18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
PR cikk
Fizetett tartalom

,,Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon”

A BASF Hungária Kft. globális, és hazai oktatási programjának ismertetése céljából sajtótájékoztatót tartott Budapesten a Pano Budapest pékség területén. A BASF mezőgazdaság népszerűsítését célzó, úgynevezett BigJoE (Biggest Job on Earth), vagyis a ,,Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon” oktatási programja keretein belül próbálják közvetíteni az agrártevékenységekkel kapcsolatos információkat az általános iskolákba, a legkönnyebben érzékenyíthető korcsoport, a gyermekek megcélzásával, mindezt tanárok képzésével, külön erre a célra fejlesztett akkreditált kurzus segítségével. És hogy miért egy pékségre esett a választás, az a későbbiekben kiderül. A rendezvényen Winkler Róbert újságíró, youtuber kérdezett.

A mezőgazdasággal kapcsolatos hiányos ismeretek társadalmi szintű bővítésére a BASF is választ próbál adni. Hajnal Gábor, a BASF Hungária Kft. marketing vezetője és Korda Gabriella, a BASF Hungária Kft. marketing-kampánymenedzsment csoportvezetője ismertették a kampány hátterét és célkitűzéseit.

Ahogy Polgárné Balogh Eszter, agrármérnök-mérnöktanár, a pedagógusoknak tartott akkreditált továbbképzési program vezetője elmondta, régen a gyermekek sokkal közelebb állhattak a mezőgazdasághoz, az szervesebb részét képezte az életnek: a családon belül a szülők át tudták adni az ezzel kapcsolatos információkat. Éppen ezért, ennek hiányában, illetve korlátozott hozzáférhetősége miatt döntött úgy a BASF, hogy bevinné az iskolába ezeket a már kikopott/halványuló ismereteket, és a legfogékonyabb társadalmi réteg, vagyis a gyerekek számára azt az üzenetet közvetítené, hogy a mai mezőgazdaság tulajdonképpen egy ,,menő dolog” is lehet. Hiszen az agrárium a digitalizáció, a mezőgazdasági technológiák fejlődésének köszönhetően olyan high-tech rendszerekké fonódik, amelyek az új generáció számára is egyre vonzóbb perspektívát jelenthetnek.

Polgárné Balogh Eszter

Benkő András, a BASF Hungária Kft. termékfelelőse szerint a tájékozottság mértéke változó. Azok a családok, ahol valamely családtag agrártevékenységet végez, másképp látják a képet. Az, hogy a boltok polcain hozzáférhetők a mezőgazdasági termékek, a társadalom zöme számára természetes jelenségnek számít, azonban annak kapcsán, hogy ezek a termékek vajon hogyan kerültek a kereskedelmi forgalomba, többnyire nincsenek, vagy rendkívül hiányosak az ismeretek (tisztelet a kivételnek). A BASF célkitűzése az, hogy a termék mögötti munka, erőfeszítés, idő és szaktudás-ráfordítást megláttassák a fogyasztókkal. ,,És, mint az a statisztikák alapján látszik: nem tudunk különbséget tenni a vidéki illetve fővárosi gyermekek ismeretei között. Alapvetően a családi háttér, az ökoiskolák határozzák meg a tudás mértékét” – mondta Polgárné Balogh Eszter.

Winkler Róbert, Benkő András

Az akkreditált pedagógusképzési program országos szinten egységes, és a tanárokon keresztül a gyermekek széles rétege elérhetővé válik. A tananyag tantervbe iktatása egyelőre osztályfőnöki órák keretében várható.

Mi van a tananyagban?

A három modulból álló oktatási program elkészítőinek alapgondolata szerint a kenyér, mint alapvető élelmiszerünk elkészítésének útját szeretnék megláttatni a gyermekekkel. Természetesen közben kapcsoltan a mezőgazdaság egészéről tájékoztatás történik, sarokpontok, statisztikák beiktatása mellett. Számos fogalom magyarázatra szorul: az egész folyamat megértése időigényes. Agrártörténelmi vonatkozású adatok is elhangzanak, amelyeket összevetnek a jövő mezőgazdasági perspektíváival, miközben a kultúrnövényeinkkel, és a termelés sikerességét meghatározó környezeti tényezőkkel (pl. klímaváltozás) kapcsolatban is számos információ elhangzik. A tananyag ,,Földigilisztától a műholdig – avagy a korszerű növénytermesztés” elnevezése frappánsan tükrözi a korszerű jelenkori mezőgazdaság, és a mindenkori talajélet és a talajbiológia, valamint a mezőgazdasági gépészeti technológia elemeinek sokszínűségét.

Korda Gabriella

A talaj, mint élő közeg megkerülhetetlen az élelmiszer-előállításban. Az egyik modul így kifejezetten a talajéletre fókuszálva mutatja be az élelmiszertermelés alapjául szolgáló közeg ,,működését”. Felmerülnek közben olyan aktuális, globális problémák is, mint az élelmiszer-pazarlás, a klímaváltozás is.

Végül az utolsó modulként végigkövethető, ahogy az elvetett búzaszemből miképpen lesz kenyér, amelyet az asztalra teszünk (és itt meg is válaszoltuk a BASF helyszínválasztásának miértjét). A program végét egy vetélkedő jelenti, ahol a nyertesek egy mezőgazdasági üzembe látogathatnak majd el.

A nemzetközi kampány a jövőt célozza, míg hazánkban egy kicsit másképp ,,fogták meg” a kérdéskört – a jelenre fókuszálva: arra, hogy a méltán tiszteletet érdemlő mezőgazdasági munka hogyan gyakorol hatást a mindennapi életünkre. Egy szó, mint száz: ha nincs mezőgazdaság, akkor nincs mit enni.

A program fut, a pedagógusok vizsgáznak – az eredményekről néhány szó

,,Az Oktatási Hivatal által akkreditált tananyagot három kurzus során adjuk át a tanároknak. Az eddigi visszajelzések nagyon kedvezőek, és remélhető, hogy minél több gyermekhez (és rajtuk keresztül családjukhoz is) eljut majd az információ” – mondta Polgárné Balogh Eszter, valamint hozzátette: ,,Ha csak néhány gyermek számára nyitunk ablakot a mezőgazdaságra, akkor már nyert ügyünk van. Ha megtanulják, hogy a talaj az nem csupán kosz a talpunk alatt, hogy a növények ,,éhesek, szomjasak”, betegek is lehetnek, illetve, ha oldhatjuk a klímaszorongást, az már sikerként könyvelhető el.”

Hihetetlen árkedvezmények a kaszáktól a bálázókig – keresse most a Vicon előszezoni akcióját!

2026. szeptember 17. 17:04

Akár 25 százalékos kedvezménnyel is vásárolhat magas minőségű Vicon szálastakarmány-gépeket, ha még szeptemberben lép.

Egyre több helyen bukkan fel a széltippan: ideje védekezni!

2026. szeptember 17. 14:10

Még mindig a nagy széltippan a meghatározó egyszikű gyom az őszi kalászosokban. De mikor a legnagyobb hatékonyságú a kezelés?

Felejtse el a villát és a talicskát – strapabíró finn minirakodók a lovászatokban

2026. szeptember 17. 13:10

200-nál is több gyári adapter garantálja, hogy a finn AVANT derékcsuklós minirakodók közül mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

A vízért folytatott verseny már a tél előtt eldőlhet

2026. szeptember 16. 11:10

Az aszályok miatt még fontosabbá vált a kalászosok őszi gyomirtása.

BASF: jól fogytak a gombaölő és a gyomirtó szerek

2022. május 2. 08:03

Az európai eladások jelentősen emelkedtek, elsősorban a megnövekedett volumennek köszönhetően, különösen a gombaölő és gyomirtó szerek esetében.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.

Félmilliárdos leírás a BASF-nél

2019. október 1. 12:49

A BASF vezérigazgatója bejelentette, hogy 500 millió eurós egyszeri negatív tétel sújtja majd a 2019-es eredményt.

A BASF csoport közölte 2023. évi 3. negyedéves eredményeit

2023. november 4. 16:10

A BASF csoport rendkívüli tételek előtti EBIT-je egyezik az elemzők egyhangú véleményével 2023. III. negyedévében. A 2023. évi kilátások változatlanok.