Gépészet
Fizetett tartalom

30 éves a John Deere 8000-es sorozat

KITE Zrt.

Több mint 30 éve, 1994 őszén az USA legnagyobb mezőgazdasági kiállításán, a Farm Progress Shown mutatták be a John Deere akkori legújabb fejlesztésű univerzális traktorsorozatát. A legendás 8000-es sorozat mind megjelenésében, mind műszaki megoldásaiban egy teljesen új technológiai világot nyitott meg a mezőgazdasági gépgyártásban és természetesen a John Deere életében is.

Bár a John Deere Waterloo-i traktorgyára a vállalat 70-es évek végén történő tőkeinjekciójának köszönhetően jelentősen tudta növelni termelési kapacitását, a 80-as évek közepére bekövetkező gazdasági válság a Waterloo-i traktorgyár termelését és ezzel együtt a vállalat árbevételét is jelentősen visszavetette.

Ebben a válságos időszakban, 1987-ben fogalmazódott meg egy új, univerzális traktorkonstrukció Terril Woods tervezőmérnök fejében. Ötletét egy repülőjegy borítójára vázolta fel, majd megosztotta Lyle Madsen mérnök kollegájával, akivel további terveket és egy prototípust készített az új koncepcióról.

Forrás: KITE Zrt.

Míg az első prototípust meglévő részegységekből állították össze, a későbbi tervezés már egy „clean-sheet” tiszta lappal indult koncepció volt, melyet teljes egészében 3D-s számítógépes tervezés segítségével alkottak meg. Néhány év alatt a koncepcióból egy új traktorcsalád született 1994-re: a 8000-es sorozat.

Magyarországon 1995-ben találkozhattunk először a 8000 sorozat modelljeivel, melyek teljesítményükről, megbízhatóságukról és tartósságukról lettek híresek. A 90-es években ezek a gépek a nagyüzemi gazdálkodásban elsősorban a talajművelő traktor szerepét töltötték be, a nagyobb családi gazdaságokban pedig univerzális alapgépként váltak be, melyet a talajműveléstől kezdve a vetésén át a szállítási feladatokig tudtak alkalmazni.

Forrás: KITE Zrt.

Sok példányuk napi 24 órában dolgozott évi 2500 üzemórát az addigra kiöregedett Rába-Steigerek munkagépparkjával. Ezekkel a legendás gépekkel mai napig találkozhatunk, java részük 30000 üzemóra felett jár, de ennek ellenére még most is aktívan dolgoznak jónéhány gazdaságban.

8000-es sorozat: „ A 21. század technológiája napjainkban”

Szólt a szlogen a traktorsorozat 1994-es megjelenésekor. De mik voltak azok a műszaki tulajdonságok, amelyek ezt a traktort megkülönböztették a kor konkurens márkáitól és elődjétől, a 4055/4060-as sorozattól?

Az alapvető cél egy olyan univerzális, sorközjáró feladatokra is alkalmas traktor kialakítása volt, amely „99%”-os alákormányzási szöget képes elérni. Ezt a mellső híd felett elhelyezett motornak, valamint a moduláris alvázkialakításnak köszönhetően tudták megvalósítani. Ez a felépítés kiváló súlyeloszlást is biztosított, így a traktor minimális frontsúlyozással is kiválóan tudott dolgozni akár nehezebb függesztett munkagépekkel is. Hosszú, 2,95 m-es tengelytávja mellett különösen alacsony, 5,2 m-es fordulási sugárral rendelkezett 1520 mm-es keréknyomtáv esetén is!

Forrás: KITE Zrt.

A moduláris öntvényalváz másik előnye az alacsony önsúly és a nagy terhelhetőség volt, mely kellően univerzálissá tette az amerikai és az európai gazdálkodóknak, akik a talajműveléstől a betakarításig valamennyi szántóföldi munkára előszeretettel alkalmazták ezeket az erőgépeket. Az alváz első része a mellső tengely elött helyezkedett el, biztosítva a helyet a hűtőrendszernek.

Mögötte közvetlenül a motorblokk és a mellső híd tartójának egyesített modulja volt megtalálható, majd a sebességváltóház keskeny öntvényháza következett, mely közvetlenül a fülke elött volt elhelyezve, ezzel is biztosítva a traktor alacsony felépítését. A váltóházból kardánkeresztek nélkül, egyenes vonalban történt meg a billenő, merev mellső híd hajtása. A fülke alatt, a sebességváltó után szintén egy öntvénymodul volt található, ahol a sebességváltót és a differenciálművet összekötő kardántengely, illetve a TLT kardánhajtása kapott helyet.

Végül a hátsó differenciálmű háza és a véglehajtás modulja volt megtalálható, mely magába foglalta a hátsó 3-pont és a vonószerkezet bekötési pontjait, és természetesen a hidraulikarendszer egyes részegységei is itt kaptak helyet.

Forrás: KITE Zrt.

Hogy a traktor súlyeloszlása ne változzon az üzemanyagfogyás hatására, az 511 l-es üzemanyagtankot a fülke mellső fele alatt helyezték el, a traktor súlyvonalába. A TechCenter névre keresztelt fülke szintén teljesen új fejlesztésű volt. Panoráma kilátással, hatalmas beltérrel, állítható lépcsővel és egybenyíló bal oldali ajtóval rendelkezett. 

A kilátást a keskeny kialakítású motorháztető, a mellső műszerfal elhagyása, valamint az A oszlop mellé kihelyezett kipufogó tette egyedülállóvá. A fülke belső tere szintén számos újdonságot rejtett magába. A hagyományos mellső műszerfalat egy új, digitális, jobb oldali sarokoszlop-kijelző és egy részben digitális jobb oldali konzol váltotta. Valamennyi, munkavégzéshez szükséges kezelőszervet (sebességváltó, kézigáz-kar, 3-pont, SCV, TLT) pedig az elforduló légrugós ülés új, jobb oldali CommandArmTM kartámlájába integráltak, melyek kivétel nélkül elektromos vezérlést kaptak.

A 8000-es volt az első olyan traktor a világon, ahol nem volt mechanikus kapcsolat (bowden, rudazat stb.) a kezelőelemek és a működő részegységek között, minden elektronikus vagy hidraulikus működtetésű volt. Teljesen új volt a traktor világításkészlete is, mely elöl 12 db, hátul pedig 4 db munkalámpával tette könnyebbé az éjszakai munkavégzést.

Forrás: KITE Zrt.

1994-es megjelenésekor a 3 kisebb, 8100/8200/8300 modellbe még a 4060-as sorozatból ismert 7,6 l-es motorblokk került, addig a 8400-as csúcsmodell egy új fejlesztésű John Deere PowerTech 8,1 l-es erőforrást kapott, mely a 96-os modellévtől a sorozat többi tagjába is bevezetésre került. A turbófeltöltéssel és töltőlevegő-visszahűtéssel, valamint elektronikus vezérléssel rendelkező motorok 185-260 LE-es névleges teljesítménytartományt fedtek le, melyek a fordulatszám eséskor további 10%-os extra teljesítményt produkáltak a változó terhelések leküzdéséhez.

A traktor egy teljesen új fejlesztésű, elektronikusan vezérelt, 16/5 fokozatú, terhelés alatt kapcsolható PowerShift sebességváltót kapott, mely szabadalmaztatott, egyenes fogazású fogaskerékpár-kapcsolatokkal, magas hatásfokkal, szinte nyomatékmegszakítás nélkül közvetítette a motor erejét a mellső és hátsó tengelyekre, valamint a TLT-re. A traktor járószerkezet-kialakítása lehetővé tette a nyomtávállítást 1520-2200 mm tartományban, és a hátsó ikerkerék felszerelését is, alkalmazkodva a különböző felhasználásokhoz.

Forrás: KITE Zrt.

A munkagépek hatékony kiszolgálásához a sorozat egy zárt központú, nyomás- és térfogatáram-kompenzált hidraulikarendszert és egy 114 l/min szállítási kapacitású axiáldugattyús szivattyút kapott. A traktor alapfelszereltsége volt az elektronikus vezérlésű, 8,83 tonna (8100, 8200) vagy 9,75 tonna (8300, 8400) emelőerővel rendelkező 3-pont függesztés és akár az 5 kihelyezett hátsó elektromos müködtetésű hidraulikaszelep, melynek térfogatáramát és időreteszelését a jobb oldali konzol digitális kijelzőjéről lehetett beállítani.

Az új elektronikus szelepműködtetés lehetővé tette az akkori John Deere talajművelő gépek „TouchSet” elektronikus mélységszabályzását is. Az alapfelszereltség része volt az 1000 1/min fordulatszámú TLT is, mely elektrohidraulikus ki/be kapcsolással rendelkezett.

1997-ben megjelent a kerekes változatok mellet a 2-hevederes járószerkezetű, csúszókormányzású „T” változat (Rába gyártmányú hátsó hidakkal), mely fokozatmentesen állítható nyomtávval és 2-féle hevederszélességgel (16”/24”) lehetővé tette a különböző sortávú (20”/22”/30”/36”) kultúrákban történő munkavégzést, mint pl. vetés vagy sorközművelés.

Bővebb információkkal kapcsolatban keresse kollégáinkat!

Bellai Tamás, kereskedelmet támogató mérnök

Képek: KITE Zrt.

Kiváló magágy, káros talajtömörödés és erőlködés nélkül: Moreni forgóboronák

2025. november 7. 17:10

Késes aprítóhengert, kultivátorokat, szárzúzókat és forgóboronákat egyaránt láthattak az érdeklődő gazdák a Güttler Kft. őszi országjárásán. Ezúttal a Moreni munkagépek speciális tulajdonságait és képességeit ismertetjük.

Védd az értékeid az időjárástól! – Gravetti géptároló, az elérhető minőség

2025. november 6. 12:10

Az őszi mezőgazdasági munkák végeztével minden gazdának fontos feladata, hogy a gépeket felkészítse a téli leállásra. A szervizelés mellett elengedhetetlen, hogy a gépek biztonságos, időjárásálló tárolóban legyenek elhelyezve. Ez a mellett, hogy biztosítja a hosszú távú használatot és csökkenti a fenntartási költségeket, növeli a gépek élettartamát is.

Stabil bővülés a mezőgazdasági pótkocsi-piacon

2025. november 6. 08:10

Októberben 71 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba – 42%-os növekedés, a legjobb havi eredmény idén.

Etetés és almozás ugyanazzal a géppel, túlbonyolítás nélkül

2025. november 5. 16:10

Egy állattartó gazdaságban nincs szükség túlbonyolított gépekre, inkább olyanokra, amelyek a felmerülő munkákat megbízhatóan és hatékonyan képesek elvégezni. Egy hortobágyi gazda a Kubota márkában találta meg a számítását.

Gépbemutató: Massey Ferguson 3700 AL széria rugózott híddal

2020. április 12. 07:38

Az új, modern mellsőhíd rugózás „nagytraktoros” kényelmet hoz a kis-univerzális szegmensbe.

Massey Ferguson 7S széria – piros hetes, ami mindent visz

2023. augusztus 28. 22:40

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150-200 lóerős kategóriában. A piros hetes mindent visz itt is igaz: talajmunkára, szállításra, speciális célfeladatok tökéletes elvégzésére lett kifejlesztve az MF 7S, mindezt egyszerre, hatékonyan és a kezelő kényelmét maximálisan szem előtt tartva.

New Holland ültetvényes traktorok a Hilltop Neszmély Zrt. szolgálatában

2020. július 20. 11:31

Az Agrotec Magyarország Kft. 4 db New Holland T4.100F ültetvényes traktort adott át a Hilltop Neszmély Zrt.-nek 2020. július 1-jén.

Traktorvezetői jogosítvány: egyelőre nem vezetik be az Európai Unióban

2024. március 6. 15:10

Az Európai Parlament egy módosítással elvetette, hogy a traktort vezetőknek egységes vizsgakövetelmények alapján kelljen jogosítványt szerezniük.