borona lezáró hengerrel

Az alkalmazandó tárcsalap-átmérőt, osztástávolságot, a fajlagos terhelést a talajféleség határozza meg. A megkívánt munkamélység eléréséhez az előzőeken túlmenően a tárcsatagok szögének állítási lehetősége is szükséges, bár nem elégséges feltétel. Napjaink korszerű gépei rendelkeznek mélységhatároló berendezéssel, amelyek közül a vezetőfülkéből is működtethető, fokozatmentes állítást lehetővé tevő megoldások a legjobbak. További alapkövetelmény a talajnedvesség megőrzését lehetővé tevő talajfelszín lezárás. Ezért célszerű olyan tárcsás boronát választani, amely rendelkezik ilyen kiegészítő egységgel, bár megjegyzendő, hogy a talajlezárás külön menetben is elvégezhető. Ebben az esetben persze a hatékonyság romlik és a költségek is növekedhetnek.

Napjaink legelterjedtebb tarlóhántó tárcsás boronái azok, amelyek a hatékony porhanyító, kedvező munkához szükséges műszaki paraméterekkel (560-660 mm átmérő, 15-250 vágásszög, 60-80 kg tárcsalevél-terhelés) rendelkeznek. Az utóbbi időben ismételten megjelent kisebb méretű gépeknél viszont előfordulhat behúzási probléma, amely a tárcsás borona munkaminőségére is károsan hat. Ilyen esetekben vissza kell térni a régi gyakorlatra, amikor a szükséges behatolást pótterheléssel (betondarabokkal, vasgerendákkal) lehet elérni. Bármilyen típust is használunk, nem szabad megfeledkezni a tarlóhántás azonnali lezárásáról, amelyet hagyományos módon a tárcsás borona mögé kapcsolt hengerrel, vagy az újabb gyártmányokon megtalálható hengerboronákkal valósíthatunk meg.

Kompakt tárcsák

A tárcsás talajművelő eszközök fejlődésében külön kategóriát képviselnek a kompakt tárcsák, amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti hosszúság csökkentésének követelménye indokolta.

Az új tárcsák használhatóságát bizonyítja, hogy, napjainkban minden mezőgazdasági gépgyár létrehozta a saját változatát. Német nyelvterületen „kurz” (rövid), angolszász területen „kompakt” tárcsaként elnevezve arattak nagy sikereket.

A kompakt tárcsák alkalmazási területe viszonylagos újszerűségük következtében, rendkívüli népszerűségük ellenére, ma még nem teljesen tisztázott, esetenként vitatható. A tárcsalevelek egyenkénti csapágyazása és kerethez kapcsolása lehetővé teszi a két tárcsasor párhuzamos – egymáshoz viszonylag közeli – elhelyezését. Konstrukciós szempontból ez egyértelműen előnyös, bizonyítja ezt rendkívüli gyorsaságú terjedésük. Az építési előnyből ugyanakkor felhasználási hátrány is származhat, mert a tárcsalapok alacsony fajlagos terhelése miatt sok esetben –főleg kötött talajon – a szükséges mélység nem érhető el. Sőt, az egyes konstrukcióknál megfigyelhető rugós tárcsalevél felfüggesztés miatt a mélységegyenletesség is romlik (5. kép).

5. kép A rugós tárcsatartó nem biztosítja az egyenletes munkamélységet

A munkahelyzet szabályozásához három paramétert kell beállítani:

• vontatási szög,
• behúzási szög,
• munkamélység.

A kompakt tárcsák fejlesztésének két területe figyelhető meg. A művelőelemek öblössége és vontatási szöge egyaránt csökkenő tendenciát mutat (6. kép).

6. kép A vontatási szög hatása a munkaszélességre

Ez az irányzat odáig jutott, hogy egyes típusoknál sík tárcsát (tárcsás csoroszlyát) alkalmaznak 0 fokos vontatási szöggel. Az ilyen gépek keverő, mulcsképző hatása, vagyis tarlóhántás célú alkalmazása megkérdőjelezhető, bár a tárcsalevelek csipkézetsége, hullámos kivitele segítséget jelent.

A fejlesztés másik területe a művelési sebesség növelésére irányul (7-8. kép). Az USA-ban olyan kompakt tárcsákat reklámoznak, amelyek 15-20 km/h sebességgel dolgoznak. Természetesen ezeknél a gépeknél a vontatási szög a nullához közeli, mert különben az oldalirányú talajszállítás mértéke elfogadhatatlan lenne.

7. kép John Deere 2680H gyorsművelő tárcsa

8. kép A nagy sebesség nem mindig előnyös

A kompakt tárcsa kiválasztásánál két nagyon fontos szempontra hívjuk fel a figyelmet. Napjainkban még kevés gyártmánynál találkozhatunk a tárcsalapok szögállítását lehetővé tevő megoldással, pedig az alacsony fajlagos tárcsalap-terhelés miatt a megkívánt munkamélység elérése érdekében szükség lenne erre a lehetőségre. A gyártmányok nagy többsége rögzített beállítási szöggel kerül piacra, de ismeretesek olyan gyártmányok, ahol a beállítási szög a tárcsalevelek függőleges tengelyének elforgatásával (egyes típusoknál a traktor vezetőfülkéből működtetett hidraulikus szerkezettel) szabályozható.

A másik szempont, a tárcsalapok csapágyazását is magába foglaló tárcsatartó konstrukciós elrendezéséből adódó anyagáramlási probléma (9. kép).

9. kép Talajáramot akadályozó csapágyazás

Abban az esetben, ha a tárcsatartó a tárcsalap homorú – munkavégző – oldalán kerül elhelyezésre, a nagy mennyiségű tarlómaradványt is tartalmazó talajáram nagy valószínűséggel ismétlődő eltömődést eredményez. Mindezekből következik, hogy a rendkívül széles választékból a tárcsalevél domború oldalán csapágyazott, szögállítási lehetőséggel és hatékony elmunkáló berendezéssel ellátott változatok beszerzése és használata javasolható.

A traktor teljesítménynövelési tendenciák követése magával hozta a kompakt tárcsák méretének növekedését. Napjainkban már nem ritkák a 10 métert meghaladó méretű változatok, amelyeknél a szárnyrészeken dolgozó tárcsalevelek terhelésének megfelelő biztosítása néha problémát okoz (10. kép).

10. kép Az Amazone nagy teljesítményű kompakt tárcsája

Konstrukciós kihívást jelent a nagyszélességű tárcsák közúti szállítási követelményeinek kielégítése is (11. kép).

11. kép Az üzemeltető traktor szélességéhez illeszkedő szállítási pozíció

A kompakt tárcsák európai kialakulásával párhuzamosan jelentek meg Észak-Amerikában a síktárcsás eszközök, amelyek a vertikális (réseléses) talajművelési technológia alapjait jelentik (12. kép). A tárcsalapok öblösségét jellemző 5-15°-os szögekkel szemben a síktárcsák nulla szögállásúak, ezért a művelés után szinte a teljes tarlómaradvány mennyiség a felszínen marad.

12. kép Vertikális (réselő) művelést végző tárcsa

A gyorsművelő tárcsák egyesítik a hagyományos, és a vertikális talajművelés előnyeit, ezért nevezhetjük hibrid talajművelő gépnek. A megfelelő szögben haladó tárcsalevelek a talajt kenés nélkül vágják, és nem fejtenek ki talajtömörítő hatást, ellenben jó mulcsréteget hoznak létre. Ezt a mulcsréteget a tárcsák mögött elhelyezett (gumi)hengerek megfelelően tömörítik, amelyben a tarlómaradványok lebomlanak.

A gyorsművelő tárcsákra alapozott rendszer főbb jellemzői:

• a művelés mélysége 3-8 cm,
• a művelés sebessége 10-18 km/h,
• a művelés eszköze: sík vagy hullámos élű tárcsás csoroszlya,
• a talajt metszéssel műveli,
• az elvágott tarlómaradványok a felszínen maradnak.

A nagy népszerűség ellenére a tárcsás boronák használata bizonyos negatív tünetekkel is jár. Az agrotechnikai (káros talajtömörítés, művelési sebesség limit) és energetikai hiányosságok (viszonylag nagy fajlagos energiaigény) a talaj-előkészítés hatékonyságát csökkentik, a fejlődés folyamatosságát gátolják. Ezért az utóbbi évtizedekben megkezdődött az említett hibák kiküszöbölésére alkalmas szántóföldi kultivátorok modernizálása.

Szántóföldi kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok régi, jól ismert – tarlóhántásra is használt – eszközök, amelyeket a múlt század hetvenes éveiben kiszorítottak a modern tárcsás boronák. Az elmúlt évtizedben azonban igen erőteljes fejlesztő munka indult el, amelynek eredményeként a szántóföldi kultivátorok komoly változáson mentek keresztül és a hagyományos építésű változatok mellett megjelentek a nehéz és mulcskultivátorok.

Hagyományos szántóföldi kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok a talaj lazítására, porhanyítására, kisebb mértékű keverésére, a talaj felszínének alakítására szolgálnak. Jól használhatók a gyomok irtására is. Feladatukat forgatás nélkül végzik. Laza és középkötött talajok művelésekor általában előnyösebben használhatók, mint a tárcsás boronák. Alkalmazási területük tarlóhántás, (laza talajon) hántott tarló ápolása, szántáselmunkálás, magágykészítés.

A szántóföldi kultivátorok munkamélysége a talaj állapotától és az alkalmazott szerszám típusától függ. A fordítható kivitelű, keskeny lazítószerszámok munkamélysége a laza, kevés növényi maradvánnyal borított talajon elérheti a 10-12 cm-t. Lúdtalp- vagy szárnyas kapák használata esetén a szokásos munkamélység 8-10 cm.

A kultivátorok munkavégző részei – a kapatestek és a szerszámszárak – rendeltetésük (alakjuk) szerint a következőképpen csoportosíthatók:

• saraboló-gyomirtó szerszámok,
• lazító szerszámok,
• porhanyító-keverő szerszámok.

A lazító szerszámok szokásos szélessége 30-50 mm, a porhanyító-keverő szerszámoké 100-150 mm, míg a saraboló-gyomirtó szerszámoké 200-250 mm, de ismeretesek 400-500 mm széles szárnyas kapákkal szerelt szántóföldi kultivátorok is.

A szerszámszárak kialakítása a rászerelt művelőelemektől és a munka mélységétől függően:

• merev (egyenes, vagy íves),
• félmerev (rugóval kombinált merev szár), és
• rugós (S alak vagy íves) kialakítású lehet.

A merev szerszámszárakra szerelt kultivátorszerszámok a beállított munkamélységet jól tartják. A félmerev szerszámszárakat rendszerint laprugóval kombinálják. Munka közben a rugódeformáció miatt rezgő mozgást végeznek, ami által jobban porhanyítják a talajt. A tekercsrugóval kombinált kivitel a kapaszár törés elleni védelmét is szolgálja, de félmerev szerszámszárnak is tekinthető.

A rugós szárak laprugóból (egyenes vagy megerősített kettős laprugó, S alakra hajlítva) készülnek. Előnyük, hogy a kitérési lehetőség miatt a törési veszély kisebb, ugyanakkor porhanyításuk jobb. A talajellenállás hatására a rugózó szerszámszárak hátrahajlanak, a gerendelyhez képest más-más magasságban járnak, ezért munkamélységük kevésbé egyenletes.

A nagy szélességű szántóföldi kultivátorok általában vontatott kivitelűek (13. kép). A gépek keretszerkezete általában két- vagy háromgerendelyes kivitelben készül, és a szerszámok osztása ettől függően 300, ill. 450 mm. A szerszámszárak egymástól viszonylag távolabb, és mélységben is tagolva több sorban helyezkednek el. Az egyes sorok közötti 300-500 mm-es távolság már elegendő ahhoz, hogy az eltömődést elkerüljük.

13. kép Nagyszélességű szántóföldi kultivátor

A hézagmentes művelést úgy érhető el, hogy a kapákat keresztirányban egymáshoz képest túlfedéssel szerelik. A lúdtalp alakú kapák túlfedése 40-80 mm.

A kultivátorok munkamélységének szabályozása kihelyezett hidraulikus munkahengerrel működtetett egyedi vagy ikerszerelésű fúvott gumiabroncsozású kerekekkel történik, amelyek szállításakor futóműként is szolgálnak.

Nehéz kultivátorok

A nehéz kultivátorok feladata hasonló, mint a szántóföldi kultivátoroké, de mivel munkamélységük elérheti a 25 cm-t, ezért a tarlóhántáson túl, szántást helyettesítő alapművelésre is használhatók.

A nehéz kultivátorok használatának előfeltétele a talaj megfelelő nedvességi állapota. Alkalmazásukhoz tudni kell, hogy az agrotechnikailag kívánt minőségű aprító és lazító munkát csak viszonylag száraz talajon képesek végezni, ahol a kultivátorok művelőszerszámai a talajszelvényt jól átrepesztve lazítják és porhanyítják. Nedves talajon viszont a művelőszerszámok többnyire csak barázdát húznak és tömődött, „szalonnás” talajcsíkokat hoznak felszínre. Ezért nedves talajokon a nehéz kultivátorok nem használhatók.

A nehéz kultivátorok üzemeltetését akadályozhatja még, a tarlón visszamaradt nagy tömegű szervesanyag-maradvány (pl. szalmacsomó) is. A gyakori eltömődések elkerülése végett célszerű – a megfelelő szerszám-osztástávolságú nehéz kultivátor kiválasztásán kívül – művelés előtt a szervesanyag-maradványokat felaprítani és egyenletesen szétszórni.

A nehéz kultivátorok általában az alapkeretből, a hozzá kapcsolódó függesztő- vagy vonószerkezetből, a művelőszerszámokból és a mélységállító szerkezetből állnak. A művelési mélység szerint – amely a gép alkalmazási területét is meghatározza – különbözőek a szerszámszárak, változó a kapatestek szöge, alakja és a művelő szerszámok húzástávolsága.

A gyártó cégek széles választékban állítják elő az eltérő kialakítású szerszámszárakat és a rájuk szerelhető kapatesteket, de ennek ellenére megállapítható, hogy három alapvető szerszámszár-megoldással találkozhatunk, úgymint merev, félmerev és rugós. A merev és félmerev szerszámszárak csaknem kivétel nélkül túlterhelés elleni biztosítással ellátottak. A merev szerszámszárakat nyírócsapos, a félmerev szerszámszárakat előfeszített rugóval kitámasztott csuklós biztosító védi a túlterhelés ellen.

Különböző szélességű lúdtalp, egyes és kettős szív alakú, fordítható keskeny, csúcsban végződő vagy vízszintes élű kapatestek ismeretesek. A lúdtalp alakú kapák szélessége 150-400 mm, főleg sekély műveléshez használhatók.

A felület lezárása céljából a nehéz kultivátorokat különféle elmunkálóeszközökkel egészítik ki, ill. szerelik fel (simítógerenda, hengerborona, ásóborona, talajmaró, forgóborona).

Kombinált/mulcskultivátorok

A megfelelő elmunkáló (porhanyító-tömörítő) eszközzel (egyengető, hengerborona, ásóborona, forgóborona) kombinált nehéz kultivátor variációk népszerűek voltak, és egészen a 90-es évek végéig alig változtak. Az üzemeltetési költségek csökkentése, valamint a talaj és a környezet védelme viszont új követelményeket támasztott, amelyeket a nehéz kultivátor és a tárcsás borona kombinációjával lehet kielégíteni. Ezek a kombinált gépek a tarlómaradványokból mulcsréteget hoznak létre, növelik a szél- és víz erózióval szembeni ellenálló képességet és növelik a felszín vízvisszatartó képességét.

A mulcsművelésre alkalmas kombinált eszközök egyetlen menetben a következő műveleteket valósítják meg:

• szalma-/száraprítás,
• talajlazítás és porhanyítás
• mulcsképzés (keverés),
• felszínelmunkálás és lezárás.

A síktárcsás csoroszlyákból felépített szalmaaprító eszköz, megfelelő élkiképzés és terhelés esetén képes megbízható munkát végezni. A csoroszlyák élkiképzése különféle lehet, amelyekből a folytonos élű, az alátámasztás bizonytalansága miatt a legkevésbé jó, a csillagformájú a biztos megtámasztás eredményeként a legjobb megoldás.

A tárcsás borona elemekből épített aprítóbetét népszerű, de nem a leghatékonyabb eszköz. Szalmaaprítási feladatra a kis öblösségű, csipkés élkiképzésű elemekből épített 5-10^°-nál nem nagyobb szögállású tárcsás borona sor, ill. kompakt tárcsa adja a legjobb eredményt (14. kép).

14. kép Amazone kombinált (mulcs-) kultivátor

A lazító-porhanyító-keverő munkát végző kultivátorok munkáját a beépített szerszámok működési paraméterei határozzák meg. A kis ráhelyezési szögű, szárnyas kapa rendelkezik a legkisebb bekeverési tényezővel, ami azt jelenti, hogy ez a szerszám hagyja a legtöbb maradványt a felszínen. Ezt követi a szárnyakkal felszerelt lazítókapa, majd a normál lazítókapa és végül a csavart lazítókapa.

A lazító, porhanyító hatás szempontjából más a helyzet, mivel a nagyobb ráhelyezési szögű lazítókapák természetesen intenzívebben repesztik, aprítják a talajt. A keskeny lazítószerszámok alkalmazása esetén természetesen gondoskodni kell a szerszámok megfelelő térbeli elhelyezésről.

A felszínelmunkálás és lezárás műveletére leghatékonyabbak a nagy vonalterhelésű gyűrűs hengerek, amelyeket az utóbbi időben gumihengerekkel próbálnak helyettesíteni. A megfelelő palástfelülettel és tömörítő hatással (tekercsrugós, vagy hidraulikus megoldással) rendelkező hengerboronák hossz- és keresztirányban egyaránt egyenletes elmunkálást akkor képesek megvalósítani, ha a művelőelemek egymás mögött két sorban vannak elhelyezve. Felszínelmunkáló/lezáró műveletre a rugós boronák alkalmazása általában nem célszerű, de kedvezőtlen talajállapot esetén, amikor a hengerek/henger-boronák eltömődési veszélye megnövekszik, kényszermegoldásként figyelembe vehetők (15. kép).

15. kép Väderstad kombinált (mulcs-) kultivátor tarlóhántásban

Mindezeket figyelembe véve a sikeres kombinált/mulcskultivátorok konstrukciós felépítése a következő: tárcsás csoroszlya, tárcsás borona, nehéz kultivátor, henger v. hengerborona.

A hántott tarló ápolása

A hántott tarló ápoló művelésére – az alapművelést megelőző munkafolyamatként – a gyomok és az árvakelés gyors és nagyfokú megjelenése miatt lehet szükség. Lényeges, hogy a gyomok az alapművelés idejéig ne érleljenek magot. Ezáltal az ápolás hasznos mechanikai gyomirtási módszer. A hántott tarló ápolásának előnye a talaj kedvezőbb fizikai állapotának megtartásában, biológiai beéredésének felgyorsulásában is megnyilvánul. Az ápoló művelés a hántásnál kissé mélyebben végezhető.

A tarlóhántás eszközei gyakorlatilag változatlan összeállításban, de a termőhelyi adottságokat (talajféleség, talajállapot) figyelembevevő beállítási paraméterekkel használhatók a kigyomosodott tarlók ápolására is.

A tarlóápolás gyors és hatékony megvalósításának eszközei az ásó- és forgóboronák. Az ásóboronák művelőelemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban – a tárcsás boronákhoz hasonlóan – távtartók közbeiktatásával különböző hosszúságú tengelyekre vannak felfűzve. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25^° között állítható. Az ásóborona tagok vontatásakor a talajba hatoló művelőelemek az ellenállás hatására elfordulnak, s közben a rögöket aprítva, a tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajszelvényt oldalirányban mozgatják, terelik. A forgás sebessége és ezáltal az aprítás, porhanyítás, keverés mértéke a haladási sebességtől függ. Intenzív munka 10-14 km/h sebességtartományban érhető el.

Ahogy az ásóboronák a tárcsás boronák hiányosságainak köszönhetik népszerűségüket, úgy a forgóboronák is egy hagyományos talajművelő szerszám, a fogasborona kritikájaként születtek. A fogasboronák aprító-porhanyító, illetve felszínalakító hatása ugyanis elmarad a kívánalmaktól és ez vezetett ahhoz, hogy egyes invenciózus fejlesztők megpróbálták egyesíteni az egyenes irányú haladás és a forgó mozgás előnyeit.

A forgóboronák munkáját a nagy kerületi sebességgel történő metszés jellemzi. Ennek eléréséhez 8-14 km/h sebesség szükséges, ill. ajánlatos (16. kép). Ekkor a talaj által hajtott, élezett forgó kések hatékony porhanyító, keverő munkát végeznek, gyomirtó hatásuk pedig kiemelkedően jó. Egyéb talajművelő szerszámokkal kiegészítve, kombinálva az egyengető, tömörítő hatás is fokozható, amellyel a felhasználási terület bővül.

16. kép BUSA forgóborona munka közben

Az ismertetett tarlóhántó eszközök közül a sekélyszántó eke, az egyirányú tárcsa és a szárnyas kultivátor jelenleg nincs forgalomban. A tárcsás boronák, a kompakt tárcsák, az ásóboronák, a szántóföldi és kombinált/mulcskultivátorok hazai gyártású és import változatai egyaránt beszerezhetők.