Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Syngenta kukorica hibridek nitrogén-reakciója, avagy igás- és versenylóval is megugorhatjuk a céljainkat

Syngenta

A Syngenta fejlesztési munkája során az új, köztermesztésbe kerülő kukorica hibrideknél kiemelt fontossággal bír a növények tápanyagigényének és reakcióinak pontos ismerete.

Hibridjeinkkel szemben támasztott elvárás, hogy elsődlegesen magas termésű, alkalmazkodóképes legyen minden várható időjárási tényezővel szemben. Tegye ezt úgy, hogy közben a maximális termése után gyors leszáradással, vízleadással bírjon és az egységnyi felvehető tápanyag- és vízfelhasználása a lehető legkisebb legyen.

A Syngenta Kft. és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának Földhasznosítási, Műszaki és Precíziós Intézete között 2018 óta folyik szoros technológiai kutatási program a kukoricák terméspotenciáljának maximális megismerése mellett egy több, mint 30 éves múltra visszatekintő nitrogénreakció és nitrogénhasznosítási kísérlet.

Már a ’90-es évek elején is tesztelésre kerültek az akkori Occitan, Furio hibridjeink a Látóképi Tangazdaság kísérleti telepén öntözött és öntözetlen körülmények, illetve eltérő N dózis kijuttatása mellett. Képet kaphatunk így a hibridjeink nitrogénhasznosításáról, műtrágyareakciójának karakterisztikájáról.

A Debreceni Egyetem és a Syngenta Kft. közös kutatásfejlesztési programjában megvalósult kísérlet jól példázza a hibridekben rejlő potenciálokat. Az 1983-ban beállított tartamkísérletben az N0 a 0 kg/ha dózist jelöli (közel 4 évtizede nem kapott sem szerves sem szervetlen trágyát), míg a következő lépcsőkben 60 kg/ha dózissal emelkedtek a szintek egészen 300 kg/ha-ig.

A későbbiekben taglalt eredmények 2021-ből származnak. A hajdúsági régióban a nyár folyamán 38 nap esetében volt 30 fok feletti hőmérséklet mérhető, és a csapadék április és szeptember között 182 mm volt, 163 mm-el kevesebb az átlagnál, és ennek is a fele az április és május időszakra esett rendkívül egyenetlenül.

A vizsgálatot ennek tükrében nézve az öntözött és öntözetlen területen is nagy hatással volt a hajdúsági löszhát tápanyag- és vízpufferoló hatása, hiszen mindkét továbbiakban taglalt hibrid e helyszínen ideális körülmények között már produkálta a 21 t/ha feletti termésszintet az előző években.

Az SY Minerva és az SY Solandri már a 2. évét „taposta” 2021-ben a köztermesztésben, de a hibridek vizsgálata folyamatos a fejlesztők számára.

A hibridek tápanyagra adott válaszának mérését magyar nyelven az Agrofil-SZMI Kft. cikkében volt olvasható, miszerint a hibrideket két típusra lehet osztani, az igáslóra és a versenylóra.

A „workhorse” (igásló) hibridek nitrogénreakciója már alacsony dózisnál (esetleg nitrogén kijuttatása nélkül is) markánsan jelentkezik, magasabb adagoknál a nitrogénreakció mérsékeltebb, illetve egyesesetekben, viszonylag korán akár termésdepresszió is tapasztalható. Az SY Minerva egy jó adaptálódó, minden termőhelyi viszonyra jól reagáló hibrid.

A „racehorse” (versenyló) hibridek kezdeti (N=0–60 kg/ha hatóanyag) nitrogénreakciója alacsony, azonban a nitrogéndózis magas szintre emelésével, ideálishoz közeli környezeti feltételek mellett kiemelkedő termésmennyiség-növekedést mutatnak.

Jól példázza ezen reakciókészség az SY Solandri hibridünket, kiemelkedő nitrogénhasznosító képességét. Alkalmazkodóképességét a GOSZ-VSZT-NAK Posztregisztrációs Fajtakísérleteiben zsinórban már a második 1. helyezése bizonyítja a FAO300 éréscsoportban.

Dr. Bódi Zoltán

kukorica vetőmagokért felelős fejlesztőmérnök

Syngenta Kft.

Nagyobb teljesítmény, nagyobb hatékonyság: bemutatkozik a DJI három új Agras modellje

2026. január 22. 16:10

A DJI 2025 végén bemutatott Agras drónjai új mércét állítanak fel teljesítményben, biztonságban és sokoldalúságban.

Egy technológiai csomag – számtalan előny

2026. január 21. 14:10

Új szintre lép a precíziós gazdálkodás: a John Deere Precision Ag Essentials rugalmas előfizetéssel és univerzális hardverrel nyit kaput a digitális megoldások felé.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.

Elatus Era – maximális védelem levél- és kalászbetegségekkel szemben, garancia a magas terméshozamhoz

2020. március 13. 08:32

Az intenzív kalászos gabonatermesztés során a korábbi termesztési gyakorlatokkal ellentétben újfajta megközelítésre, innovatív szemléletre van szükség. Arra kell törekednünk, hogy a lehető legmagasabb betakarított terméshozam mellé megfelelő minőségi beltartalmi paraméterek társuljanak.

Amistar SUN – Hogy a rekord napraforgótermés idén se maradjon el

2020. július 1. 06:47

Magyarország napraforgótermesztésben évről-évre világviszonylatban kiemelkedő terméseredményeket ér el. Köszönhető ez egyrészt a rendelkezésre álló gazdag genetikai háttérnek, másrészt a gazdálkodóknak is, akik az elmúlt évben is bizonyították, hogy professzionálisan termesztik ezen kultúrnövényünket. 2019-ben a napraforgó országos termésátlaga 3.01 t/ha volt, ami történelmi csúcs (forrás: www.aki.gov.hu).

Rossz állapotú legelőket állít helyre a Syngenta

2021. november 10. 07:36

A kezdeményezés egyfajta válasz a leromlott legelők méretének növekedésére Brazíliában, ez a folyamat az elmúlt évek során felgyorsult.