Gépészet

Olasz öntözéstechnikai gépek verhetetlen áron – Nagykőrösről

Agrofórum Online

Az egyre súlyosabb és gyakoribb aszályok miatt felértékelődtek az öntözéstechnika területéhez kapcsolódó termékek, amelyekből a Pap-Agro Kft. teljes körű kínálattal rendelkezik.

A „víz útját” követtük a Pap-Agro Kft. standján az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon (január 21–24.), abban az értelemben mindenképp, hogy számba vettük az öntözéstechnika területén kínált gépeiket Pap Lajos ügyvezető igazgatóval. A kiállítótérben hatalmas részt foglaltak el az olasz Ferbo jól megtervezett, innovatív berendezései, amelyek nemrég kerültek a nagykőrösi forgalmazó kínálatába.

A Pap-Agro Kft. lassan egy évtizede foglalkozik öntözéstechnológiával, aki tehát náluk keres ehhez kapcsolódó gépeket, berendezéseket, annak jelentős tapasztalattal a hátuk mögött tudnak segíteni. A szivattyúk terén vannak dízelmotoros változataik (futóművel ellátva a gyors szállításhoz), TLT-hajtásúak, illetve árammal működők. A gázolajjal hajtottak esetében a Ferbo arra is képes, hogy igazodjon az adott gazdaságban lévő erőgépekhez. Ha valakinek például New Holland traktorai vannak, annak Iveco-FPT motorral látják el a szivattyúját, így ugyanahhoz a szervizhez lehet fordulni probléma esetén.

Dízelmotoros Ferbo szivattyú a Pap-Agro Kft. standján

„Mindig az legyen a kiindulópont, hogy mennyi vízzel rendelkezik a termelő. Ahhoz kell megválasztani a szivattyú kapacitását, és természetesen az sem mindegy, mekkora területet kell öntözni és milyen messzire kell elszállítani hozzá a vizet”

– adott néhány jó tanácsot a választáshoz Pap Lajos. Ők a szállításhoz a Mandals lapostömlős rendszerét ajánlják, amely akár 4-5 kilométeres hosszúságban is kiépíthető. A gyakorlatban még általánosan használt 8 colos tömlővel akár 3200–3500 liter víz is kijuttatható percenként ezen a hatótávon is. Mobilitása révén a vízforrástól több irányba is el lehet juttatni a vizet a gyors, gépesített áttelepülésnek köszönhetően.

A budapesti expón kiállított Ferbo ICX110-50 motoros szivattyú érdekessége, hogy a váz alkotja az üzemanyagtartályt (500 vagy akár 1000 literes kapacitással a hosszú munkavégzés érdekében). A teljesítménye 1230–2200 liter/perc, az emelőmagassága 104–130 méter. A nagyjából 1100 kg tömegű szivattyú számítógép-vezérelt rendszerű, vagyis egy telefonnal távvezérléssel is ellenőrizhető a működése, folyamatosan láthatjuk, hogy mekkora a nyomás, rendben dolgozik-e a motor. Megfelelő opciókkal a teljes rendszer leállása és indítása is automatizálható. Kérhető nyitottan (fedéllel ellátva), de akár zártan is. Az utóbbi lehet egyszerű lemezes megoldás, illetve hangszigetelt, ha lakott területhez közel használnánk.

Fedéllel ellátott, nyitott verzió
A váz alkotja az üzemanyagtartályt

A Ferbo öntöződobok szintén lehetnek manuális kialakításúak, vagy monitorral szereltek, telefonról is vezérelhetőek és ellenőrizhetőek. Csőhosszuk 100 métertől akár 800 méterig terjed, és Komet/Sime vízágyúval vagy öntözőkonzollal is elérhetők. Az utóbbi előnye, hogy már elegendő számára 1,5 bar körüli túlnyomás, kisebb a párolgási vesztesége és kelesztő öntözésnél sem „veri vissza” a növényt a földbe.

Öntöződob 350 méteres tömlővel
Vízágyúval felszerelt öntöződob

Végezetül a Ferbo áramfejlesztőit kell megemlítenünk, amelyek közül a kisebbek benzinesek, míg a nagyobbak dízel-működtetésűek. Lehetnek kerekesek vagy hordozhatók, és a Pap-Agro Kft. gyakorlatában már olyan is előfordult, amelyet egy 40 lábas konténerben helyeztek el, több mint 2000 LE-s dízelmotorral rendelkezett, és egy egész kórház ellátására elegendő volt. Mivel a nagykőrösi cég lineár és körforgó öntözőgépeket is forgalmaz, azok működtetéséhez is gyakran kínálnak áramfejlesztőket.

Működés közben a Ferbo öntöződobja és vízágyúja:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Hogyan téliesítsük a fúrt kutat?

2024. október 26. 14:10

A fagy rettenetes károkat tud okozni, amit aztán csak nagyon drága ráfordításokkal lehet orvosolni. Éppen ezért időben gondoskodnunk kell a vízrendszerünk védelméről.

Gigaméretű kanadai hígtrágyaszivattyúról készült videó

2025. január 16. 13:10

Akár A rekordok könyvében is helyet kaphatna az a hígtrágyaszivattyú, amelyet egy látványos Youtube-videó mutat be.

Szivattyúk a növénytermesztés szolgálatában – megválasztásuk alapvető szempontjai

2018. április 1. 10:31

Egy-egy öntözésfejlesztési beruházás kapcsán ritkán kerül előtérbe a rendszer kiszolgálását ellátó szivattyú, legalábbis olyan részletekbe menően, mint ami indokolt lenne.

Gépbemutató: Massey Ferguson 3700 AL széria rugózott híddal

2020. április 12. 07:38

Az új, modern mellsőhíd rugózás „nagytraktoros” kényelmet hoz a kis-univerzális szegmensbe.