Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Megvan a megoldás a repcetermesztés kihívásaira

RAPOOL Hungária Kft.

Az eddigieknél is jobban alkalmazkodó hibridet keres – vagy kipróbálna valami teljesen újat?

Sok gond nyomja a gazdálkodók vállát, ám a RAPOOL hibridjeit választva az első határozott lépést már megtették a jövedelmező termesztés felé. És most bemutatjuk az új RUNNER repcetípust is, ami forradalmi megoldást jelent a változó éghajlat hatásainak leküzdésében.

Az utóbbi években a magyarországi repcetermesztés komoly kihívásokkal szembesült. Az éghajlatváltozás, a felhasználható növényvédőszer-hatóanyagok körének szűkülése, a változékony terményárak és a nehéz vetési körülmények (a csapadék hiánya) sem kímélték a repcetermesztést. A változásokkal lépést tartva évről évre állítunk be kísérleteket az ország egész területén, ahol hibridjeinket különböző termőhelyi és éghajlati körülmények között vizsgáljuk.

Nagy figyelmet fordítunk a termesztéstechnológiai kísérletekre is, amelyekben az optimális vetésidő-használattal és tápanyag-kijuttatási stratégiákkal, regulátorhasználattal foglalkozunk. Többek között ezekre a problémákra próbáljuk megtalálni a választ a két éve indult RAPOOL Repce Akadémia rendezvénysorozatunkon is. A rendezvények sikere és az egyöntetű pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy jó irányba haladunk.

Repcehibridjeink közül mindenki talál megfelelőt

Kísérleti területeink országszerte remek állapotban vannak, a normál és a késői vetésű parcellák egyaránt, és a konkurens anyagokkal szemben is szinte mindig átlag feletti képet mutattak a RAPOOL hibridjei. Ezek közül szeretném kiemelni két újdonságunkat, a ROMEO-t és a DAHLIA-t, melyek az idei évtől lesznek elérhetőek kínálatunkban.

Mindkettő kimagasló hozameredményekkel büszkélkedhet, valamint a RAPOOL-nál elvárható rezisztenciális tulajdonságok (TuYV, fóma) és kipergés-ellenállóság is jellemzi őket. Fontos különbség a két hibrid között az érésidejük. A ROMEO repcét azoknak a gazdáknak ajánljuk, akik középérésű, magas hozamú, TuYV- és fómarezisztens, kipergés-ellenálló hibridet keresnek klasszikus repcetermőhelyre, normál vagy késői vetéshez is. A DAHLIA repcehibridet pedig azok válasszák, akik korai érésű, magas hozamú, betegségekkel és kipergéssel szemben ellenálló, rugalmasan betakarítható repcét keresnek változó termesztési környezetben.

Kiemelt hibridjeink egyike a JANOSH, amely dinamikus őszi fejlődésének köszönhetően késői vetésre alkalmas. Jó a télállósága és a szárazságtűrése, és kiválóan hasznosítja a tápanyagot. Átfogó betegség-ellenállósága (TuYV- és Rlm7 fómarezisztencia) és magas szintű szklerotínia-ellenállósága eredménye rendkívüli szárstabilitása, ami egyrészt szélesebb körű rugalmasságot tesz lehetővé a gombaölő szerek használatában, illetve a növekedésszabályozásban. Másrészt költséghatékonyabb repcetermelést biztosít, ezért a betakarítása bátran ütemezhető akár a kalászosok utánra.

MANHATTAN széleskörűen használható, sokoldalú, középérésű hibrid. Kiválóan alkalmazkodik a különböző időjárási és termőhelyi adottságokhoz, megtartva a magas termésszinteket. Őszi fejlődése visszafogott, ezért vetésideje rugalmasan megválasztható. Fagytűrése kimagasló, tavaszi fejlődése közepes, a késő tavaszi fagyokkal szemben ellenálló. Jó termésstabilitással rendelkezik. A MANHATTAN kombinálja a tarlórépasárgaságvírus-rezisztenciát a kipergés-ellenállósággal és az RLM7-es fómarezisztenciával. Tápanyag-hasznosító képessége a RAPOOL kínálatán belül is az egyik legkiemelkedőbb. Kipergés-ellenálló tulajdonságának köszönhetően betakarítása deszikkálás nélkül is ütemezhető.

Ismerje meg a RUNNER repcéket!

Az utóbbi években kulcskérdéssé vált az optimális vetésidő megválasztása, amit kísérleti helyszíneinken eltérő vetésidő alkalmazásával is vizsgálunk (korai vetés, normál vetés, kései vetés, extrém kései vetés). Tavaly ősszel – a korábbi évekhez hasonlóan – csak későn érkezett meg a vetésekhez szükséges csapadék, és emiatt nagyon kitolódott az alkalmazott vetésidő-intervallum: a repcevetések augusztus közepétől egészen szeptember végéig tartottak, de a cél minden esetben az optimális tél előtti növényállapot elérése volt. A szokásosnál jóval nagyobb arányú kései vetések ellenére az állományok sikeresen átteleltek, és az enyhe, csapadékos tél végi, tavasz eleji időszak elősegítette a további növekedésüket.

A késői vetésidőre ad választ a RAPOOL legújabb, egyedülálló innovációja: a RUNNER hibridek őszi és tavaszi káposztarepce-vonalak keresztezésével jöttek létre, lehetőséget nyújtva a későbbi vetésidők nagy biztonsággal történő alkalmazására, valamint az inputköltségek optimalizálásával repcetermelésünk jövedelmezőségének javítására is. Ezek az új típusú hibridek késői vetésidejük (szeptember végéig) ellenére körülbelül 1,5-2 héttel korábban virágoznak és érnek, mint a hagyományos hibridek. Ez számos előnnyel szolgálhat a termelők számára:

  • nagyobb vetési rugalmasság,
  • rövidebb vernalizációs igény,
  • kiváló betegség-ellenállóság és alkalmazkodóképesség,
  • az extrém aszályos és hőstresszes időszak elkerülése,
  • több idő jut a betakarításra, a munkacsúcsok mérséklése,
  • stabil hozamok kisebb kockázatok mellett.

Ha további kérdése van a RAPOOL repcehibridjeiről, lapozza át vetőmag-katalógusunkat, látogassa meg a honlapunkat, vagy vegye fel a kapcsolatot területi képviselőinkkel, akik örömmel állnak rendelkezésére.

Töltse le a RAPOOL 2025. évi katalógusát!

A RAPOOL repcevetőmag-ajánlata 2025-ben:

Molnár Márk
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.

www.rapool.hu

Képek: RAPOOL Hungária Kft.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Újdonságaink kukoricában

2020. október 22. 10:48

Fontos megemlíteni, hogy a 2021-es évtől a Magyarországon egyre nagyobb problémát jelentő fenyércirokkal küszködő gazdaságok számára is fogunk tudni megoldást nyújtani, hiszen megérkezik első cikloxidim-ellenálló kukoricahibridünk.

A szója értékét nem lehet túlbecsülni

2020. december 4. 13:43

Megfelelő fajta választásával a szója az ország minden termőtáján sikerrel termeszthető.

Magfogás a legszebb zöldségekből

2021. szeptember 13. 14:03

Most a vetőmagos cégek fogják be a fülüket, mert nem biztos, hogy repdesnek örömükben, ha azt merem mondani, hogy érdemes megszedni a vetőmagokat a következő évekre.

Stabil bázis változó környezetben: frakcionált hibridbúza-vetőmagok

2021. július 20. 20:04

A búzahibridek termesztéstechnológiája bizonyos tekintetben – az igényeknek és a fejlesztési kísérleteknek köszönhetően – a finomhangolás időszakában van. Ebben a munkában kiemelt figyelmet fordítunk a vetéstechnológiai és a vetőmagminőséggel kapcsolatos fejlesztéseinkre, mivel a dinamikus és homogén állományfejlődés – fokozottan az őszi időszakban – alapjaiban befolyásolja a terméspotenciált.