Egyes növények a legtöbb kultúrában varázslatos erővel bírnak, ráadásul az évszázadok alatt a hozzájuk kötődő megjegyzések és szokások olyannyira beleépültek a mindennapi életünkbe, hogy talán már észre sem vesszük őket. A kertészkedés, a mezőgazdaság és a növényekkel való kapcsolat mindig is központi szerepet játszott az emberiség hétköznapjaiban; az ezeket övező folklór belesimult az ősi hiedelmekbe, szokásokba és mondákba, sőt mára már a növények neve is egyre sűrűbben bukkan fel a személynevek között.
Miért alakult ez így?
Vessünk egy mélyrehatóbb pillantást a növények világába, a világ nemzeteinek elképesztően gazdag kultúrájába, és azonnal rádöbbenünk, hogy a növények köré szőtt legendák és hiedelmek még ma is megérinti az életünket.
Biztos lehet benne, hogy ha megismeri a legizgalmasabb, legfurcsább vagy épp legijesztőbb, növényekhez kötődő legendákat, másképp fog gondolni a kertjében termesztett fákra, cserjékre és gyógynövényre – sőt, az is lehet, hogy épp emiatt teljesen új és „varázslatos” növényeket is elültet majd eztán!
Kopogja le a fán!
Hallotta már azt a kijelentést, hogy „ezt most lekopogom”? Ilyenkor az emberek általában az asztalon vagy az ajtófélfán hármat kopognak, méghozzá azért, hogy az, amit kimondtak vagy kívántak, beteljesüljön – kvázi megmaradjon a szerencséjük. Hiszi vagy sem, ez a szokás a régmúltból ered, de akkoriban még fatörzseken és nem fa asztalon/ajtófélfán kopogták le az emberek a szerencséjüket.
A „lekopogás” azonban nem csak szerencsét „ad”, hanem a hiedelmek szerint bátorságot, reményt és pozitív fejleményeket is. Ha tehát mindezekre vágyunk, vagy csupán a kívánságunk beteljesülésének szeretnénk egy kis plusz energiát adni, kopogjunk hármat egy fán – lehetőleg élő fán, hiszen az élő fa megérintése ősrégi – sokak szerint nagyon is működő – hagyomány.
A legtöbb ember puszta megszokásból kopogja le a szerencséjét vagy beszél róla, mintha ez egy hétköznapi vagy modern szokás lenne, pedig ennek a rituálénak az eredete messzire nyúlik vissza, és egyenesen az őseink hiedelemvilágához kapcsolódik. De nemcsak a mi őseik, hanem számos más kultúra is a fák varázslatos világához kapcsolódik.
A fák az emberek számára ősidők óta a menedéket és biztonságot jelentették. A fák voltak azok, amikre a veszély elől felmászhattak, és amikből menedéket vagy épp életet védő harci eszközöket építhettek, és fát használtak a tűzrakáshoz is, amely hosszan tartó meleget nyújtott nekik a zord telek átvészeléséhez. De fa (és tűz) kellett az élelem feldolgozásához és a gyógyításhoz is, sőt a hétköznapi élethez is. Mivel a fák ilyen széleskörű segítséget nyújtottak az embereknek, a legtöbb kultúrában évszázadról évszázadra nőtt az irántuk érzett szeretet és tisztelet.
A „lekopogás” eredete nem tudni pontosan, honnan ered. Egyes források szerint ez a „rituálé” az ősi pogány germán kultúrához köthető. Akkoriban ugyanis az emberek úgy hitték, hogy a fákban védőszellemek laknak – legalábbis így vélekedik Evelyn Russell a „Touch Wood for Luck” (Érintsd meg a fát a szerencséért) című publikációjában, és igaza lehet, hiszen a fák védőszentjei és varázslatos ereje iránti tisztelet számos más kultúrában is felbukkan, sőt, a „kopogd le a fán” – mondáshoz hasonló utalásokat is találunk az arab és a svéd nyelvben, illetve olyan országokban, mint Trinidad és Tobago, valamint Brazília.
A fák levelei és ágai mozognak és zajt csapnak a szélben, így nem csoda, ha egyes ősi népek úgy vélték, ez azért van így, mert a fák isteneknek és szellemeknek adnak otthont, akiket tisztelniük kell. Ez a hiedelem az évszázadok során annyit változott, hogy ma már a pozitív rezgéséért ölelünk meg egy fát, jobbára meditációs céllal, hisz bizonyítottan tudható, hogy az erdei környezet, a friss levegő és a fák társaságában töltött idő megnyugtató érzéssel tölt el minket. Egyes szakemberek szerint persze mindez nem pusztán az erdő-keltette kellemes közérzettel köthető össze, hanem azzal, hogy létezik egyfajta kollektív tudat, ami „bekapcsol”, ha fák között járunk, és ezért érezzük annyira jól magunkat.
Jó fák, rossz fák
Nem a „lekopogás” volt az egyetlen dolog, ami kizárólag az emberek fák iránt érzett tiszteletéből fakadt. A történelem és a népszokások révén rengeteg egyéb hiedelem is elterjedt. Így például a fákkal kapcsolatosan is akadtak rossz szellemekről szóló babonák, hiszen ahol jó szellemek lakoznak, ott miért ne lennének rosszak is? Ha pedig a fák védőszellemei pozitívan hatnak a jövőbeli eseményekre, értelemszerűen a rontószellemek betegséget, bajt, átkot hoznak az emberre – legalábbis, így hitték régen.
Nézzünk meg néhányat a leginkább tisztelt (és rettegett) fák és cserjék közül, amelyekhez valamiféle hiedelem vagy monda kapcsolódik! Meg fog lepődni, hisz ezek közt egész biztosan lesz olyan fa- vagy cserjefaj, amely esetleg a kertjében most is megtalálható, ám higgye el, a cikkünk után soha többé nem fog rájuk ugyanúgy nézni, mint azelőtt…
A szent tölgy
- Az ókorban a tölgyeket szent fáknak tartották. A druidák nagyon kedvelték ezeket a fákat, amiket előszeretettel ültettek egymás mellé, ún. szent ligetet „építve” belőlük, mivel úgy gondolták, hogy ezek a csodálatos „őrszemek” mágikus tulajdonságaik révén vigyáznak rájuk és a varázslatukkal élőkre.
- Ha valaki csatából, sebesülten tért haza, vagy lázas volt, a tölgyfában összegyűlt vizet használták a sebei és a betegségei gyógyítására – már jóval a modern orvostudomány előtt. A tölgy növényi cserzőanyagokat (úgynevezett tanninokat) tartalmaz, amelyeket a bőr cserzésére használtak, és amellyel borokat ízesítettek. Úgy gondolták, hogy ennek az anyagnak köszönhető a szemmel látható varázslat – noha ma már tudjuk, akkor és ott nem varázslatról volt szó. A tölgyfában lévő tanninokat a gyógyászat ma is használja lázcsillapításra, és erős összehúzó hatásuk révén sebek gyógyítására.
- A tölgy egy igen gyakori és jól ismer fa, számos faja megtalálható a kertekben és az udvarokban szerte a világon.
- A tölgy (Quercus) a bükkfafélék (Fagaceae) család nemzetsége mintegy ötszáz fajjal, ebből Magyarországon héttel találkozhatunk. A nemzetséget egyes rendszertanászok alnemzetségekre bontják: Cyclobalanopsis, Lepidobalanus, Erythrobalanus. Ezen belül léteznek vörös és fehér tölgyek.
- A fehér tölgyeket általában simább, kerekdedebb leveleikről lehet felismerni (örökzöld tölgyek is vannak közöttük). A fehér tölgyek magasabb tanninmennyiséggel rendelkeznek, mint a vörös tölgyek, ezért gyógyászati szempontból sokkal fontosabbak, mint a vörös tölgyek – és valószínűleg ennek köszönhette a növény azt is, hogy a druidák korában varázslatos erővel ruházták fel az emberek és a köré szőtt legendák.
- Az európai kocsányos tölgy (Quercus robur) a fehér tölgyek közé tartozó lenyűgöző szépségű fa. Mesés látványa ellenére ez a fajta túl nagy lehet a legtöbb kertbe, és túl nagy árnyékot vethet. Bár sok kertészeti áruházban kapható, tudni kell róla, hogy igen lassan nő és számolni kell azzal, hogy kifejlett példányként hatalmas lesz, sokkal magasabb és terjedelmesebb, mint bármelyik más, kertben élő fa.
- A vörös tölgyek szintén közkedvelt fajták. Ezek lombja ősszel élénkvörös, ellentétben a fehér tölgyek halványabb, sárgásbarna lombjával. A vörös tölgyeket elegáns, zöld, hegyes leveleiről lehet felismerni. A vörös tölgy makkjainak valamivel több mint két év kell ahhoz, hogy a földbe érve eléggé megérjenek annyira, hogy kicsírázzanak.
- A magyar tölgy (Quercus frainetto) Magyarországon szórványosan fordul elő. Nagy termetű fa, magassága eléri a 30 métert. Kérge barázdált, világosszürke színű, levelei hatalmasak, 10–20 cm hosszúak.
- A vörös tölgyek közé tartoznak azonban olyan fajok is, amelyek levelei furcsa módon ősszel nem válnak vörössé – ilyen például a Fűzlevelű tölgy (Q. phellos), valamint a japán örökzöld (Q. acuta).
- Van valami megnyugtató abban, amikor makkot gyűjtünk az erdőben, majd később látjuk, ahogyan ezekből a makkokból fiatal tölgyfák hajtanak ki – ezt akár varázslatnak is nevezhetnénk!
A tiszteletreméltó madárberkenye
- Egy másik csodálatos fa a madárberkenye, amiről mindig úgy tartották, hogy a tölgy mellett a jóságot hirdeti. Éppen ezért a történelem babonásabb korszakaiban tanácsos volt ezt a fafajtát gyermekbölcső építéséhez használni, hisz’ úgy vélték, hogy védelmet nyújt a gonosz szellemek és a boszorkányok ellen.
- Régi jól bevált szokás volt az is, hogy az ajtó/kapu mellé madárberkenyét ültettek – szintén azért, hogy elűzte a ház népétől a balszerencsét és megvédje őket a fekete mágiától.
- A madárberkenye (Sorbus aucuparia) a rózsafélék családjába tartozó növényfaj, amelybe a Berkenye és a Lisztes berkenye is beletartozik. E magas cserjék (amelyek néha fává is megnőnek!) lombja az ezüst árnyalataitól a sötétvörösig terjed. Élénk színű virágaikkal, bogyóikkal és ragyogó őszi lombozatukkal egész évben pompás látványt nyújtanak. A csapadékos és a száraz körülményeket egyaránt jól tűrik, és rendkívül ellenállóak. Nagyon sok gyönyörű fajtájuk van, ezek mindegyike kertbe való, ráadásul nem nőnek túl nagyra az átlagos telekméretekhez képest.
- Az egyik legnépszerűbb faj – a várostervezők kedvelt üdvöskéje – a Lisztes berkenye (Sorbus aria), amely a világ számos városának parkjában és közterületén megtalálható. Hazánkban több mint negyven állandósult kisfaját tartják nyilván.
- A Kasmír berkenye (S. cashmiriana) szemet gyönyörködtető látványt nyújtó cserje, amely varázslatos fehér bogyói révén szintén nagyszerű választás bármilyen kertbe vagy ház előtti zöld utcaszakaszra ültetve.
- Ültessen el Ön is egy madárberkenye bokrot a kertjében! Ki tudja? Talán valóban segít, és Ön is egy kicsit védettebbnek fogja magát érezni tőle!
Az elvarázsolt bölcsek
- Míg a tölgyet és a madárberkenyét nagy tiszteletben tartották, a bodzáról (a Sambucus nemzetségről) mindig is úgy gondolták, hogy balszerencsét hoz. A régi néphiedelem szerint minden egyes bodzafában egy boszorkány lakott, így ez a növény garantáltan nem az a fafajta volt, amin bárki is szívesen kopogott volna.
- Úgy gondolták, hogy soha nem szabad bodzát használni gyermekbölcsőnek, mivel így a boszorkányok hozzáférhetnek a gyermekhez, és kárt tehetnek bennük. Ez a növény tehát a madárberkenye ellentéte, amely történetesen nagyon hasonlít néhány Sambucus fajra (különösen a S. racemosa vagy fürtös bodza állományaira), így a két növény összekeverése egyszerre könnyű és katasztrofális is lehetett!
- Egy másik népi hiedelem szerint sosem szabad tüzet gyújtani a bodza fájával, különben az abban lakó boszorkány(ok) vagy más szellemek dühösek lesznek ránk. Ezen túl tilos az ajtó mellé bodzát ültetni. Hogy miért? Mert a babona szerint, minden alkalommal, amikor kinyitjuk az ajtót, egy gonosz boszorkány surranhat be a házunkba.
- A két legelterjedtebb őshonos bodza az európai S. nigra és az észak-amerikai S. canadensis. A közönséges bodzának sok mutatós fajtája van. Mindegyiknek csipkés fehér virágai és ehető bogyói vannak, a színes lombozatú bodza azonban igazi különlegesség!
- Az újabb fajtákat nagyrészt a megjelenésük miatt nemesítették. Az egyik, a Fekete bodza (Sambucus „Thundercloud”) nevű fajta csodálatos sötétvörös színű – de mesésen fest az aranyszínű Fürtös bodza (S. racemosa) „Plumosa Aurea”) is.
Hamarosan érkezik cikksorozatunk második része, melyben kiderül, milyen mítoszok és babonák köthetők egyes fűszer-, és dísznövényekhez.
A cikket fordította: Ordódy Eszter
