Növényvédelmi előrejelzés

Sok helyen még mindig lehet lemosó permetezést alkalmazni

Agrofórum Online

Az elmúlt héten szélsőséges különbség mutatkozott a nappali és éjszakai hőmérséklet között. A szélsőségek ellenére a mandula országszerte virágzásnak indult, a korai kajszi fajták pedig a Duna-Tisza közén és dél-Dunántúlon virágoznak, másutt pedig piros bimbós állapotúak. A többi gyümölcsféle rügyfakadása is tart, bár itt vontatottabb az indulás. A középtávú meteorológiai előrejelzések március közepére sem mutatnak látványos tavasziasodást, már megszűnhetnek az éjszakai fagyok.

A vontatott tavaszodás miatt a gyümölcsfélék nagy részénél még most is lehet folytatni a télvégi lemosó permetezést. Ez alól csupán a most virágzó fajok számítanak kivételnek, ezeknél a növényeknél a virágzás idejére át kell térni a kontakt és szisztemikus gombaölő készítmények használatára.

A permetezést különösen a mandulánál és a kajszinál kell folytatni, ugyanis a virág- és hajtásfertőző monília ebben az időszakban különösen agresszíven támadja meg a virágokon keresztül a fákat. A fertőzés első tünete a virágok barnulásában és hervadásában jelentkezik, később a kórokozó behatol a vesszőkbe is, és azok elhalását okozza. A fertőzés járványos terjedésének különösen a csapadékos időjárás kedvez, ezért ilyen időben már a virágzás kezdetekor, majd fővirágzásban és sziromhullás idején is indokolt a permetezés.

Az őszibarack esetében a rügyfakadás más szempontból is kritikus fenológiai stádium. A rügypikkelyekről és a beteg vesszőkről ilyenkor hatol be a rügy belsejébe a tafrinás levélfodrosodás, vagy népies nevén, a dérgomba. Ehhez a folyamathoz eső szükséges, ami hűvös idővel társul. Van időszak, amikor ez a fertőzési folyamat már januárban bekövetkezik, most száraz ugyan az idő, de a következő csapadékos periódus lehetővé teszi a megbetegedést, így rügyfakadáskor már fertőzött levelek fognak kifakadni. A tafrinás tünetek utólag már nem gyógyíthatók semmilyen kezeléssel. Rózsaszín bimbós állapotig a réztartalmú készítmények a leghatékonyabbak, később pedig át kell térni más kontakt és felszívódó gombaölőkre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

A liszteskék a szabadban is áttelelnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. október 25. 16:10

Október utolsó hetében ősziesre fordult hazánk időjárása. Az egymást váltó időjárási frontok több-kevesebb csapadékot szállítottak a térségbe. A legtöbb eső a délnyugati-északkeleti tengely mentén hullott, helyenként 30-40 mm is, de a dél-alföldi tájegységekben nem nedvesítette át kellőképpen a talaj felső rétegét, ott maradt az őszi aszály.

Kihívást jelent az almamoly és a vértetű fertőzése az almásokban

2019. augusztus 14. 09:19

Az almásokban most elsősorban a lisztharmat fertőzés terjedésének kedvez az időjárás. Az almamoly változatlanul nagy tömegben fogható a csapdákkal, az almafa vértetű terjedése is országosan komoly kihívást jelent.

Össze kell gyűjteni a moníliás termést

2021. szeptember 23. 10:20

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kora őszi, kellemes időjárás. A nappali hőmérséklet általában 20-25 Celsius fok között tartózkodott, időnként ennél is magasabb volt, éjszakánként viszont gyakran csak 5-10 fok volt. Az erős lehűlés miatt gyakori volt a hajnali harmatképződés. Az erős lehűlés és a harmatképződés elősegítette a gyümölcsszíneződést. Nagyobb mennyiségű eső csak a nyugati és az északkeleti tájegységekben hullott, másutt továbbra is a szárazság az úr. Szinte minden gyümölcs- és zöldségféle betakarítása folyik, amit viszont a csapadékmentes időjárás segít.

Rajzanak az amerikai kukoricabogár imágók

2020. július 8. 12:17

Az amerikai kukoricabogár imágók egyre nagyobb tömegben rajzanak elő, de még lárvák is találhatók a kukorica gyökerein.