Nem vitás, hogy ma már nem elég megtermelni a terményt, vagy szépen felhizlalni az állatokat, az is legalább olyan fontos, hogy ki hogyan és mennyiért tudja eladni őket. A jó ár eléréséhez pedig korszerű ismeretek, modern marketing, és kereskedelmi tudás is szükséges. Aki ezek birtokában van, sokkal jobban tud érvényesülni az iparágban, és jobb áron tudja adni-venni…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
Az Isterra Kft. 2003 óta vesz részt a magyar vetőmagpiacon, termékeink között megtalálható az őszi búza, őszi sörárpa, tavaszi sörárpa, tritikálé. A Florimond-Desprez nemesítő ház programjából kikerülő új fajtákat különböző országokban, változó földrajzi és klimatikus viszonyok között szelektálják, hogy kialakítsák a kontinentális agro-ökológiai…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
?B.L.: Igazgató úr! Köszönjük, hogy fogadott bennünket. (Molnár Zoltán főszerkesztővel együtt érkeztünk.) Az iménti felvezető után Öné a szó. A múltunkkal kezdve, ha szabad szerénytelennek lenni: legidősebbek vagyunk a hasonló oktatási feladatokat ellátó hazai intézmények között… ?M.Z.: Ezért is jöttünk ide. Megtiszteltetésnek veszem a látogatásukat, és…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
„Tudományos eszközökkel, nemzetközileg elfogadott szabványok szerint kell garantálni az új géntechnológiai termékek egészségügyi, környezet- és talajvédelmi biztonságát, valamint a hosszú távú gazdasági szempontok érvényesülését” 1 Az MTA Agrártudományok Osztályának állásfoglalása a genetikailag módosított élőlényekkel kapcsolatban (2010) Genetikailag…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
- Biztos termék a biztos termésért! (1. kép). (1.ábra).
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
A fehérje az egyik legfontosabb táplálóanyag mind a humán táplálkozásban, mind pedig a gazdasági állatok takarmányozásában. Az egészséges táplálkozás egyik fontos feltétele, hogy egy felnőtt ember naponta átlagosan legalább 70-80 g fehérjét fogyasszon, amelyből a nagy biológiai értékű állati eredetű fehérjék menynyisége 42-48 g – azaz az összes…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
Ennek a TERKA-nak a betakarítási eredmények és terményárak voltak a meghatározó témái. Még mielőtt a részletekbe mennénk, megemlítem, hogy a megbeszélésünkön részt vett – nem először – Németh Tamás akadémikus, az MTA volt főtitkára, aki jelenleg az Agrártudományok osztályának elnöke. Sok mindenről esett szó: az akadémiai választásokról, a…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
Előadás és szántóföldi gépbemutató várta volna a termelőket a Debreceni Egyetem Karcagi Kutató Intézetében megtartott programon, ám a terveket az előző éjszaka leesett nagy mennyiségű csapadék jelentősen átírta. A mezőgazdasági technológiák gyakorlati bemutatására ugyanis a felázott talaj miatt nem volt lehetőség. A kiállított Massey Ferguson traktorokat…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
országjáró körút öt helyszínen (Dióskál, Karcag, Perkáta, Döbrököz és Szerencs) mutatkozott be a Contivo™ szakmai program. ket és technológiai elemeket. A helyszínek többségében a Syngenta a Contivo™ Mi is a Contivo™? Mi a célja a programnak? Contivo™ minContivo ™ biztosítás. csúcsgenetika. Növény Szaktudás „KNOWHOW” Talaj és víz
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember
Az NT Kft. melegen sajtolt, extrahált nyers, továbbá finomított napraforgó-étolajat gyárt és forgalmaz több mint másfél évtizede. A vállalkozás hazánkban az iparág legnagyobb magyar magánkézben lévő üzeme volt ez év június elsejéig. Ugyanis a cseh AGROFERT holding – amelynek tulajdonosa a cseh miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter Andrej Babis –, megvette a…
Lapszám:
2014. szeptemberi lapszám
Év:
2014
Hónap:
szeptember