Növénytermesztés
Fizetett tartalom

SAATEN-UNION: kukoricáink 2022-ben is bizonyították kiemelkedő termésstabilitásukat

Évről évre, tehát 2022-ben is állítottunk be kísérleteket annak vizsgálatára, hogy hazai körülmények között hogyan boldogulnak a SAATEN-UNION kukoricahibridjei.

Külön figyelmet fordítunk az egyes hibridek igényeinek felmérésére: milyen körülmények között, milyen tőszámmal és tápanyagmennyiséggel biztosítják a legnagyobb jövedelmet termesztőjüknek. Ezeknek az információknak a birtokában tudunk megalapozott ajánlásokat tenni partnereinknek. Kísérleteinkben ugyanakkor rendre azt tapasztaltuk, hogy a SAATEN-UNION portfóliójában kínált kukoricák adaptációs képessége rendkívüli, és szélsőséges körülmények között is bizonyítják kiemelkedő termésstabilitásukat.

Ahhoz, hogy mindenki számára használható tudásanyagot tudjunk szolgáltatni, igyekszünk hibridjeinket a lehető legtöbb kísérleti rendszerben próbára tenni és így bővíteni a partnereink számára rendelkezésre álló információmennyiséget, hogy elérhessék termelési céljaikat. Nagy potenciállal rendelkező portfóliótagjaink 2022-ben részt vettek a Magyar Kukorica Klub Top20 kísérleteiben, illetve a GOSZ–VSZT–NAK által szervezett Posztregisztrációs Fajtakísérletekben is. 

Technológiai kísérleteinkről már több ízben jelentettünk meg információkat, melyek mindegyike elérhető honlapunkon. A Magyar Kukorica Klub vizsgálataiból az elmúlt, kihívásokkal és nehézségekkel sújtott évben öt helyszín lett értékelhető, ezek alapján új, DUELING (FAO 390) nevű hibridünk nagyszerű eredménnyel a 3. helyen végzett. Kísérleteink egyik elsődleges célja a stressztűrés elemeinek részletesebb vizsgálata. Ebben a tekintetben rendkívül meggyőző alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot új portfóliótagunk, hiszen a legmagasabb termésszinten a legjobb eredményt érte el, míg a legalacsonyabb termésszinten hajszál híján csúszott le az első helyről. A hibrid vízleadása is igen meggyőző, ami a mai szárítási költségek figyelembevételével szintén kiemelkedő szempont.

Ezen a felületen a korai csoport összesített eredményeit tesszük közzé változtatás nélkül, ahol a SYNOPSIS (FAO 390) 2022-ben is szép eredményt ért el, mint ahogy a GOSZ–VSZT–NAK kísérleteiben is bizonyította, hogy minden körülmény mellett megállja a helyét a legjobb hibridek között is. A betakarított termésmennyiségek alapján egyike azon kevés hibridnek, amely normál, öntözött és a legalacsonyabb termésszinten is átlag feletti hozamra volt képes.

KABARETTO (FAO 430) nevű hibridünk az öntözött és öntözetlen kísérletekben is 100% feletti termést produkált. A korábbi kísérleti eredmények alapján érésideje ellenére is jól látható a hibrid dinamikus vízleadása, mely így korábbi társaival is felveszi a versenyt.

A Magyar Kukorica Klub és a GOSZ–VSZT–NAK kísérleteinek részletes eredményei a honlapjukon elérhetők.

A fenti kísérletekben szereplő kukoricáinkon kívül természetesen figyelmébe ajánljuk többi, a hazai adottságok mellett nagy potenciállal rendelkező, kiemelkedő vízleadású hibridünket, mint a BARINGTON (FAO 350), BADIANE (FAO 360), SU RAPIROL (FAO 360) és a már jól ismert REPLIK (FAO 380).

Kísérleteink eredményeit folyamatosan közzétesszük honlapunkon és Facebookon, valamint személyesen területi képviselő kollégáink is állnak rendelkezésére.

Marsai Viktor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Mennyire fontos a veteményesben a sor- és tőtávolság betartása?

2023. június 19. 05:37

Azt gondolnánk, hogy kőbevésett adat a sor- és tőtávolság, most egy kicsit más szemléletet fogok bemutatni, ami nálunk a gazdaságban is bevált.

Vessen kukoricát a DEKALB-bal 2023-ban is!

2023. április 4. 06:36

A megnövekedett vetésterületű őszi kultúrák térhódítása, az energiaválság normalizálódása és a biztató januári esőzések miatt optimistán tekinthet előre, aki a tavasszal DEKALB kukoricát tervez vetni.

RAPOOL-FEJLESZTÉSEK 2020-BAN (VIDEÓ!)

2020. július 21. 12:03

Milyen új hibrideket kínálunk 2020-ban? Szakmai információk a termékfejlesztőtől.

Mega aeroponikus üvegház szaporítja a vetőburgonyát Ruandában

2022. november 7. 08:46

A ruandai SDGP Burgonya Értéklánc Projektet azért indították el, hogy támogassák a ruandai burgonyaellátási lánc teljes folyamatát a vetőmagtól az asztalig.