Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Időzített minőség és 120 évnyi tapasztalat

Yara Hungária Kft.

Az egyre csökkenő repce- és kukoricaterületünk egy meghatározó része napraforgótáblák formájában fog realizálódni 2025-ben is. Az előrejelzések szerint a napraforgó vetésterülete meg fogja haladni a 800.000 ha-t, ami ezáltal nagyobb lehet, mint a kukoricáé.

A napraforgó fejlődése kezdetén érzékeny a tömörödött talajra, a talajélet hiányára. Gyökérzete a talaj fizikai féleségétől, nedvességviszonyoktól függően, az elméleti 4 m-es mélységre is képes lehatolni. Ehhez a segítséget nekünk kell megadni, könnyen oldódó, friss foszfor formájában.

Sokan esküsznek arra, hogy a nitrogén visszafogásával éheztetni kell a növényt, hogy a gyökere minél mélyebbre hatolva keresse magának a tápanyagot, de könnyen felvehető foszfor nélkül ez nehezebben megy.

Az előveteménnyel betakarított tápelemek nyomán, az alaptrágya elhagyásával már be is húztunk magunknak egy kockázatnövelő faktort az előttünk álló szezonra is.

YaraMila 16-27-7: a Yara alaptrágyák egyik zászlóshajója. Foszfortúlsúly, kén és cink támogatása mellett. Teljes felületen vetés előtt, vagy vetéssel egymenetben, hogy „még közelebb hozzuk a növény szájához” a könnyen felvehető tápanyagokat, mert a robbanásszerű, egyenletes, gyors kelés lesz a terméspotenciál kiaknázásának első lépése.

Könnyebben kiheveri az alapvegyszer okozta stresszt, kinő a nem várt vendégek fogai alól, mert minden tavasszal jönnek az „inkább szomjas, mint éhes” nyulak, őzek és barátaik. Dózisa talajellátottságtól függően 200-350 kg/ha, vetéssel egymenetben 150-200 kg/ha között van.

Fenológiához adaptált stressztompítás: jól bevált, megbízható, növényspecifikus, kedvező ár-értékarányú, magas és garantált hatóanyagtartalmú, alacsony hektárdózisú termékpalettával, vagyis a YaraVita lombtrágyacsaláddal. Létfontosságú mezo- és mikroelemsorral, tartamhatással.

A napraforgó egyik ilyen kulcsfenológiája a 6-8 leveles állapot, a hozzá kapcsolódó segítsége a YaraVita Brassitrel Pro. A Yara olajos növények igényeire kifejlesztett lombtrágyája, portfóliónk meghatározó terméke.

(Forrás: Yara Hungária Kft.)

Szuszpenziós, magas fajsúlyú koncentrátum, 10 literes kiszerelésének tömege 15 kg feletti. 458 g/l összhatóanyag-tartalommal, mangán, magnézium, kalcium, bór és molibdén tökéletes arányával.

Az intenzív növekedés háttér-kiszolgálásaként, legtöbbször gomba elleni védelemmel összekapcsoltan, 3 l/ha dózisban, a bevált gyakorlat szerint. A Brassitrel „opciója”, vagy épp egy tankkeverékes kiegészítője a YaraVitaBortrac (155 g/l B), 1-2 l/ha mennyiségben.

A kukorica által a legnagyobb mennyiségben felvett/igényelt mikroelemek: szakirodalmi adatok szerint a kukorica 7 tonnás szemtermés esetén 0,3 kg bórt, 0,11 kg rezet, 1 kg vasat, 1,5 kg mangánt és közel fél kg cinket vesz fel tonnánként a mikroelem palettáról.

A világ talajainak mintegy 40%-a alacsony cinkellátottságú. A cink fontos alkotórésze és aktivátora több szabályozó enzimnek. Hiányában elsősorban a növényi anyagcsere folyamatok változnak meg: szén-dioxid és a vízegyensúly szabályozása, légzés.

Csak a vízoldható és könnyen kicserélhető Zn formát képesek a növényeink hasznosítani. A savanyú talajokban ez a rész lényegesen nagyobb, mint semleges vagy lúgos talajokban. A Zn mozgékonysága szempontjából az optimális pH-érték 5,8 és 6,0 között van.

A cink hiányára legérzékenyebben reagáló kultúráink a kukorica és a cirok közkedvelt növényspecifikus lombtrágyája a YaraVita Zeatrel. 628 g/l összhatóanyag, foszfor- és cinktúlsúllyal, kálium és magnézium kiegészítéssel. 3-5 l/ha dózisban javasoljuk használni, mellyel így 162-270 g/ha cinket is kijuttatunk.

Itt is van „egyelemes-opció”: YaraVita Zintrac, 709 g/l cinktartalommal a legfajsúlyosabb kollégánk (1,734 kg/l!), az 5 literes kiszerelés 8,67 kg-os. Zeatrellel viszont ne keverjük, mert cink és foszfát olyan csapadékot képez, amelyet senki sem szeret.

A Yara idén ünnepli 120. születésnapját. A minőségi, odafigyelő és időzített tápanyagellátásban a csapatunk ebben a szezonban is rendelkezésre áll.

Szabari Szabolcs
Yara Hungária Kft.

OldatszezON a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyáival

2025. március 21. 16:10

A március elsején beköszöntő hirtelen enyhe napközbeni időjárás beindította a talajban élő szervezetek és az őszi növények életfolyamatait.

Ne csak találgassunk!

2025. március 19. 16:10

A tápanyag-utánpótlás sok esetben a megszokáson alapszik. A rendelkezésünkre álló termékek köre szinte végtelen.

UREUS 46: a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025. március 17. 16:10

Az UREUS 46 jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez.

Újra munkában a permetezőgép

2025. február 27. 09:40

A tavaszi lombtrágya kínálat segítségével a költségek is csökkenthetők és a terméselvárásokból sem kell lemondani.

Tegyük a hangsúlyt a fajsúlyra: proaktivitás, új köntösben

2023. április 12. 07:36

Évről évre, egyre szűkülő mozgástérben vagyunk, és be kell látnia annak, aki még nem tette: rá vagyunk kényszerítve a hatékonyságra. Különösen igaz ez a felhasznált inputanyagokra, köztük is a lombtrágyákra, melyekre mindig az alap- és fejtrágyázásra épülő támogatásként, és soha nem azok helyettesítőjeként kell tekintenünk.

OldatszezON a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyáival

2025. március 21. 16:10

A március elsején beköszöntő hirtelen enyhe napközbeni időjárás beindította a talajban élő szervezetek és az őszi növények életfolyamatait.

Tudok védekezni a paradicsombogyók csúcsrothadása ellen?

2023. június 30. 04:39

Minden évben megjelennek a paradicsombogyók alján elszórtan nagyméretű, több cm-es sötét foltok, szerencsére nem sok. Mik ezek, mi okozza, ehetők-e az ilyen termések? Tudok-e védekezni ellene?

KompleX hatóanyag-tartalmú lombtrágyák

2022. március 16. 07:00

A KompleX lombtrágyák alapja a magas NPK hatóanyag-mennyiség, amelyek közül a nitrogén van túlsúlyban. Ugyanakkor jelentős mennyiségben tartalmaz magnéziumot, kénes és kloridos formában, valamint mikroelemeket.