A tavaszias időjárás eljövetelével egyre több növény kezdi meg az idei vegetációs időszakot. Vannak olyan növények is, amelyek már ebben a kora tavaszi időszakban is virágoznak. Ha jelen van a táplálékforrás, akkor pedig megjelennek azok a rovarok is, amelyek e növények nektárjával táplálkoznak és közben elvégzik azok beporzását is.
A méhek jelentősége
Hazánk növényállományának jelentékeny hányada rovarporozta növényfaj. A beporzó szervezetek tevékenysége nélkül ezek a fajok szélsőséges mértékben visszaszorulnának, hiszen az ilyen virágok bibéjére a pollen a szél útján csak véletlenszerűen tud eljutni. Gazdasági szempontból fontosabb növényeink közül ide sorolható pl. az összes fészkes virágzatú, keresztesvirágú és pillangós virágú növény is. Ha csak a legfontosabbakat nézzük, akkor pl. a repce, valamint a napraforgó is ebbe a sorba illeszkedik. Ezen kívül gyakorlatilag valamennyi gyümölcsfajunk is rovarporozta növény.
A beporzó rovarok közül már évezredek óta kiemelkedő a mézelő méhek (Apis mellifera) szerepe. Ezek a nagy bolyokban élő társas rovarok döntően nagy egyedszámuk révén képesek lehetnek a rövid ideig virágzó kultúrák esetében is azok hatékony beporzására, megtermékenyítésére. A fő hangsúly itt tényleg a nagy egyedszámon van, hiszen a virágzás időszakában az egy időben virágzó növények egymás versenytársai is, így egy rövidebb ideig virágzó faj számára csak a beporzó szervezetek nagyobb létszáma biztosíthatja azt, hogy a szűkösen rendelkezésre álló idő alatt kellő mennyiségű beporzó rovar látogathassa meg őket.
A házi méhek nagyobb egyedszáma ezt maximálisan ki is tudja elégíteni. Ugyanakkor fontos, hogy a méhek létszáma már a tavasz során kellően magas legyen. Értelemszerűen a méhcsaládok létszámában is van egy periodikus, évszakos váltakozás, de az az előnyös, ha a méhcsaládok a hordási időszakot kellően nagy létszámban tudják elkezdeni. A kellő létszám elérését, megtartását pedig a gazdálkodók is nagymértékben tudják segíteni.
A házi méheket az utóbbi évtizedek során rengeteg olyan negatív hatás érte, amely a családok létszámának csökkenéséhez, esetleg azok pusztulásához vezetett. A méhek atkás fertőzöttségének elterjedése és felerősödése, az aszályos időszakok nektárhozam csökkentő hatása, a méhészszakma sajnálatos „felhígulása”, valamint a növényvédelmi okokra visszavezethető méhpusztulások egyaránt megviselték ennek a rendkívül hasznos rovarnak a hazai állományát.
Mi van a méheken túl?
Szerencsére a beporzó szervezetek nemcsak a házi méhek populációiból állnak, hanem rengeteg más rovar is ide tartozik, amelyek a virágok valamilyen célú látogatásával elvégzik a beporzás feladatát is. Hazánk ebből a szempontból igen jó helyzetben van, mivel több száz olyan vadon élő rovarfaj él Magyarországon, amelyek részt vesznek ebben a folyamatban.
Amikor azt a szót halljuk, hogy „biodiverzitás”, akkor ne valami nyelvtörő tudományos hókuszpókuszra gondoljunk, hanem arra, hogy ezek a rovarok valahonnan oda kell, hogy repüljenek a tábláinkra, hogy növényeinket beporozhassák. A környezet jelentősége rendkívül nagymértékben meghatározza e fajok mennyiségét és egyedszámát is. Minél többféle egy adott tábla környezete, annál több fajba sorolható és nagyobb egyedszámú vad beporzó rovar lesz segítségünkre.
A vad beporzó szervezetek egy része szintén valamilyen méh. Ezek a vadméhek rendkívül sokfélék lehetnek. Vannak pl. nagy, szőrös testű poszméhek, de ott vannak mellettük az igen apró, a talajban kis járatokban magányosan élő bányászméhek, karcsúméhek, szabóméhek is. E fajok életmódja és napi bioritmusa is jelentősen eltér a mézelő méhekétől. Legtöbbjük vagy kis, pár egyedből álló családokban, vagy teljesen magányosan él. E beporzó fajok összességükben egy olyan rovartömeget alkotnak, amely kora tavasztól késő őszig folyamatosan jelen van a területen és képes a kultúrnövényeink beporzására is.
Bizonyos esetekben a vad beporzó szervezetek nemcsak képesek helyettesíteni a mézelő méheket, hanem egyes kultúrákban szinte egyeduralkodóvá is válhatnak. Ilyen pl. a lucerna esete, amelyet a virágok speciális szerkezete miatt a házi méhek nem, vagy csak igen kis hatékonysággal képesek beporozni. Ugyanakkor a lucerna szabóméh (Megachile rotundata) képes ezt a problémát úgy megoldani, hogy a nektárhoz is hozzájut és a beporzást is igen jó hatásfokkal végrehajtja. Nem véletlenül találták ki már több évszázada elődeink azt, hogy a magnak termesztett évelő pillangósokat csak kis táblákon termesztették. Ott a környezet és az onnan berepülő hasznos beporzó szervezetek hatása sokkal nagyobb volt, mint a szemre tetszetősebb, hatalmas táblák esetében.
Igazság szerint még a vadméheken túl is igen sok rovar végez beporzó tevékenységet. A zengőlegyek imágói nektárfogyasztó rovarok, de közben ugyanúgy elvégzik a beporzást, mint pl. a mézelő méhek. Külön előnyük, hogy rendkívül jól, nagy távolságokat átrepülő, erőteljesen migráló fajok.
Bizonyos esetekben még egyes kártevők is szerepet játszhatnak a beporzásban. A repcét károsító fénybogarak (Meligethes spp.) ugyan a repce virágporával táplálkoznak, de virágzás idején már nem okoznak kárt. Ekkor már a bimbók kirágása nélkül is akadálytalanul hozzáférhetnek a táplálékukhoz. Viszont nyilvánvalóan nem tudják felfalni az összes pollent, így virágról virágra átjutva el tudják végezni az érintett virágok beporzását is.
Védjük a beporzó rovarokat!
A beporzó szervezetek védelme az előbb leírtak alapján fontos érdeke szinte minden gazdának. E tekintetben ne ragadjunk le csak a mézelő méheknél és próbáljunk tekintettel lenni az egyéb rovarokra is!
A növényvédő szeres kezelések megtervezése során célszerű pl. a méhekre veszélyes készítmények használatát olyan időszakra tervezni, amikor sem a mézelő méhek, sem pedig a vadméhek még nem kezdték meg éves aktív időszakukat. Ez pl. az őszi káposztarepce esetében az első kártevőcsoport, a szárat támadó ormányosok elleni védekezés. Ekkor még nyugodtan felhasználhatunk olyan engedélyezett, a méhekre kifejezetten kockázatos hatóanyagokat is, mint pl. a deltametrin. Később ezeket a szintetikus piretroidokat a fénybogarak ellen, azok magas fokú rezisztenciája miatt, amúgy sem vethetnénk be.
Ahol méhkímélő technológia alkalmazására van előírás, ott az erre vonatkozó időbeli korlátozásokat maradéktalanul tartsuk be! Ilyen esetekben érdemes néhány órát rászánni arra, hogy a jelen levő vadméh-fajok napi aktivitásáról is szerezzünk némi információt. Ha ezeket a szervezeteket is meg szeretnénk kímélni, akkor a kezelések időzítésénél ezek napi bioritmusához is igazodni kell. Könnyen lehet, hogy lesz olyan faj a területünkön, vagy a környezetben, amelyik hamarabb kezdi meg, vagy később fejezi be napi aktivitását, mint a mézelő méhek.
Szintén fontos, hogy virágzás idején a szükséges védekezéseket (pl. gyümölcsösökben a csonthéjasok moníliája ellen) úgy időzítsük, hogy a beporzást végző méheket ne permetezzük le! Még olyan készítménnyel sem, amely méhekre nem jelölés köteles, azaz teljességgel ártalmatlan. Ez alól a méhek akarinózisa ellen is használt tau-fluvalinát lehet az egyetlen kivétel, mivel annak „illatát” a méhek már a kaptárban megszokhatták. A kaptárba visszarepülő, a permetező szer idegen „szagát” hordozó méheket ugyanis a kaptárt őrző dolgozók idegennek tekintik és megtámadják. Ez ugyanúgy méhpusztulást idéz elő, csak indirekt formában.
Nagyon fontos, hogy a növényvédő szeres kezelések során a „tiltott kombinációk” elkerülésére minden alkalommal fordítsunk figyelmet! Tehát acetamiprid és tebukonazol hatóanyagokat együtt soha ne alkalmazzunk olyan állományban, amelyekben bármely okból méhek tartózkodnak! Mivel sok triazol esetében még nem kellően ismert, hogy az acetamipriddel együtt okoznak-e bármiféle káros hatást a méhekre, így célszerűbb a triazolok teljes elhagyása az ilyen kombinációkból.
A beporzó rovarok védelmét szolgálja az is, hogy a „bio” jelzővel hirdetett, forgalmazott színcsapdákat, azaz fehér, illetve sárga ragasztós lapokat csak előrejelzésre használjuk és ne a kártevők irtására! Ezek minden repülő rovart megfognak és elpusztítanak, amelyek valamilyen okból a felületükre kerültek. Szelektivitásuk gyakorlatilag nulla, így a néhány, előre jelezni kívánt rovar mellett ezer számra fognak más rovarokat is.
Szintén lényeges, hogy egy adott területen nem a kultúrnövény fenológiája határozza meg azt, hogy virágzó állománynak számít-e az a térség, hanem az adott területen levő valamennyi virágos növény fenológiája! E tekintetben fokozott figyelmet kell fordítani a korán virágzó gyomokra. A pongyola pitypang (Taraxacum officinale) pl. a gyümölcsösökben igen gyakori gyom. Sárga virágával mágnesként vonzza a beporzó rovarokat már jóval a gyümölcsfák virágzása előtt. Amint az első pitypangvirágok kinyíltak, az a gyümölcsös már ténylegesen virágzó állománynak tekintendő!
Hasonlóan problémás eset az őszi káposztarepcében az abból nehezen kiirtható, keresztesvirágú pásztortáska (Capsella bursa pastoris) is. Ez a gyom gyakorta nagyobb foltokban lepi el a repcét és a sok apró fehér virág már messziről vonzza a különböző méheket. Sokszor már akkor is virágzik a pásztortáska, amikor még a repce első tavaszi rovarölő szeres kezelését kellene végrehajtani. Ilyenkor elméletileg megpróbálhatnánk lekaszálni a pásztortáskát, de sokszor a repce magassága ezt nem teszi lehetővé, ráadásul ez a külön művelet meglehetősen drága mulatság lenne. Marad a növényvédelmi terv felülvizsgálata és a legelső, az ormányos bogarak ellen tervezett védekezés esetén olyan készítmény beépítése a technológiába, amely a beporzó rovarok számára nem, vagy csak minimális mértékben jelent kockázatot.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.