Házikert
Házikert

Hogyan gondozzuk az árvácskákat télen?

Hogyan gondozzuk az árvácskákat télen?

Agrofórum Online

Kevés szemet gyönyörködtetőbb virág van télen az árvácskánál, amely a kopár ablakpárkányokat, tereket vagy út menti virágágyásokat élettelivé varázsolja a hideg hónapokban.

Az árvácska egy igen hálás növény, amely a szivárvány minden színében kapható, ráadásul nem csak ősszel, hanem tavasszal is virágzik. Ha organikusan termesztjük, a virágait desszertek, levesek és szendvicsek díszítésére is használhatjuk, ugyanis nemcsak szépek is illatosak, de ehetőek is, így a vidámságot árasztó virágokkal akkor is feldobhatjuk a hangulatot, ha még jócskán elnyúlnak a zord téli napok.

Általánosságban elmondható, hogy az árvácska nevelése könnyű, a növény pedig igencsak szívós. Hazánkban kétnyári növényként is nevelhető. Ahhoz azonban, hogy ennek a szépséges virágnak minden kedvező tulajdonságában részesülni tudjunk, fontos, hogy télen az árvácskáinkat megfelelően gondozzuk. Talán nem is gondolná, de ősszel, amikor elülteti őket, illetve picit később, amikor a hideg kezd állandóvá válni, néhány extra trükkel segíthet az árvácskának túlélni a fagyos körülményeket, aminek köszönhetően tavasszal sokkal több virágot hoznak majd.

Az alábbiakban az árvácska „téliesítésének” folyamatát mutatjuk be lépésről-lépésre, a legfontosabb részletekre kitérve.

Mikor van az árvácskák vegetációs időszaka?

Az összes árvácska az Ibolyafélék (Violaceae) családba tartozik. A Háromszínű árvácska és a kerti árvácska hibridje a legnépszerűbb fajták. Hazánkban jellemzően szeptemberben vagy októberben kerülnek a földbe az e két fajhoz tartozó növények. Egy ideig virágoznak, majd a hidegebb hónapokban nyugalmi állapotba kerülnek, hogy aztán tavasszal ismét pompás virágokban pompázzanak, rendszerint az első virágok között.

A hőségben azonban hamar elpusztulnak. A melegebb éghajlatú vidékeken számítson arra, hogy a bájos ibolyái késő tavasszal vagy kora nyáron elszáradnak és mind elpusztulnak. A hidegebb éghajlatú területeken az árvácskát (tavasszal ültetve) csak egynyári növényként lehet termeszteni. Ha ezeken a területeken él, nem kell aggódnia az árvácska téli gondozása miatt, mert ezek a növények egyszerűen nem maradnak életben a szabadban, amikor beköszöntenek a kemény téli fagyok.

Van azonban jó néhány olyan árvácska fajta, amelyek olyannyira jól bírják a hideget, hogy „téli árvácskák” is nevezik őket, hiszen megfelelő körülmények között tartva a téli hónapokban is virágot hoznak. Ha úgy érzi, kedvet kapott a hidegtűrő árvácskák neveléséhez, az alábbi útmutatónk segítségével mindent megtudhat ezekről az extra körülményeket is elviselő, ámde annál szépségesebb virágokat hozó növényekről.

Az ősszel és tavasszal is virágzó, gyakrabban előforduló fajták azonban elvárják, hogy segítsen nekik átvészelni a két virágzás közötti hideg időszakot.

Jó tanácsok az árvácskák átteleltetéséhez

  • Az árvácskák átteleltetése már akkor elkezdődik, amikor ősszel elülteti őket.
  • Mindig a lehető legegészségesebb növényeket válassza ki, amelyeknek erős a száruk és a bimbóik – ne a virágaikra koncentráljon!
  • Amennyiben a növények még nem fektettek energiát a virágzásba, hamarabb gyökeret ereszthetnek, ami segít nekik átvészelni a telet.
  • A téli növényvédelem hozzájárul ahhoz, hogy tavasszal egészségesebb növényei és szebb virágai legyenek.
  • Ültesse el az árvácskát a lehető legkorábban ősszel, hogy a gyökerek egy kis előnyhöz jussanak.
  • Legalább 15 cm távolságra ültesse őket egymástól, hogy az optimális növekedésükhöz megfelelő szintű légáramlást biztosítson számukra.
  • Ügyeljen a talaj minőségére is – jó vízelvezetésűnek kell lennie. Az árvácskák nem szeretnek pangó vízben állni, különösen, ha az megfagy, ami a hideg hónapokban lehetetlenné teszi a gyökereik számára a vízfelvételt.
  • Ugyanebből az okból kifolyólag az árvácskákat úgy tanácsos elültetni, hogy egy kicsi földet halmoz a száruk körül, így elkerülheti, hogy a növények körül mélyedés alakuljon ki, ahol összegyűlhet télen a csapadék.
  • Támogassa az árvácskák növekedését egy kis műtrágyával, hogy az átültetett növényeknek télen ne legyen szükségük extra trágyázásra. Ez segít megerősíteni a növényeket anélkül, hogy arra ösztönözné őket, hogy virág helyett leveleket hozzanak. Ha az ültetéskor elmulasztotta a trágyázást, akkor a későbbiekben célszerű folyékony műtrágyát választania – ezt körülbelül havonta egyszer kell kijuttatnia. Amikor a talaj hidegebb lesz, ez könnyebben feloldódik, így a gyökerek problémamentesebben fel tudják szívni.
  • Ha az árvácska elvirított ősszel, mindenképpen vágja le az elszáradt virágfejeket. Ez a növényt arra ösztönzi, hogy másra, jelesül a gyökerei megerősítésére koncentráljon. Ugyanezt érhetjük el azzal is, ha késő ősszel visszavágjuk az elszáradt szárak felső 1-2 centiméterét.
  • Amint a hőmérséklet -3 C alá süllyed, a növények általában nyugalmi állapotba kerülnek, ilyenkor felhagyhat a virágfejek lenyesésével. Ne aggódjon amiatt, hogy a virágokat és a száraz szárakat eltávolította-e, amikor a kemény fagyok tartósabbá válnak, mivel a növény gyökerei alapvetően annyit nőttek, amennyit csak tudnak. Ilyenkor már nem kell az elhalt virágokkal törődnie, sokkal inkább érdemes olyan tényezőkre koncentrálnia, mint például a mulcsozás. A mulcsozás segít a talajnak megtartani a nedvességet. Az árvácskák határozottan rosszul viselik a száraz földet a téli hónapokban.
  • Bár decembertől márciusig az árvácska életben maradhat a nem kellően nedves földben is, a szárak és a gyökerek tavasszal már nem lesznek olyan egészségesek, mint amilyennek lenniük kellene. Ennek elkerülése érdekében célszerű az ültetéskor egy-két centiméternyi szalma mulcsot szétteríteni a növények körül, ügyelve arra, hogy elegendő távolságot hagyjunk a száraktól, így nem segítjük elő a talajban terjedő betegségek kialakulását. Ezután, az első fagyok előtt ismét mulcsozzuk be a növényt egy-két centiméternyi szalmával, ezúttal a szárakat és a virágokat is befedve. Néhányan a fagy és a jég veszélyének elmúltával gereblyézik le a szalmát, de akár a helyén is hagyhatja, mivel az áttelelő növények, amikor eljön az idejük, egyszerűen átnyomják a szalmát, hogy kora tavasszal virágba boruljanak.

Hogyan öntözzük az árvácskáinkat?

Sok más virágzó növénynek nincs szüksége télen vízre, de a kora tavasszal virító árvácskáknak nagyon is szükségük van a megfelelő vízellátottságra, hiszen gyökérzetet fejlesztenek, szárat növesztenek, és talán még virágot is hoznak, amíg a hőmérséklet le nem esik 25 °C-ra vagy még alacsonyabbra. És még ha egy hideghullám el is hervasztja a lombozatot, a növényeknek hidratáltnak kell maradniuk, hogy tavasszal újjáéledjenek, újra virágozzanak, vagy újabb gyökereket növesszenek a fagyos napok elmúltával.

Ha száraz az árvácskák földje, vagy néhány hete nem esett eső vagy hó, vegyük elő az öntözőkannát, és adjunk nekik körülbelül egy centiméternyi vizet. Különösen fontos, hogy a keményebb fagyok előtt öntözzük meg őket, hogy még azelőtt tudjanak vizet felvenni, mielőtt a talaj annyira megkeményedne, hogy a gyökerek már nem tudják felszívni a vizet. Ha valamiért elszalasztja a locsolást, akkor a száraz talajt a fagy enyhülése után öntözze meg, hogy pótolja a mulasztást.

Ha segít ezeknek a különleges növényeknek átvészelni a telet, ők ezt olyan virágzással viszonozzák majd, amely elegendő okot ad arra, hogy őszintén várni kezdje a tavaszt!

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan lehet átültetni az idősebb fákat és cserjéket?

2024. július 4. 12:10

Van, hogy a nagyobb fákat legalábbis érdemesebb megpróbálni átültetni, mint a jelenlegi helyükön hagyni. A feladat azonban nem egyszerű.

Egy kicsi kert is lehet növényzetben gazdag és színes

2024. július 2. 05:40

Hogyan lehet játszani a terekkel és mitől lesz biodiverz egy olyan kert is, mely alig két ágyásból áll? Nézzünk egy esettanulmányt, hogy mi hogyan oldottuk meg!

Hidrovetés, a leghatékonyabb füvesítő módszer

2024. június 30. 16:10

Első blikkre úgy tűnhet, mintha egy kerti slagból zöld festékkel permeteznék be az utcafrontokon futó földterületeket, kvázi egyfajta műfüvet utánozva ezzel. Ám ez nem festék, hanem valódi fűmag, és a bepermetezett helyeken nem sokkal ezután elképesztő pázsit nő!

Fűszernövények a kertben: ültessük őket júliusban!

2024. június 30. 12:10

A július általában nem az ültetés ideje. Viszont fűszernövények telepítéséhez éppen ideális, hiszen ekkor fejlődnek a legjobban.

Mikor vihetők ki a szabadba a beteleltetett dísznövényeink?

2022. május 8. 04:36

Szeretném megtudni, hogy a dísznövények kihelyezése a kertbe mikor tekinthető biztonságosnak a teleltetés után?

Mi károsíthatja a hibiszkuszt?

2020. április 27. 10:51

A kínai rózsának (hibiszkuszanak), több kártevő állata ismert, például levéltetű, takácsatka (1-2 kép). Ez a hibiszkusz takácsatkák szívogatásától szenved (3. kép). A takácsatkák nem válogatósak így a kínai rózsán is megtelepednek. A takácsatkák nagyon kisméretűek, (átlagos testhosszúságuk 0,5 mm) ezért felismerésük nem könnyű.

Idén a zöld és a kétszínű krizantém a sláger

2018. november 1. 08:33

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel a krizantém esetében. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.

Mi rághatja az örökzöld díszcserjét?

2019. március 6. 03:36

S. László kérdése: Ajándékba kaptam egy konténeres örökzöld Photinia cserjét, és a levelein "u" alakú rágásnyomok láthatók. Utólag megállapítható-e, hogy mi okozhatta ezt?