Házikert

Jót tesz a sör a fikusznak?

Agrofórum Online

Édesanyám rendszeresen wellnesskezelésben részesítette a család hatalmas (embermagas) fikuszát, a Sanyit.

Nem, nem túlzás wellnesskezelésnek nevezni ezt, hiszen a Sanyi rendszeresen hűvös (de nem hideg) finom zuhanyt kapott, huzatmentesen száradt meg, majd anyukám sörbe mártott puha vattával törölte át a leveleit.

Ezenfelül a Sanyi forgatva is volt (pedig ugye tudott ő magától is forogni), hogy a délelőtti és délutáni napsugarakból a lehető legtöbbet tudja magába szívni. Ehhez mérten a Sándor meseszép lett: ragyogtak a levelei, nőtt, mint egy gyom.

Sosem néztem utána, vajon tényleg jót tesz-e a sör a fikusznak, hiszen magam is láttam a választ. Persze mindehhez az is hozzájárult, hogy anyukám mindig kedvesen beszélt a Sanyihoz és sokszor zenét is lejátszott neki a családi hi-fin – Sándorunk ugyanis imádta a kubai zenét!

Most lehet nevetni, de Masaru Emoto, a neves japán tudós már évtizedekkel ezelőtt bebizonyította, hogy a hangok, a szavak rezgéseket keltenek a vízben és minden vizet tartalmazó élőlényben. A növényekkel folytatott kísérletek során kiderült, hogy azok szépen fejlődnek a léleképítő muzsikáktól, de elfonnyadnak a trashmetál mellett. Nos, Sándorunk a világ legszebb fikusszá nőtte ki magát, hála anyukám wellnessprogramjának és a kubai zenének.

A legnépszerűbb szobanövény

Magyarországon a legtöbb családnál találunk legalább egy szobafikuszt (Ficus elastica). Sőt, az óvodákban, iskolákban, állami intézményekben és uszodákban is sok, nagyra nőtt példány díszeleg. A fikusz ugyanis egy olyan klasszikus szobanövény, amely csodásan fest, nem drága, és nem nehéz gondozni.

Az 1980-as években különösen sok volt belőle a lakásokban (a fokföldi ibolyák mellett), de aztán „lenyomták” őket az egzotikus növények, főként az orchideák. Most azonban, ha hihetünk a statisztikáknak, a fikusz újra virágkorát éli.

Keletről érkezett

A szobafikusz őshazája Kelet-India és Indonézia, ahol ez az örökzöld növény akár 20–25 méter magasra is megnő. Mi több, szélessége elérheti a két méteres átmérőt is. Európába kereskedőhajókkal érkezett a 19. század elején, és azonnal belopta magát az emberek szívébe. Sötétzöld, bőrszerű nagy levelei minden enteriőrben csodásan festettek.

Nem radír

Angolul a növény neve „Rubber fig”, ami tükörfordításban akár „radírfát”, sőt „radírfügét” is jelenthetne, de esetünkben a rubber a növényben lévő természetes kaucsukra utal. Magyarul sok helyen „gumifának” nevezik emiatt, és előszeretettel vásárolják meg, noha idővel a növény kinövi a szobát, sőt, meglehet, a házat is (magassága vagy terjedelme miatt), ahol nevelkedett.

Jellemzően 1-2 méteresre nő, a szélessége pedig 1 méteres a leggyakrabban, de léteznek ennél sokkal, de sokkal nagyobb növények, kiváltképp, ha megfelelő körülmények között tartják őket. Sok növény egyébként ezért végzi (jó értelemben) úgy, hogy végül uszodák párás előcsarnokaiba költöztetik, mert egyszerűen kinövik a helyet, ahová annak idején új növényként telepítették őket.

Mitől lesz boldog a fikusz?

  • Ha világos, napsütötte helyen élhet, de nem égnek meg a levelei. Ergo: nem szabad az ablakhoz túl közel rakni, és ügyelni kell a megfelelő (18-20 fokos) hőmérsékletre. Kevés helyen írják, de kedveli a párát, és megköszöni, ha nem kell huzatban állnia.
  • Hagyományos virágföldben érzi jól magát, de még szebben fejlődik, ha egy kis homokot és némi kókuszrostot is keverünk a földjébe.
  • Nyáron ki lehet vinni a kertbe, félárnyékos helyre. Amíg anyukám elbírta, ő is mindig kivitte a Sándort. Sőt, volt egy gurulós kis zsúrkocsink is, a kertben, a kocsibeállón azon tologattuk a Sanyit, nehogy megégesse a kert felett áthaladó nap. Aztán rájöttünk, hogy a Sanyi a cseresznyefa félárnyékában a legboldogabb. Ott kapott egy kis szórt napfényt, huzatmentesen volt, és egészen a nyári szezon végéig mesésen érezte magát.
  • Figyelni kell, hogy ne locsoljuk túl, de ezt egyszerű ujjpróbával ki lehet védeni: ha nedves a földje, nem kell neki víz, ha száraz, locsolhatjuk. A cserép aljába érdemes kavicsréteget tenni és ügyelni rá, hogy sose pangjon benne a víz. Az időszakos zuhanyozás, sőt a cserép megmerítése a forróbb nyári napokon nagyon jót tesz a növénynek!
  • A tápoldatozás mértékkel jót tesz, és – furán hangozhat -, de a portörlés is. A fikusz nagy levelein ugyanis könnyen megül a por, a növény fuldoklik ettől. Egy vizes vattával finoman áttörölhetjük, úgy sokkal fényesebb, egészségesebb lesz. A zuhanyozás is jó ötlet, de azt is csak finoman szabad, nehogy megsérüljenek a levelek a nagy víznyomástól. Aki fél, hogy felázik a növény földje, tekerjen fóliát rá.
  • A fikusz gyorsan nő (ha jól érzi magát), ez esetben évente új cserepet és plusz földet igényel. Az öreg fikuszokat elég 3-5 évente átültetni és ellenőrizni a gyökereik állapotát. Lehet metszeni, hogy dúsabb legyen, de mi sosem metszettük, és Sándorunk hatalmas lett, szimmetrikus és gyönyörű. Anyukám szerint a gondoskodástól. Dugványozással egyébként könnyen szaporítható – először vízben kell gyökereztetni, majd földbe ültetni a hajtást.
  • A mi fikuszunkat nem támadták meg kártevők, de ha mégis előfordul ilyesmi, a neem-olaj segít, és talán az a leginkább növénybarát megoldás is egyben.

(Forrás: https://www.mein-schoener-garten.de/pflanzen/feige/gummibaum)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Beltéri növények, amelyek ellenállóak a hideggel szemben

2024. december 19. 08:10

Hideg körülmények között a növények télen végleg károsodhatnak. Kivéve, a szívós fajtákat, amelyek jól tűrik az alacsony hőmérsékletet.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Porszennyezés okozta növénykárosodás

2016. október 6. 17:54

A porok okozta légszennyezés a növényeket közvetlenül és a talajon keresztül is károsítja.