Várható-e a napraforgó hamuszürke szárkorhadásának (Macrophomina phaseolina) fellépése 2018-ban?

A kórokozó az 1910-1920-as években a trópusokon okozott súlyos károkat, majd fokozatosan terjedt szubtrópusi területekre. Feltehetően az éghajat melegedése ad módot ennek a melegigényes kórokozónak arra, hogy mind nagyobb területeken károsítson. Ezt a terjedést támogatja a makrofomina hihetetlenül széles gazdaköre: 2009-ben már 705 gazdanövénye volt ismert, közöttük nagy területen termesztett szántóföldi, kertészeti, sőt dísznövények is megtalálhatók. Fertőzi a napraforgót, a kukoricát, a repcét, a szóját, a burgonyát, a cukorrépát, a cirok-féléket, egy sor kertészeti növényt – köztük a görögdinnyét –, dísznövények közül például az árvácskát.

A betegség tünetei a fertőzést követően sokáig váratnak magukra. Annak ellenére, hogy szóján és kukoricán bizonyítottan eredményesen fertőzi a fiatal növényeket (feltehetően így van ez a gazdanövények többségénél), a betegség tünetei virágzás előtt nem jelennek meg. A virágzás második felében enyhe lankadás tapasztalható, amit hervadás követ. Ezt követően a már hervadt növények gyors kényszerérésbe mennek át. Ez főleg a napraforgó esetében szembetűnő, erős fertőzésnél a terület olyan benyomást kelt, mintha a táblát vegyszeres állományszárításban (pl. Reglone) részesítették volna. Ezt a korai kényszerérést leggyakrabban aszálykárnak titulálják.

A kényszerérés teljes kifejlődésétől a szár szöveteit alulról felfelé terjedően mikroszkleróciumok tömege lepi el. A fekete színű mikroszkleróciumok a napraforgó világos bélállományában nagyon könnyen észlelhetők (1. és 2. kép).

1. kép: A fertőzött napraforgó felvágott szárában jelen vannak a kórokozó szabad szemmel alig látható mikroszkleróciumai (8140)

A cikk címében jeleztem abbeli aggodalmamat, hogy a betegség károsítani fogja ez évi napraforgó termesztésünket és most úgy hiszem illik ezt érvekkel alátámasztani.

Az első ok statisztikus jellegű: a betegség az elmúlt évszázadban 5-8 évenként jelentkezett. Ezzel szemben 2001 óta igen nagy fertőzést tapasztaltunk 2002-ben, 2003-ban, 2011-ben, 2012-ben és 2015-ben – tehát az említett évek 30%-ában. Egyértelmű, hogy a járványos évek gyakorisága növekszik.

2. kép: A mikroszkleróciumok sztereomikroszkópos képe (Scan 10030)

Persze van további okom is azt gondolni, hogy ez évben számolnunk kell a betegség kártételével. Ez pedig az, hogy az április és május hónapok – különösen ezek egyes periódusai – szokatlanul meleg időjárást hoztak. Említettem, hogy a betegség kórokozója már az egészen fiatal növényeket megtámadja – és mivel trópusi eredetű kórokozóról van szó – azt kell gondolnunk, hogy kedvező feltételeket kapott a fertőzéshez.

Természetesen ahhoz, hogy a kórokozó micéliumtömege elárassza a gazdanövény szöveteinek nagy részét, fontos a későbbi időjárás alakulása: amennyiben hűvösebbre – sőt, csapadékosabbra fordul, úgy a hamuszürke szárkorhadás járványos megjelenése és kártétele akár el is maradhat. (Csak utalnék arra, hogy trópusi-szubtrópusi viszonyok között a betegséggel szembeni védekezés eszközeként említi a szakirodalom az öntözést. – Persze, egy csapadékos nyár a makrofomina ellen bizonyos védelmet adhatna – de ebből nagyon „nem kérünk”, ugyanis csapadékos nyarakon a fehérpenész /Sclerotinia sclerotiorum/ igencsak megkeseríteni a gazdálkodók életét.)

Amikor e sorokat írom, május végét mutatja a naptár, tehát bárki joggal mondhatja, hogy korai még a makrofomina miatt aggódnom. És ez talán igaz is lehetne! Igaz lenne akkor, ha reálisan felismernénk és számon tartanánk ennek a betegségnek a gazdasági jelentőségét. (A nagyon sokáig tüneteket sem mutató beteg növény 30-40%-kal terem kevesebbet, mint egészséges társaik.) – De nemhogy a betegség gazdasági jelentőségét nem mérjük fel reálisan, de gyakran még a tüneteit sem ismerjük fel! 2012-ben, amikor augusztus elején egész táblák mutatták a kényszerérés tüneteit – naponta hallhattuk a Kossuth rádióban, hogy akkora az aszály, hogy már a napraforgó sem éli túl!

Igaz, hogy a napraforgó sem „örül” az aszálynak – de túléli. (Ha ez évben aszály lesz, azt is túl fogja élni – annál is inkább, mert az ország nagy részén a napraforgó kelésekor, illetve fiatal korában kevés volt a nedvesség a talajban és ilyenkor mélyre „küldi” gyökereit a növény – akár 5-6 méter mélyre – ettől szárazságtűrő.)

Úgy gondolom tehát, hogy amennyiben meleg nyarunk lesz – különösen, ha csapadékban sem bővelkedik –, akkor számítanunk kell a betegség intenzív fellépésére.

Engem nem elsősorban az zavar, hogy ez az alattomos, tünetekben csak későn jelentkező betegség egyre gyakrabban jelenik meg, hanem az, hogy általában nem ismerik fel betegség üneteit – aszálykárnak minősítik – és ha ez aszálykár, akkor nincs semmi felelősségünk, nem tehetünk semmit… (3. kép).

3. kép: Közel 100%-os fertőzés által okozott kényszerérés a Jászságban. A felvétel 2012. augusztus 8-án készült! (Ugye senki nem feltételezi, hogy a termelő valamikor július második felében reglonozott?) (4570)

És nem is teszünk! A betegség hazai megjelenése óta (1970) mindössze 1 kandidátusi, illetve 1 doktori értekezés született a témában. Szakcikkek tekintetében – ha jól tudom – többnyire én „riogatom” a közvéleményt.

A védekezés lehetőségeiről

 Genetikai védelem

Jelenleg kétségtelenül a leghatékonyabb védelem a genotípusok között meglévő rendkívül nagy fogékonyságbeli különbség: a 80-as évek végén, a 90-es évek elején a volt OMMI-ban a Jászboldogházai vagy a Tordasi Fajtakísérleti Állomáson a kísérleti állomány teljes egészére kiterjedő vizsgálatot végeztünk a szár alsó – 70-80 cm-es részének félbevágásával. Az eredmény megdöbbentő volt: amíg egyes hibridek fertőzöttsége 1-2% volt, addig a legfogékonyabbak fertőzöttsége 95-100% körül mozgott. (Ennek a két kísérleti állomásnak a talaja viszonylag egyenletesen szennyezett volt a kórokozó mikroszkleróciumaival.) A 90-es évek második felétől részben technikai, részben takarékossági okból az egyébként rendkívül munkaigényes vizsgálat megszűnt – így azóta megbízható adatokkal nem rendelkezünk a genotípusok rezisztencia-viszonyairól.

Agrotechnikai védelem

Ez irányú kutatások nem folytak. Valószínűsíthetjük, hogy az üdébb fekvésű, jobb vízgazdálkodású, nehezebben felmelegedő talajokon a betegség kevésbé károsít.

Kémiai védelem

Felmerült a gyanúja annak, hogy a hosszabb hatású szisztémikus csávázószerek késleltetik a fertőzés létrejöttét és lassítják a gazdanövényben a kórokozó tovaterjedését, a szövetek elözönlését. Amennyiben ez igaz, úgy feltehetően a károsítás is kisebb. A feltételezés kísérletes ellenőrzése ez ideig nem történt meg.

Gombaölő szeres állománykezeléstől a közvélekedés szerint nem remélhetünk igazolható mértékű hatást. Ennek ellenére a védelem korlátozott lehetőségei miatt érdemes volna kísérletesen ellenőrizni, hogy ez járható út vagy sem.

Ezzel az írással két célt szeretnék elérni. A legfontosabb, hogy egy megbetegedést ne nevezzünk aszálykárnak – amivel elhárítunk mindennemű emberi felelősséget. A másik célom az, hogy a kísérleti/kutatási témát kereső fiatal pályatársaim figyelmét felhívjam erre a nagy gazdasági jelentőségű betegségre és a védelem lehetőségeinek teljes problémakörére.