Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Két új napraforgóhibriddel bővült a kínálatunk

SAATEN-UNION Hungária Kft.

A SAATEN-UNION portfóliójának megújításában a magas olajsavas (HO) napraforgók kiemelt helyet foglalnak el.

A már jól ismert DUET CL (HO) mellé 2024-től megbízható teljesítményű újdonságok érkeznek ebbe a szegmensbe, amely az elmúlt években a korábbi kilengésekhez képest stabilizálódni látszik.

A Clearfield technológiát alkalmazó gazdálkodók számára a SOPHIA CL (HO) tökéletes választás lehet, hiszen bevezetésének első évében már sikerrel bizonyította rátermettségét több üzemi fajtasorban elért kiemelkedő teljesítményével.

Chernelházadamonyán, kifejezetten magas olajsavas napraforgókat összehasonlító üzemi kísérletben 4,64 t/ha-os termésével mind a 12 versenytársát maga mögé utasította, valamint az ország több területén is kiemelkedően szerepelt.

A középérésű, bókoló tányérállású, erős szárú SOPHIA CL (HO) egészséges, homogén állományt nevel, melyet alacsony növények alkotnak, tág mozgásteret hagyva az esetleges kezeléseknek.

Tőszámreakció-vizsgálataink alapján vetéssűrűségét széles spektrumban választhatjuk meg (50–62 000 termőtő/ha), így napraforgótáblánkat ismerve (vadkár, vízállásos területek) nem okoz gondot az optimális tőszám megválasztása. 

A magas olajsavas Clearfield Plus napraforgót termesztő gazdálkodók számára a HOLIB CLP (HO) az ideális választás. A CLHA PLUS gént hordozó hibridek sorában a HO szegmens első képviselője kínálatunkban.

Újdonságát jelzi, hogy szelekciós kísérleteinkben nyújtott kimagasló teljesítményével azonnal helyet talált magának a portfóliónkban. A HOLIB CLP (HO) állományát alkotó középérésű növények középmagasak, erős szárúak, érésben bókolnak, a hibrid RLM9+ peronoszpórarezisztenciájának köszönhetően nagy biztonsággal termeszthető az egész országban.

Kiterjedt napraforgó-kísérleti rendszerünknek köszönhetően a jövőben több ígéretes, a hazai viszonyokra szelektált újdonságot tartogatunk kedves partnereink számára, így még tágabb körben tudunk a legtöbb napraforgó-termesztő számára megfelelő hibridet ajánlani.

Kövesse kínálatunk alakulását és érdeklődjön bátran kereskedő partnerénél, illetve területi képviselő kollégáinknál, melyek elérhetősége katalógusunkban és honlapunkon is megtalálható.

Ismerje meg a SAATEN-UNION 2024. évi napraforgó-portfólióját!

Marsai Viktor

termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.

www.saaten-union.hu

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Talajkímélő, innovatív csávázási technológiák a nagyobb hozamokért

2024. december 11. 17:10

A talajra gyakorolt terhelést enyhítő gyakorlatok, különösen a vetőmagkezelés, jelentős teret nyertek Közép- és Kelet-Európában.

Válasszon megbízható napraforgót, ami kis trükkel még többet ad!

2024. december 10. 12:10

A hozambiztonságot fenyegető szélsőségek erősödése miatt csak a megfelelő fajtaválasztás és tőszámhasználat képes megalapozni a sikert.

Válasszon őszi búzát a győztesek közül!

2020. augusztus 18. 14:46

A SAATEN-UNION fajtái rendre a hivatalos összesítések legjobbjai között végeznek.

Módosították a vetőmagokra vonatkozó rendeletet

2022. augusztus 4. 10:31

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kérésére az agrártárca módosította a vetőmagokra vonatkozó rendeletet.

Most érdemes kukorica-vetőmagból betárazni

2022. január 3. 18:37

Fogynak a SAATEN-UNION készletei, de van még választék. A korán betakaríthatótól a silókukoricáig – Ön melyik mellett döntene?

Napraforgó vetőmagpiac gyorsjelentés – 2020

2020. augusztus 18. 09:58

A Kleffmann és Partner Kft. idén is elvégezte a magyar napraforgó vetőmagpiac felmérését. Idén 537 termelő válaszolt kérdéseinkre, akik összesen 74.999 ha napraforgót termesztenek 2020-ban. A válaszadók a Kleffmann által becsült 630.000 hektáros kultúraterület 12 százalékát művelik.