Szakcikkek / Növénytermesztés

Repce vetőmagok jellemzői a 2019-2020-as szezonban

2020. június 22.

A Kleffmann és Partner Kft. független piackutató cég, mely 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag a gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag, műtrágya, valamint növényvédő szer piacot. Alábbi összeállításunkkal is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármelyik kutatásunkban segítségünkre voltak. 2019 őszi felmérésünkben 378 gazdaság vett részt, akik a terület 16 százalékát művelték. Mintánk megyére és repce területre is reprezentatív.

Házikert / Ház, táj blog

Az élelmiszerpiacon is visszaesés jöhet a koronavírus után

2020. június 22.

A friss termékek, a hús és a levesek iránti kereslet márciusban és áprilisban látványosan emelkedett, ám az egészségügyi válsághelyzet a szokásostól nagyobb készletezése késztette az üzleteket is.

Szakcikkek / Talajélet

ELÉG VOLT AZ ASZÁLYBÓL? VAGY MÉG MINDIG NEM???

2020. június 22.

Sajnos ez a tavasz is a csapadékhiánytól visszhangzott, amit még mindig hallani, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, pedig most már bőven esik Medárd óta, ami a kalásznak már nem kellene, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve hálásan fejlődik.

Agrárhírek / Terményárak

Az aszály megszűnt, jöjjön egy hónapnyi meleg!

2020. június 22.

Az itthoni események fontosabbak és a heti összefoglalás élére kívánkozik, hogy az elmúlt napok esőzése meghozta a tavasziaknak a nedvességet, sőt reményeink szerint a búzának is jót tett még.

Agrárhírek / Agrárközélet

Elhunyt Bálint György

2020. június 22.

Életének 101. évében vasárnap este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő.

Szaktanácsadás

Mitől sárgulnak a meggyfák?

2020. június 21.

Évek óta jelentkező tünet meggyfáinkon, hogy nyár elején a friss hajtások elkezdenek sárgulni. Gombaölő szerrel próbálkozunk minden évben, ez eddig nem vezetett eredményre. Sajnos idén már a termésen is meglátszik, kicsi és nem érik be a gyümölcsünk. Mi lehet a probléma?

Agrárhírek / Agrárközélet

A készétel-gyártók lehetnek az év nyertesi

2020. június 21.

A Campbell Soup megemelte a 2020-as esztendőre vonatkozó bevételi és profit-előrejelzéseket. A koronavírus járvány miatt a fogyasztók világszerte feltöltik otthoni készleteiket és a cég már a pénzügyi év harmadik negyedév végére túlszárnyalta várakozásait.

Szaktanácsadás

Hogyan védekezzünk a levéltetű ellen?

2020. június 19.

Kerti gyümölcsfáimon évek óta nagy számban jelennek meg a levéltetvek. Mivel permetezzek most ellenük? Hogyan lehet sikeres az ellenük való védekezés?

Agrárhírek / Agrárközélet

A németek a legnagyobb sajtexportőrök

2020. június 19.

A Vinepair sajtexportáló országokat összesítő listáján a franciák csupán harmadikok, az Egyesült Államok pedig hatodik. A listát nem más vezeti, mint Németország.

Agrárhírek / Zöldség-Gyümölcs

Már magyar sárgadinnyét is ehetünk

2020. június 19.

Már kapható a magyar sárgadinnye az áruházakban, piacokon; néhány hét múlva pedig nagyobb mennyiségben, a szabadföldi is elérhető lesz.