Házikert

Ismerd fel: feketebodza, gyalogbodza

Agrofórum Online

Ahogy elkezd érni a feketebodza termése, úgy szaporodnak fel a hitek és tévhitek a bodza kapcsán. Intő figyelmeztetések sokasága után derül ki, hogy a köznép általában keveri a gyalogbodzát a feketebodzától, úgyhogy most ennek a témának is szentelünk akkor egy cikket, hogy könnyebben megkülönböztesse mindenki.

Már az elején leszögezhetjük, hogy valójában két eltérő növényről beszélünk és csak a nevezéktan szerint bodza mind a kettő. A felismerése azért fontos, mert míg az egyik gyógynövényként, gyümölcsként is ismert, másik inkább a mérgező státuszt kapta meg a tudomány mai állása szerint.

A hasonló névben az is megtévesztő lehet, hogy a régies elnevezése a gyalogbodzának vagy földibodzának a bodzag, igen, így g-vel a végén. Viszont ez bőven elég ok már a félreértésre is.

Földibodza, gyalogbodza

A földi bodza vagy gyalogbodza vagy népiesen borzag (Sambucus ebulus) Magyarországon őshonos növényfaj. A másik két hazai bodzafajtól, a fekete és a fürtös bodzától eltérően nem cserje, azaz nem fásodó szárú, hanem magaskórójú lágy szárú, évelő növény.

Élelmiszer-, festő- és gyógynövényként egyaránt használatos volt a régi időkben, viszont gyöktörzsét, terméseit és virágzatát használják fel megfelelő módon, máskülönben mérgezést okoz. És a kulcsszó is ezen van, hogy míg a fekete bodza esetében könnyebb a feldolgozás, addig a földibodzánál ez másképp működik.

A fekete bodzához képest, melyet a tavaszi bodzaszörpöktől kezdve a bodzadzsemen át majd a bogyóból készült szörpnél ismerünk ez a változat bizony lágyszárú és nem cserjés, fásodó szárú.

Másik különbség a fekete bodzától, hogy gyalogbodza virágzata bár nagyon hasonló, jóval kisebb bogernyőkben nyílik. Alig 10-15 cm-es virágtányérokat hoz.

Mivel a gyalogbodza egy lágyszárú évelő növény, így hajtásai minden évben elhalnak és tavasszal újra hajtanak. Ezzel ellentétben a cserjés feketebodza fásodó szárával a téli időszakban is jelen van.

A földibodza virágzata nem olyan illatos, mint a szörpöknél ismert feketebodzáé, kissé kesernyés, kellemetlen szagú és a portokok vörösek. A gyökérben és a termésben keserű észter-iridoid-glikozidok találhatók, köztük az ebulozid és az izoszferozid. Keserűanyagai (pl. cianogén glikozidok) miatt enyhén mérgező: az érett nyers termések túladagolása (gyermekeknél kisebb mennyiség is túladagoláshoz vezet), de különösen az éretlen termések fogyasztása hányingert, hányást, hasfájást, hasmenést, látászavarokat okozhat, haláleset is előfordult már. Gyógynövényi drogjainak túladagolása heves hányást, hasmenést okozhat. Melegítés hatására azonban a mérgezést okozó anyagok tönkremennek, így a magvaktól elkülönített terméshús élelmiszer- és festékalapanyagként már felhasználható. A magvai mérgezők.

Fekete bodza vagy feketebodza

A fekete bodza, vagy festőbodza (Sambucus nigra) a bodza (Sambucus) nemzetség egyik, a Kárpát-medencében is elterjedt faja, kedvelt szörp és lekváralapanyag. Elterjedése mára már teljes Európában megfigyelhető, mert kitűnően alkalmazkodott a művelt területek melletti másodlagos növényzet közötti társulásokra.

3-10 méteres magasságot is eléri, amiben szintén eltér a gyalogbozdától, mert az maximum két méteres magasságig növekszik.

A fekete bodzának fontok ökológiai szerepe is van. Gyorsan bomlik az avarja lombhullás után és mivel nagy lombozata kellemes árnyékot nyújt az alatta élő növényzetnek és állatoknak, így segíti a társulások megújulását.

A népi gyógyászatban a fekete bodzát a szegény ember patikájának is nevezték, mert rendkívül sok betegséget meg tudtak vele gyógyítani (szemgyulladás, láz, gümőkór és akár székrekedést is).

Rovarűző hatása miatt a biokertészetben is használják.

A virágban flavonoidok, szaponinok, klorogénsav, ciánglikozid, illóolajok és nyálkaanyag található. A levélben cseranyag és szambunigrin glikozid, a termésben szerves savak, antocianinok (sambucianin), vitaminok és cukrok vannak.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

A komposztálás leggyakoribb hibái: miért nem bomlik le, büdösödik vagy szárad ki a komposzt?

2026. október 16. 05:40

A jól működő komposztáló alapja a változatos alapanyag, a megfelelő nedvesség és a szükséges levegőzés biztosítása.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

Ősszel sem kell kiüríteni a balkonládát, ezek a növények jól bírják a hűvös időt

2026. október 15. 11:10

A nyári balkonnövények ideje lassan lejár, de a virágládáknak nem kell kiürülniük. Több faj éppen a hűvösebb időben kerül igazán jó formába.

Kár volt ennyit telepíteni: alig van ára a bodzának

2018. június 25. 09:06

Bár csak augusztusban lesz a bodzaszüret, már most látszik, hogy sok jóra nem számíthatnak a termelők: az utóbbi évek nagy területű telepítéseinek termőre fordulásával a tavalyihoz hasonlóan idén is túltermelés és alacsony árak valószínűsíthetők.

Bodzát szedne? Egy rossz döntés komoly bírságot is hozhat

2026. június 14. 08:10

A bodzavirág és a bodzabogyó továbbra is keresett alapanyag, de a gyűjtésre szigorú szabályok vonatkoznak. Már néhány kilogramm vagy egy rosszul megválasztott helyszín is jogi következményekkel járhat.

Milyen levélbetegség támadta meg a bodzát?

2023. október 5. 04:37

A bodzám 1 éves. Tavasszal gyönyörű volt. Nyárra a kihajtó levelek szépen jöttek. Majd minden levele foltos lett. Apró foltok, majd az egész levélen elterjedt. Gombaölővel permeteztem, ez nem használt, sőt összeégette őket. Nem szeretném a bokrot elveszíteni. Mi a betegsége, és mit tegyek, hogyan kezeljem?

Íme a leginkább szárazságtűrő növények!

2024. augusztus 26. 05:40

Léteznek olyan növények bőven, melyek szárazságtűrése még most is bizonyít ebben a kánikulában. Nézzük is sorban!