Növénytermesztés
Fizetett tartalom

RADIKÁLIS növekedés, STARTRA kész állományok! – Őszi kultúrák lombtrágyázása biostimulátorokkal

Timac AGRO Hungária Kft.

A szokásosnál korábban már februárban, országszerte nagyon gyors növekedésnek indultak az őszi kultúrák. Az enyhe télnek köszönhetően általánosságban elmondható, hogy minden előrébb tart a megszokottnál. Ez az időjárás kedvez a kártevők, kórokozók és gyomok jelenlétének is.

Gyomborítottság szempontjából, nem meglepő módon, már február végén lehetett találkozni virágzó gyomfajokkal a gabonatáblákon. Ennek az erős kora tavaszi gyomnyomásnak okai között vannak többek között, a novemberi esőzések és az ebből adódó kései (november, december) vetés. A fejletlen, gyenge gyomelnyomó képességgel rendelkező főnövény mellett a gyomoknak volt életterük fejlődni, így előrehaladottabb fenológiai állapotban teleltek át.

Az Alföldön már másabb volt a helyzet, hiszen a szárazság miatt sok helyen késve keltek a gyomok, így a kezelések is kitolódtak. Néhol már vetésfehérítő-kártételt, induló lisztharmatot és rozsdát is lehet látni, mégis a legnagyobb kockázattal bíró tényező, a kultúr- és gyomnövények kompetíciója a felvehető tápelemekért.

A kora tavaszi időszakban a kalászosokban az elsődleges cél a bokrosodás és gyökértömeg növelésének támogatása. Mindenki tiszta, gyommentes táblát szeretne, de nincs garancia az elegendő mennyiségű bemosó csapadékra, ami a megfelelő és jól időzített szerhasználat mellett a hatékony gyommenedzsment kulcsa. Ezért célszerű a termesztett növény vigorát erősíteni, ellenállóságát növelni.

A tavaszi fagyok szárító hatásuk révén, jelentős abiotikus stressznek teszik ki a növényeket. Azok stresszválaszként ozmoprotektánsokat termelnek, amelyek legtöbbször valamilyen fehérjevegyületek, aminosav-származékok. Ilyenek például a fagy esetén a PR és AFP fehérjék, amelyek a sejtfalat erősítik, vagy a fagyás során képződő sejtek közötti jégkristályok növekedését akadályozzák meg (Dr. Bratek és mtsai. (2013). A növényi anyagcsere élettana. Budapest: Eötvös Lóránd Tudományegyetem.).

Az aminosav-származékok közül az egyik legismertebb a glicin-betain. A glicin-betain a sejt citoplazmájában a membránokat és enzimeket védi, valamint a sejtfalat vastagítja a külső környezeti stresszhatások ellensúlyozására (Safdari-Monfared és mtsai. (2020). Effects of sowing date and glycine betaine application on yield components and oil yield in canola (Brassica napus L.). Turkish Journal of Field Crops, 25(1), 32-40.).

Jelentős szántóföldi növényeink közül a búza, árpa és kukorica is képes természetes úton glicin-betaint előállítani, de ennek mennyisége nem számottevő és lassú, órákig tartó folyamat (Giri J. (2011). Glycine betaine and abiotic stress tolerance in plants. Plant Signalingand Behaviour; Molekuláris sejtbiológia, 2018, Sass és mtsai, Szegedi Tudományegyetem).

Az antistressz hatóanyagok ma már biostimulátor-komplexekbe integrálva, a klasszikus lombtrágya hatóanyagokkal kiegészítve pótolhatók, amiben a TIMAC AGRO több, mint 60 éves tapasztalattal rendelkezik. A FERTIACTYL® termékcsalád gyökérstimulátor termékei, valamint a SEACTIV® (korábbi nevén: FERTILEADER®) mikroelemes biostimulátor oldatai, növényekre specializálva tartalmazzák az adott fenológiához időzített biostimulátorokat és tápelemösszetételt.

A FERTIACTYL STARTER, a TIMAC AGRO top termékeként megfelelő választás a kora tavaszi stresszes állapotban lévő kalászos állományok felpezsdítéséhez. Szerves, humin- és fulvosavas kötésben tartalmaz komplex NPK hatóanyagot, melynek előnye, hogy azok könnyebben felvehetők a növények számára, így gyorsabban hasznosulnak. Emellett a fent taglalt glicin-betain mellett, zeatint is tartalmaz. A zeatin, egy természetes citokinin, ami az oldalirányú gyökérnövekedést és a gyökérszőrök kialakulását segíti elő. Kezelés után 10-14 nappal szemmel látható eredmény tapasztalható. A nagy cseppméretnek köszönhetően nemcsak a növény lombfelületéről, de a még részlegesen fedett talajfelszínről is hasznosul, tehát egy ritka állomány homogenizálására is alkalmas.

FERTIACTYL STARTER TIMAC AGRO

Másik őszi vetésű növényünkről, a repcéről elmondhatjuk, hogy a tavalyi nyárias ősz okozta vontatott kelések után, az erős esőzések révén az optimális tőlevélrózsás állapotban, vagy sok esetben túlfejletten ment bele a télbe. A szárazabb, alföldi területeken a pocok kártétel évek óta nagyon súlyos probléma, ezért sok állomány elpusztult, vagy nem telelt át. Az idei repceszezon szélsőségesen startol. Március derekán már az állományok nagy része zöldbimbós állapotban volt, a magasabb növények szárát a fagyok néhol meghajlították. Az őszi és kora tavaszi regulátorozásokat nem lehetett elhagyni.

Emellé a technológiai lépés mellé könnyedén beilleszthető akár egy bóros, biostimulátoros lombtrágyakezelés, amellyel a télállóságot és gyökeresedést támogathatjuk. Korábbi fenológiában, akár ősszel, tőlevélrózsás állapotban vagy tavasszal, szárbaindulás előtt a FERTIACTYL RADICAL készítményünket javasoljuk, hozzáadott bór- és mangántartalommal.

Sárgabimbós állapotig a SEACTIV ALPHA vagy SEACTIV GOLD termékeinkkel (korábban FERTILEADER ALPHA és GOLD néven futó termékeink) fokozhatjuk a növények anyagcsere-folyamatait, fotoszintetikus aktivitását, kifejezetten a termésbiztonságra és az olajtartalom minőségi paramétereinek javítására koncentrálva. A SEACTIV ALPHA, virágzás előtt két alkalommal kijuttatható nitrogén-, foszfor- és bórtartalmú készítmény. A SEACTIV GOLD, bór- és molibdéntartalommal, virágzás előtt akár több alkalommal is kijuttatható, a növényvédelmi kezelésekkel egybekötve, keverési próba után.

SEACTIV GOLD

Az őszi vetésű növények sokáig kint vannak a területünkön, ezért fontos a tápanyagigény lekövetése az egész vegetáció alatt. Ezek a kultúrák környezeti stresszfaktoroknak is hosszabb ideig vannak kitéve, így ezáltal nő a termésdepresszió kockázata. A jelenlegi gazdasági helyzetből adódó alap- és startertrágyázás visszaszorulásának kompenzálására, kiváló választás a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágya készítményeinek használata.

Termékeinkkel kapcsolatban keresse bizalommal szaktanácsadó kollégáinkat! További részletekért látogasson el folyamatosan frissülő weboldalunkra vagy Facebook oldalunkra!

Mi várható idén a repcében?

2025. január 21. 14:10

A repce földrajzi „mozgása” is kortünet: délkeletről mozog nyugat felé, vagyis a csapadékosabb területek felé húzódik.

Meggyőző bizonyítékok szólnak az új szójafajták mellett

2025. január 21. 12:10

A keresleti piacot generáló szója termesztése egyre sikeresebb. Két új, a hazai termesztési körülményeket kedvelő fajtát mutatunk be.

Cirok: mikor és hogy érdemes belevágni?

2025. január 20. 17:10

A cirok termesztése napjainkban felfutó tevékenységnek számít, de fontolóra kell venni, hogy milyen tényezőkkel kell számolnia annak, aki belefog.

A kockázatkezelés jelentősége kukoricában: KWS hibridek az élvonalból

2025. január 16. 17:10

A modern KWS hibrideknek sajátja, hogy a FAO 300–399-es tenyészidőbe tartozó átlaghoz képest hamarabb virágoznak pár nappal.

Mikrogranulált startertrágyázás - megnyugtató előny az induláshoz

2023. március 18. 05:32

A mikrogranulált startertrágyák használata 10 évvel ezelőtt robbanásszerű fejlődést mutatott hazánkban.

Maximalizálja a hozamot a termésmennyiséget befolyásoló környezeti stresszhatások csökkentésével!

2022. március 24. 06:57

Belegondolt már abba, hogy mit tehet a növények genetikai potenciáljába kódolt legmagasabb termésszint eléréséért? Igen, elsőre mindenkinek a jó genetika, a növény igényeit maximálisan kielégítő tápanyagutánpótlás és a talajadottságoknak megfelelő agrotechnikai eljárások jutnak eszébe. Mindenki tisztában van a környezeti stresszhatások terméslimitáló hatásával, de sokan inkább csak bosszankodnak miatta, és úgy gondolják nem lehet ellenük tenni.

Nitrogénműtrágyák és startertrágyák - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (I. rész)

2018. március 13. 16:27

A különböző nitrogénműtrágya típusok jellemzése, a tápanyag-antagonizmussal kapcsolatos kérdések, a relatív tápanyaghiány okai, a startertrágyák típusai, jellemzői és hatékonysága.

Gazdálkodjon okosan!

2022. február 23. 10:48

Több hónapja nem lehet másról hallani, mint, hogy milyen mértékben megemelkedtek a műtrágyaárak. Ennek oka elsősorban az alapanyagárak emelkedése, ami tavaly tavasszal a foszfor drágulásával indult. Ezt követte a kálium, majd ősszel berobbanva a nitrogén is. Ekkor még bizakodva figyelték a gazdálkodók az eseményeket, reménykedve az trend enyhülésében, de az nem következett be.