Gépészet

Gazdainterjú – Kartalon nehéz körülmények között is bizonyíthat a Hardi Navigator 4000

Agrofórum Online

Gergely János kartali gazdálkodó néhány hete vásárolta meg Hardi Navigator 4000 vontatott permetezőgépét, amellyel hatékonyabban és költségtakarékosabban tudja végezni a munkát több száz hektáros területén, ahol főként a hagyományos növénykultúrákkal foglalkozik. Az új gép beszerzése előtt nyolc éven keresztül szintén egy Hardival permeteztek, amit a forgalmazó be is számított a vásárláskor. A Nógrád megyei földeken különösen fontos a precíz, megfelelő technika, hiszen a gyomokkal minden évben komoly küzdelmet kell folytatni, és a terepviszonyok sem nevezhetők ideálisnak. Ahol azonban a Hardi az elmúlt nyolc évben bizonyított, ott a következő nyolc esztendőben sem lehet komoly technikai probléma.

Milyen területen végeztek szántóföldi növénytermesztést?
Jellemzően nagy, 40-50 hektáros táblákon dolgozunk, ezért is választottuk a 4000 literes Hardi permetezőgépet. Ami a domborzatot illeti, csekély mennyiségben találunk sík területeket, szinte mindenhol dimbes-dombos körülmények között dolgozunk. A talajaink sem a legjobbak. Kartal környékén a hatvani síkság benyúlására nem lehet panaszunk, de a nógrádi részen savas, agyagos, kötött, nehezen művelhetők a területeink.  Ilyen körülmények között nagyon drágán lehet gazdálkodást folytatni, hiszen a máshol megszokottnál több növényvédő szert és műtrágyát használunk, a szintkülönbségek miatt pedig a gépekből is a drágábbat, nagyobbat kell vásárolnunk, és akkor a fogyasztásról még nem is beszéltünk. Éppen ezért megfontoltan, átgondoltan kell fejlesztenünk.

Mindezek mellett a gyomok nagy mennyisége is komoly kihívást jelent a számotokra.
Nálunk mindenféle gyom tömegével megtalálható, Nógrád megye ebből a szempontból katasztrofális állapotban van. Ez annak is köszönhető, hogy itt kezdtek el először tönkremenni a szövetkezetek, és itt hagytak fel legelőször a gazdálkodással. Nagyon sok földdel évekig, évtizedekig nem foglalkoztak. Van néhány hektár, amit éppen most veszek át, és ezeket is évekig kell kezelni totális gyomirtóval, míg elfogadható állapotba kerülnek. Összességében nagyon sok gyomirtót kell használnunk, indokolt esetben akár kétszer is permetezünk egy táblát. Ehhez pedig a hatékonyság és a pontosság elengedhetetlen.

Ilyen körülmények között milyen termésátlagokat tudtok elérni?
Az őszi búza tavaly 5-6 tonna, míg a napraforgó 3,8 tonna volt hektáronként. Ez Nógrádban kiváló eredménynek számít. A repce 3,4 tonna lett, a durum viszont 6 tonnával került le a táblákról. A tavalyi év összességében nagyon jól sikerült, és szerencsére az idei is jól kezdődött, bár a növényvédelem területén komoly kihívásokkal kell szembenézni.

Ami az árakat illeti, az olajosok jól eladhatók, a búza ára viszont megy lefelé. Mi azonban a Gyermelyi Zrt.-re alapozunk, szerződésünk van a céggel, és eddig kiváló partnernek bizonyultak. A durum termesztését meg kell tanulni, de ha ez sikerül, akkor megéri foglalkozni vele. Ha pedig mindehhez megvan a megfelelő partner, akkor komolyan lehet rá építeni. A Gyermelyi mindenben segít, és olyan sem fordult még elő, hogy nem fizettek időben. Ilyen malomból kellene még néhány az országban, és rögtön jobb lenne a gazdálkodók helyzete…

Többször is beszéltünk már a gyomokról, a növényvédelemről, és arról is, hogy ilyen körülmények között csak a legjobb eszközökkel lehet eredményesen, hatékonyan gazdálkodni. Ezért vásároltátok meg a Hardi Navigator 4000 permetezőgépet. Miért ezt a márkát választottátok?
Nagyon sok permetezőgépet megnéztünk az idei AGROmashEXPO kiállításon, de végül nem volt nehéz a döntés. Egyrészt mi már ismertük a Hardit, hiszen nyolc éven keresztül dolgoztunk egy HR-2000 típussal, amit ráadásul használtan vettünk. Ez egy 2500 literes gép volt, amivel több ezer hektárt permeteztünk le. Ez idő alatt egyszer kellett a szivattyúban membránt cserélni. Nagyon szerettük, jól dolgozott, elnyűhetetlen volt, de kapacitásban fejlődni szerettünk volna. Az Agroázis Kft. úgy számította be az új permetezőgép árába, hogy biztosak voltak benne, hogy hamar új gazdára talál. Ennél jobb cégér pedig nem kell.
Mindezek mellett egyébként az ár is fontos szempont volt. Mint említettem, rendesen körülnéztünk a piacon, árajánlatokat kértünk be, de a nekünk szükséges felszereltségnél végül az Agroázis Kft. győzött meg bennünket.

Milyen felszereltségben érkezett meg végül a Hardi permetezőgép?
HC 8600-as monitort, GPS-szakaszolást, és AG Leader sorvezetőt kértünk az eszközhöz, de már most látom, hogy ez nem elég. A mi domborzati viszonyainkhoz szükségünk lesz még az ultrahangos keretmagasság-szabályozó rendszerre is, amivel biztosan fejleszteni fogjuk a permetezőgépet. Nagyon sok a vízfolyás, a vaddisznótúrás, amiket a gépkezelő nem láthat. De a meredek terepen a fordulónál is oda kell figyelni, nehogy az egyik szárny beleakadjon a földbe. Az emberi hibát ezzel az opcióval ki lehet küszöbölni. Ugyanezen okból az RTK rendszer bevezetése, az automata kormányzás is a tervek között van.
A Hardi Navigator 4000 permetezőgépünk 24 méteres kerettel és 4000 literes tartállyal érkezett, amihez egy nagyobb, 10 000 literes tartálykocsit is vásároltunk, hogy még hatékonyabbak legyünk. A kerekek kiválasztásánál is a helyi viszonyokat vettük alapul, ezért szélesebb gumival kértük, hogy még stabilabb legyen a gép.

A kívánt hatékonyságot elértétek végül?
Alapvetően igen, hiszen a 18 méteres helyett már 24 méteres a keret, a tartályméretnek köszönhetően kevesebbet kell megállnunk, és 12 km/h-ás sebesség mellett is pontosan dolgozunk a 160 LE-s traktorunk segítségével. Ez mindennél fontosabb szempont, hiszen azt tapasztaljuk, hogy egyre ritkább a permetezésre alkalmas időjárás, így beszűkültek a lehetőségeink. Ha nem esik az eső, akkor a szél fúj, ilyen gyomviszonyok mellett pedig nem maradhat el a vegyszeres kezelés.

Emellett a költségek csökkenésére is számítotok?
Már az elmúlt néhány hétben kiderült, hogy költségtakarékosabb az új Hardi permetezőgép, aminek az egyik oka az automata szakaszolás. Ilyen a régiben nem volt. A 18 méteres kereten csak 3 szakaszt lehetett manuálisan kezelni a mostani 6 szakasszal ellentétben. Ráadásul hiába akartunk pontos dolgozni, az ember szemmel nem tudja precízen felmérni, hova jutott vegyszer, és hova nem. Sokszor előfordult, hogy még számos fúvókát elzárhattunk volna, de nem tettük, és ez egy hosszú tábla esetében nagyon sok kidobott pénzt jelentett. Az automata szakaszolás ezt megspórolja.

Jelentős az üzemanyag-megtakarítás is, hiszen nagyobb a területhatékonyságunk, és a tartályméret miatt a megállás is kevesebb, azon is pénzt takarítunk meg, hogy kevesebbet kell keverni.

Mint említetted is, a gépet az Agroázis Kft.-től vásároltátok. Velük milyen a kapcsolat?
Már a régi Hardi permetezőgépünket is csekély szerviz- és alkatrész-igény jellemezte, de azt elmondhatom, hogy az Agroázis Kft. nagyon rugalmas és megbízható partner. Az új géppel a vásárlást követően történt egy kisebb baleset a domborzati viszonyaink miatt, de akkor sem kellett sokat várnunk, másnapra megérkezett a szükséges alkatrész.
A gép átadásakor egyébként a gépkezelőnek is segítettek, az egynapos képzés során mindent meg is tanult, és azóta nagyon szeretette az új Hardi permetezőgépünket.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Hogyan védekezhetünk a som levélfoltossága ellen?

2019. október 19. 06:38

G. Jakab kérdése: Som bokrokon már nyáron megjelentek, és az utóbbi hetekben súlyosan elterjedtek a foltos levelek. Mi okozza ezt a betegséget, lehet-e védekezni ellene?

Zöldségtermesztésben néha alábecsült, máskor túlértékelt növényi tápelemek II.

2022. május 11. 04:34

Számba vesszük azokat a növényi tápelemeket, amelyek egy részének trágyaként történő alkalmazása több vitát eredményezett a zöldségtermesztők körében.

Főhet a fejük a borászoknak, nagy költséggel kellett védeni a termést

2023. augusztus 30. 13:10

A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni, a csökkenő kereslet miatt azonban a gazdák bizonytalanok, hogy nyereséggel zárhatják-e az évet.

Digitális megoldás az optimális üvegházi klíma eléréséhez

2023. január 31. 11:36

Az SBE rendszer egy – a kertészeti ágazat számára kidolgozott – digitális megoldás, amely az optimális üvegházi klíma elérésére és az üvegházi folyamatok javítására használható.